Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Egyre nehezebb tervezni a dísznövénytermesztésben a változó piaci környezet miatt

Csökkent a dísznövénytermesztés területe 2025-ben, miközben mérsékelten nőtt az ágazat bevétele.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Tavaly 1487 hektáron neveltek dísznövényeket, míg egy évvel korábban 1598 hektáron – írja az alternativenergia.hu. Ebből a szabadföldi terület 1399, illetve 1513 hektár volt, a fűthető üvegházi vagy fóliás termesztés 72 , illetve 70, a fűtetlen 16, illetve 15 hektár volt. Tavaly a teljes terület 3 százalékán vágott, 5 százalékán cserepes, balkonra szánt, hagymás dísznövényeket és virágokat termesztettek, a többit faiskolai célokra használták. A gazdaságok 16 százaléka foglalkozott vágott virágokkal, 20 százalék pedig cserepes, balkon- vagy hagymás növényekkel. A dísznövényágazat nettó árbevétele 20,1 milliárd forintról 20,8 milliárd forintra nőtt, ebből a faiskolai növények értékesítése 13,0 milliárd forinttal részesedett. A cserepes, kiültetésre szánt dísznövények 6,1 milliárd forintot, a vágott virágok és vágott zöldek 1,6 milliárd forintot hoztak a termesztőknek.

A magyar dísznövényexport felvevői túlnyomórészt európai országok voltak. Az öt legfontosabb külföldi piac Németország, Románia, Szlovákia, Csehország és Szerbia, ezek együttesen a kivitel 98,2 százalékát vásárolták meg tavaly, előtte a 97,6 százalékát. A behozatalt a holland és a dél-európai termelők kínálata uralja. A dísznövények kínálata az összefoglaló szerint változékony, folyamatosan divatirányzatok és kulturális szokások befolyásolják. A termelők a piaci kereslet, a termelési költségek és a támogatási lehetőségek függvényében döntenek a területeik hasznosításáról, de a termesztési szezon megtervezése az energiaárak, az infláció és a gyorsan változó gazdasági környezet miatt egyre nehezebb. Emellett az időjárási szélsőségek és a kártevők is sok gondot okoznak. Míg korábban egy-egy kiemelkedő válságtényező határozta meg a lehetőségeket, 2025-ben több piaci anomália együttesen alakította a piaci környezetet.

Az ágazatban összesen 2066 dolgozót foglalkoztattak tavaly, közülük 1128-at teljes munkaidőben – írták. A 2025-ös dísznövénytermesztési szakstatisztikához 375 szervezetet és gazdálkodót jelöltek adatszolgáltatásra, az adatszolgáltatási arány 67 százalék volt – olvasható a közleményben.

Advertisement

Zöldinfó

Atomenergiával tennék függetlenebbé az amerikai katonai bázisokat

Nukleáris “mikroreaktorok” épülnek az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján független energiaforrásként.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Nukleáris “mikroreaktorok” kezdhetnek működni az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján két éven belül, függetlenítve a haderő létesítményeit a kereskedelmi elektromos hálózatoktól – jelentette be az Egyesült Államok hadserege. Az alternativenergia.hu közleménye szerint egy tavaly indított program keretében az öt bázison 2,2 milliárd dolláros (mintegy 685 milliárd forint) forrásból 20 mikroreaktort alakít ki öt kiválasztott vállalat, amely tulajdonosként a működtetést is végzi majd. A fejlesztést elnyert támaszpontokat egy 9 létesítményt tartalmazó szűkített listáról választották ki – olvasható a beszámolóban. A beruházás eredményeként az észak-karolinai Fort Bragg, a Kentucky állambeli Fort Cambell, a georgiai Fort Benning, a texasi Fort Hood és a new yorki Fort Drum bázisokat láthatja el néhány éven belül nukleáris termelésű áram.

A New York államban található Fort Drum bázis érdekében több lépést tett Chuck Schumer az állam demokrata szenátora, aki múlt héten a hadseregért felelős miniszternek írott levélben érvelt a helyi támaszpont mellett. A megbízást elnyert energetikai vállalkozások között van az Antares Nuclear, a BWXT, a General Atomics, a Radiant Industries, valamint a Westinghouse.

Nukleáris mikroreaktorok egyelőre nem látnak el lakossági fogyasztókat az Egyesült Államokban. A tervek szerint az 5 katonai létesítményben összesen 20 kisméretű atomreaktor épül, amelyek optimális esetben 2028. szeptember 30-ig megkezdik az áramtermelést, minimális elvárás pedig, hogy a határidőig legalább egy támaszponton működésbe lépjen az önálló áramtermelő egység.

Advertisement

Dan Driscoll, a Trump-adminisztráció hadsereg működéséért felelős minisztere a bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a beruházások elindítják a hadsereget azon az úton, hogy biztonságos, megbízható, helyben előállított energiával lássák el a katonai létesítményeket. “Kiépítjük az energetikai ellenállóképességet, ami szükséges a bevetési erő érvényre juttatásához a világban, anélkül, hogy a potenciálisan sérülékeny külső hálózatokra szorulnánk” – fogalmazott.

A fejlesztések részei a hadsereg 2025. őszén bejelentett Janus Programjának, ami az újgenerációs atomenergia-termelés módjainak fejlesztését ösztönzi a katonaság számára. Az Egyesült Államokban általánosságban is komoly erőfeszítések zajlanak annak érdekében, hogy növeljék az ország áramtermelő kapacitásait új atomreaktorok felépítésével, amelyek polgári felhasználásban kielégíthetik a mesterséges intelligencia működtetéséhez elengedhetetlen adatközpontok jelentős energiaigényét.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák