Zöldinfó
Beton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
A túlbetonozás veszélyeire figyelmeztetnek hazai kutatók.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Magyarországon naponta 11–13 futballpályányi, azaz 4,5–10 hektárnyi területet vonnak ki a természetes körforgásból beépítés vagy burkolás miatt, míg 1990 óta mintegy 1,4 millió hektárral, közel 22 százalékkal csökkent az ország mezőgazdasági területe – hívták fel a figyelmet a Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért Nyilatkozatot kiadó kutatók legfrissebb felhívásukban. A szakértők közleménye szerint a folyamat nem fenntartható, környezeti, gazdasági és társadalmi kockázatokat hordoz, és közvetlenül veszélyezteti az ország élelmezésbiztonságát, valamint vízmegtartó képességét – emelte ki az alternativenergia.hu. A Green Policy Center zöldpolitikai műhely által közzétett adatok szerint a rendszerváltáskor még mintegy 6,4 millió hektáros hazai mezőgazdasági terület 2024-re körülbelül 5 millió hektárra zsugorodott. Csak a tavalyi évben több mint 16 ezer hektár termőföld került ki a művelésből. Jordán Ferenc rendszerökológus a közleményben hangsúlyozta: a talaj nem megújuló erőforrás, a lebetonozott területek akár évtizedekre elvesznek a természet és a mezőgazdaság számára. A beépítések ráadásul gyakran a legjobb minőségű termőtalajokat érintik.
“Ha mindent lebetonozunk, a városaink élhetetlenné válnak. A csapadék nem tud beszivárogni a földbe, a növények pedig nem tudják hűteni a környezetüket. Egy hőségtől lüktető, száraz kőrengeteg nem otthon, hanem egy holt pusztaság” – idézi a közlemény Köves Alexandra, ökológiai közgazdászt. A közlemény rámutat a hazai ingatlan- és úthálózat kihasználatlanságára és túlméretezettségére. A kutatók adatai szerint miközben folyamatosan új lakásokat építenek, Magyarországon több mint 570 ezer lakóingatlan áll üresen, ami a teljes állomány 12,5 százaléka. Ez jelentős növekedés a 2001-es 9,2 százalékos arányhoz képest. A meglévő épületek felújítása helyett újakat építeni nemcsak fenntarthatatlan, hanem kifejezetten környezetpusztító gyakorlat – hívják fel a figyelmet.
Mint írták, az úthálózat sűrűsége nemzetközi összevetésben is magas: 2023-ban a teljes hálózat hossza elérte a 219 ezer kilométert. Egy magyar lakosra átlagosan 22,81 méter út jut, miközben ez az érték Ausztriában 13,85 méter, Csehországban 11,91 méter, Szlovákiában pedig 8,3 méter. A szakértők szerint a csökkenő lakosságszám és a hazai népsűrűség nem indokolja az új utak építését. A közleményben Ürge-Vorsatz Diána klímakutató kiemelte, hogy a betonozott felületek a nyári hőségben akár 30 Celsius-fokkal is jobban felmelegedhetnek a környezetüknél. A hőt éjszaka is visszasugározzák, ami növeli a hőterhelést és a hűtési energiaigényt.
Zlinszky János biológus a felhívásban arra hívja fel a figyelmet, hogy egy hektárnyi, 10 centiméter mélyen lazított talaj képes lenne akár 25 ezer fürdőkádnyi vizet is elraktározni. A burkolás miatt azonban heves esőzéskor a csapadék nem tud beszivárogni, ami villámárvizek kialakulásához, majd azt követően aszályokhoz vezet. Köves Alexandra ökológiai közgazdász hozzátette: a növényzet hűtő hatása nélkül a városok élhetetlen, száraz kőrengeteggé válnak, miközben a leburkolt talaj a szén-dioxidot sem képes megkötni. A kutatók szerint az építkezések leállítása helyett irányváltásra van szükség. Sürgetik a meglévő épületállomány hatékonyabb hasznosítását, a barnamezős fejlesztések előtérbe helyezését, valamint a talajvédelmi szabályozás szigorítását.
A problémára és a zöldfelületek eltűnésére a szakértők egy fényképpályázat keretében kívánják felhívni a lakosság figyelmét. A túlzott beépítéseket, felesleges lebetonozásokat, természetkárosítást bemutató fotókat június 30-ig várják a www.aklimatudomany10uzenete.hu oldalon. A kiválasztott fotókat a nyár folyamán kiállításon mutatják be.
Zöldinfó
Atomenergiával csökkentenék a kibocsátásokat
Az olasz parlament kimondta az első igent az atomenergiára való visszatérésre.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az olasz képviselőház megszavazta a kormánynak az atomenergiára való visszatérésről szóló javaslatát negyven évvel azután, hogy az olaszok népszavazással a reaktorok bezárásáról döntöttek – írja az alternativenergia.hu. Az alsóház 155 igen, 86 nem szavazattal és nyolc tartózkodással fogadta el csütörtökön a Gilberto Picchetto Frattin környezeti és energetikai miniszter nevét viselő törvénycsomagot. A kormány szándéka szerint a voksolás még a nyár vége előtt a parlament felsőházába kerül át, és a törvényalkotási folyamat év végére lezárulhat. Olaszországban 1987-ben népszavazás döntött az atomreaktorok bezárásáról a csernobili katasztrófát követően. A Giorgia Meloni vezette kormány a nemzetközi energiaválságra tekintettel szorgalmazza az atomenergia újbóli alkalmazását.
A tárcavezető hangoztatta, hogy az utóbbi évtizedekben a nukleáris technológia fejlődött. A tervek szerint úgynevezett kis moduláris reaktorokat (SMR) építenének ki. A miniszter úgy nyilatkozott, az első reaktorok már 2035-re működésbe léphetnek, és az előrejelzések szerint az országban előállított energia 11-22 százalékát adhatják. Ami a reaktorok földrajzi elhelyezkedését illeti, az a következő hónapokban kerül bejelentésre.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény
