Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Mesterséges viharok között tanulják a túlélést – egyedülálló képzési központ nyílt Kínában

Tájfun- és árvízszimulációval készítik fel a lakosságot Kínában.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A világ első, tájfunokat szimuláló képzési központja működik a kelet-kínai Hangcsouban, ahol mesterséges viharok és villámárvizek segítségével készítik fel a lakosságot a szélsőséges időjárási helyzetekre – jelentette a kínai állami média. A 2025 májusában megnyílt létesítményben óránként akár 165 kilométeres széllökéseket és özönvízszerű esőt idéznek elő – írja az alternativenergia.hu. A képzés díja napi 1599 kínai jüan (mintegy 75 000 forint), a résztvevők pedig védőruhában és védősisakban, oktatók felügyelete mellett sajátíthatják el a tájfunok és a villámárvizek idején követendő alapvető biztonsági szabályokat. A központban hegyvidéki villámárvizeket is modelleznek: csaknem 900 tonna vízzel idézik elő a hirtelen lezúduló áradást, egy másik gyakorlópályán pedig mesterséges városi környezetben szimulálják az elöntött utcákon való közlekedést.

A résztvevők szerint az utóbbi években egyre kiszámíthatatlanabbá vált az időjárás Kínában, ezért fontosnak tartják, hogy felkészüljenek a szélsőséges időjárási helyzetekre. Többen úgy vélték, hogy a közelmúltban pusztító Bavi tájfun is ráirányította a figyelmet arra, hogy a tájfunok nagyobb veszélyt jelentenek, mint azt korábban sokan gondolták.

A szakemberek szerint az éghajlatváltozás miatt Kína egyre gyakrabban szembesül pusztító időjárási jelenségekkel. A kínai Nemzeti Klímaközpont előrejelzése szerint júliusban a Csendes-óceán északnyugati térségében, valamint a Dél-kínai-tengeren várhatóan hat tájfun alakul ki, ami meghaladja a 3,8-as sokéves átlagot. Az elmúlt napokban a Bavi tájfun súlyos áradásokat okozott az ország több térségében, és emberek millióit kellett biztonságos helyre telepíteni.

Advertisement

A hangcsoui központ megnyitása óta több mint 160 ezer ember vett részt a képzéseken. Az üzemeltetők a következő három évben további öt hasonló létesítmény megnyitását tervezik, ahol a tájfunok mellett földrengések és tűzesetek szimulációjával is felkészítik majd az érdeklődőket. A központ vezető oktatója hangsúlyozta: tájfun idején a leghatékonyabb védekezés továbbra is az, ha az emberek lehetőség szerint otthon maradnak, és nem indulnak útnak a vihar alatt.

Advertisement

Zöldinfó

Felújított erdészeti központból lett modern turistaszállás Mindszentpusztán

Erdei ifjúsági szállást alakított ki Mindszentpusztán a Vérteserdő Zrt.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Oroszlány és Gánt között, az Országos Kéktúra útvonalán 49 ágyas erdei ifjúsági szállást és nomád táborhelyet adott át a Vérteserdő Zrt. Mindszentpusztán – írja az alternativenergia.hu. Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a létesítmény korábban az Esterházy-uradalom erdészeti központjaként működött, az erdőgazdaság 2021-ben a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében vásárolta meg a leromlott állapotú épületegyüttest. A 18 millió forintos felújítás az Ifjúsági Táborhely-fejlesztési Program támogatásával valósult meg. A munkálatok során öt szobát, két fürdőt, egy ebédlőt, valamint két csoportot kiszolgálni képes konyhát alakítottak ki, illetve az udvart sátortáborok fogadására is alkalmassá tették.

A szálláshely fiatalok, a természetjárók, az erdei programok résztvevői és a vándortáborozók számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget, kezelését a Vérteserdő turisztikai társasága végzi. Bauer Ádám, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ turisztikai csoportvezetője elmondta, jelenleg is dolgoznak egy programon, mely túraútvonalakra fűzi fel a Vértes és a Gerecse látnivalóit. Hozzátette, várhatóan folytatódik az erdei vándortáborok rendszere, valamint a turistaházak fejlesztési programja, ahol már meglévő létesítményeket fognak felújítani, fejleszteni.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák