Zöldinfó
Felújított erdészeti központból lett modern turistaszállás Mindszentpusztán
Erdei ifjúsági szállást alakított ki Mindszentpusztán a Vérteserdő Zrt.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Oroszlány és Gánt között, az Országos Kéktúra útvonalán 49 ágyas erdei ifjúsági szállást és nomád táborhelyet adott át a Vérteserdő Zrt. Mindszentpusztán – írja az alternativenergia.hu. Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a létesítmény korábban az Esterházy-uradalom erdészeti központjaként működött, az erdőgazdaság 2021-ben a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében vásárolta meg a leromlott állapotú épületegyüttest. A 18 millió forintos felújítás az Ifjúsági Táborhely-fejlesztési Program támogatásával valósult meg. A munkálatok során öt szobát, két fürdőt, egy ebédlőt, valamint két csoportot kiszolgálni képes konyhát alakítottak ki, illetve az udvart sátortáborok fogadására is alkalmassá tették.
A szálláshely fiatalok, a természetjárók, az erdei programok résztvevői és a vándortáborozók számára biztosít kikapcsolódási lehetőséget, kezelését a Vérteserdő turisztikai társasága végzi. Bauer Ádám, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ turisztikai csoportvezetője elmondta, jelenleg is dolgoznak egy programon, mely túraútvonalakra fűzi fel a Vértes és a Gerecse látnivalóit. Hozzátette, várhatóan folytatódik az erdei vándortáborok rendszere, valamint a turistaházak fejlesztési programja, ahol már meglévő létesítményeket fognak felújítani, fejleszteni.
Zöldinfó
Pénz díj is nyerhető a repülés környezeti hatásait bemutató fotókkal
Fotópályázatot hirdetnek a légiközlekedés környezeti és egészségi hatásainak bemutatására.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A légiközlekedés környezeti és egészségi hatásait bemutató fotópályázatra várja amatőrök és profi fotósok képeit a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Fenntarthatóság Felé Egyesület, amelyek a kiírással a tudatos közlekedés fontosságára akarják felhívni a figyelmet – írja az alternativenergia.hu. A Repülés – a teljes kép címmel kiírt pályázaton olyan jelenségekre kívánják ráirányítani a figyelmet, amelyek a repülés mindennapi működéséhez kapcsolódnak, mégis ritkán jelennek meg a nyilvánosság előtt – írták közleményükben a szervezők. A pályázat célja a repülés mint közlekedési forma dokumentarista stílusú bemutatása. A szervezők a fotográfia eszközével szeretnék láthatóvá tenni a kerozinfüstöt, a zajterhelést, a hőszennyezést, valamint a légiforgalom egyéb környezeti és egészségi hatásait.
A kiírásra Magyarországon, 2024. január 1. után készült fényképekkel lehet nevezni, egy pályázó legfeljebb öt fényképet nyújthat be. Pályázni kizárólag saját készítésű, digitális vagy digitalizált fotóval lehet, mesterségesen generált vagy mesterséges intelligenciával módosított fotó nem nevezhető. A szervezők egy általános, egy 18 és 25 év közötti fiatal nevezőket elismerő, valamint egy közönségdíjat adnak majd át, minden győztes 50 ezer forint értékű műszakiáruház-utalványt kap. A pályaműveket több szempont alapján értékeli a bíráló bizottság, amelyben a két kiíró egyesület munkatársai mellett vizuális, környezetvédelmi és repülési szakemberek is részt vesznek. Az értékelés során különösen fontos szempont lesz a téma egyértelmű megjelenítése, a képek meggyőző ereje és kreativitása. A közönségdíj nyerteséről nyilvános online szavazás dönt majd.
A pályaműveket szeptember 6-ig várják, a nyilvános eredményhirdetés és díjátadó október elején, a nemzetközi Stay Grounded egyesülettel szervezett, a repülés környezeti hatásairól szóló program keretében lesz. A részletes pályázati feltételeket a Magyar Természetvédők Szövetsége honlapján lehet elérni.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
