Zöld Energia
Négy ország mérnökhallgatói mérik össze tudásukat a Balatonon
Négy ország csapatai versengenek egy napelemes hajóversenyen Balatonalmádiban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Négy ország csapatai versengenek a hétvégén Balatonalmádiban a CoreComm Solar Boat Challenge nemzetközi napelemes hajóversenyen – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A rendező Pannon Egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a nemzetközi egyetemi mérnökversenyen a részt vevő hallgatói csapatok saját tervezésű és építésű, napelemekkel és akkumulátorokkal működő, tisztán elektromos meghajtású hajóikkal mérik össze tudásukat. A negyedik éve megrendezett versenyen idén a Pannon Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem csapatai mellett öt holland, két lengyel és egy görög egység indul.
Pénteken időfutamot és szlalomversenyt tartanak, szombaton meghatározott idő alatt kell a hajókkal minél nagyobb távot megtenni, vasárnap pedig látványos versenyhelyzetben méretik meg magukat a csapatok. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a fenntarthatóság jegyében születő innovatív mérnöki megoldásokra, miközben a verseny nemzetközi szakmai kapcsolatokat teremt és vonzóvá teszi a műszaki innovációt a következő generációk számára. A hallgatóknak az általuk tervezett és épített technológiával valós körülmények között, a Balatonon kell bizonyítaniuk – közölte az egyetem.
Zöld Energia
A szélerőművek és az energiatárolás kapcsolatát sürgetik
Aláírásgyűjtést indítanak a szélerőművek szerepének újragondolása érdekében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk Mozgalom azt követelve, hogy a kormányzat mihamarabb gondolja újra a szélerőművek szerepét a hazai energiamixben – jelentette be sajtótájékoztatón Tóth Máté, az ellenzéki párt alelnöke. A politikus elmondta: nem a szélerőművek létesítése vagy működése ellen vannak, hanem azt szeretnék elérni, hogy olyan koncepció mentén működjön az ágazat, amely az erőművek közelében élők érdekeit is szolgálja és a nagy nemzetközi cégek helyett a hazai kis- és középvállalkozásokat (kkv) hozza helyzetbe – írja az alternativenergia.hu. Szavai szerint a jelenlegi létesítési kiírások “nem a magyar kkv-knak és nem a magyar műszaki megoldásoknak kedveznek”, hanem a nagy nemzetközi piaci szereplők itteni leánycégeinek.
Tóth Máté arról beszélt: a kormányzat nem érzékeli a szélerőművekkel kapcsolatos aggályokat, például azt, hogy egy-egy átlagos méretű létesítménybe több ezer köbméter betont, jelentős mennyiségű acélt és kompozitot, valamint közel egy tonnányi ritkaföldfémet építenek be, az áramot pedig lítium akkumulátorokban tárolják, így ezek az erőművek “nem is annyira zöldek, mint amennyire zöldnek akarják bemutatni őket”.
A politikus kiemelte: a nagy számú új szélerőmű létesítése előtt meg kellene teremteni az ezekben időszakosan termelődő energia tárolásához szükséges kapacitásokat, rugalmasabbá téve ezzel az ország energiaellátási rendszerét, ahogy támogatnák a hazai energetikai rendszer decentraliálását.
Felvetette: ennek részeként azt is lehetővé kellene tenni, hogy lokális energiaközösségek minél nagyobb arányban oldják meg helyben a lakoság és a cégek energiaellátását. Tóth Máté hangsúlyozta: a Mi Hazánk célja az, hogy Magyarországnak fenntartható, versenyképes és az ellátásbiztonságot garantáló energetikai rendszere legyen.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegtelepedhet Magyarországon a veszélyesebb kullancsfaj?
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek
