Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Fiatalokat érinti leginkább: drasztikusan emelkedett a rolleres balesetek száma

Emelkedett az elektromos rolleres balesetek és halálos áldozatok száma Németországban.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Jelentősen nőtt tavaly Németországban az elektromos rollerekkel történt, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma, és emelkedett a halálos áldozatoké is – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. A rendőrség 2025-ben 16 496 olyan balesetet regisztrált, amelyben elektromos roller volt érintett és személyi sérülés történt – írja az alternativenergia.hu. Ez 38,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 11 944 balesethez képest. A balesetekben 38 ember vesztette életét a 2024-es 27 után, 1895-en súlyosan, 16 184-en pedig könnyebben sérültek meg. A sérültek és áldozatok 82,4 százaléka maga is elektromos rollert vezetett. A 38 halálos áldozat közül 33 rollerhasználó volt, közülük egy utasként utazott a járművön. A német közlekedési szabályok szerint elektromos rolleren csak egy személy közlekedhet, utas szállítása tilos. A további öt halálos áldozat közül három gyalogos, egy kerékpáros és egy autós volt.

Az elektromos rollerek továbbra is viszonylag kis részét adják a közúti baleseteknek: a tavaly regisztrált 297 364 személyi sérüléses közlekedési baleset 5,5 százalékában volt érintett ilyen jármű, szemben az egy évvel korábbi 4,1 százalékkal. Összehasonlításképpen, kerékpárosok 97 035 személyi sérüléses balesetben voltak érintettek, ami az összes ilyen eset 32,6 százaléka. A statisztika szerint az elektromos rolleres balesetek elszenvedői jellemzően fiatalok: a sérült vagy meghalt rollert vezetők 53,6 százaléka 25 év alatti, 83,7 százaléka pedig 45 évnél fiatalabb volt. A 65 éves vagy idősebb korosztály aránya mindössze 3,1 százalékot tett ki.

A leggyakoribb baleseti ok a jármű nem megfelelő útfelületen történő használata volt, amely az esetek 21,6 százalékában szerepelt a rendőrségi megállapítások között. Az elektromos rollerekkel – ahol van rá lehetőség – kerékpárutat vagy kerékpársávot kell használni, a járdán közlekedés tilos. A második leggyakoribb szabályszegés az alkoholfogyasztás volt 10,9 százalékos aránnyal, ezt a nem megfelelő sebesség megválasztása követte 8,4 százalékkal.

Advertisement

A személyi sérüléses elektromos rolleres balesetek 30,5 százaléka egyjárműves baleset volt, vagyis nem vett részt bennük más közlekedő. A halálos áldozatok közül 16 ilyen balesetben vesztette életét. A két jármű vagy közlekedő részvételével történt esetek többségében személyautó volt az ütköző fél. Az elektromos rolleres sérültek 50,5 százaléka autóval történt ütközés során sérült meg. A balesetek csaknem fele, 49,1 százaléka legalább százezer lakosú nagyvárosokban történt. A két résztvevős balesetek több mint felében az elektromos roller vezetőjét állapították meg fő felelősként. A közlemény szerint a fiatalok nagyobb arányú érintettsége részben azzal magyarázható, hogy ezt a közlekedési eszközt elsősorban a fiatalabb korosztály használja.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Növekvő magyarországi autópiaci jelenlét és 6 éves garancia a Volkswagen márkáinál

A Volkswagen konszern márkáinak értékesítése 15 százalékkal nőtt az első hét hónapban Magyarországon.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés – mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója Budapesten, sajtótájékoztatón. A Porsche Hungaria Kft. piaci részesedése ezzel 21,3 százalékra nőtt, az egy évvel korábbi 20,1 százalékról – mondta Wachtler Tamás. Kiemelte, arra törekednek, hogy továbbra is a Porsche Hungaria Kft. legyen az első számú gépjárműimportőr Magyarországon a változó piaci környezet, többek között az új, főként kínai versenytársak megjelenése ellenére is – írja az alternativenergia.hu.

Hozzátette, ezt szolgálja az új modellek bevezetése is, hogy a vásárlók számára vonzó választás legyen a Volkswagen konszern által forgalmazott márkák vásárlása. Mindezek mellett a mostani rendezvényen jelentették be, hogy a Porsche Hungaria Kft. szeptember 1-től minden általa forgalmazott márkára kiterjeszti a 6 éves garanciát Magyarországon, felár nélkül, legfeljebb 200 000 kilométerig.

A társaság közleményében rámutatott, hogy a gyártói garancia az első 2 évben kilométer-korlátozás nélkül érvényes. Ezt követi az importőri garancia, amely további 4 évre, legfeljebb 200 000 kilométer futásteljesítményig nyújt védelmet.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák