Zöld Energia
Elon Musk elismerte: sokat hibáznak a napelemes cserepekkel
A Tesla-vezér egy befektetői megbeszélésen ismerte el, hogy a vállalat sok esetben nem tudja pontosan megbecsülni a telepítés költségét, ezért tapasztalnak egyes ügyfelek árnövekedést.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója hétfőn arról beszélt, hogy a vállalata több hibát is vétett napelemes tetőcserepeinek projektjében – írta az alternativenergia.hu. Ez komoly költségnövekedéshez és csúszáshoz vezetett bizonyos ügyfeleknél.Musk egy, a befektetők számára tartott konferenciahíváson azt mondta, a cég napelemes cserepei iránt óriási a kereslet, melyet nagy erőkkel próbálnak kielégíteni. A vállat a közelmúltban tette közzé az első negyedévre vonatkozó gazdasági jelentését, ez alapján az érintett periódusban 494 millió dollárnyi energiatermelő és tároló terméket értékesítettek.
A divízió összességében ugyanakkor még mindig nem nyereséges.Az elmúlt időszakban többen arra panaszkodtak, hogy a Tesla a telepítéskor megemeli a beszerelés költségét. Musk szerint a cég szakemberei bizonyos tetők esetében nem jól mérik fel a munka nehézségét. Mint mondta, a tetők nagyon változatosak, ha egy szerkezetben kiemelkedés van, az alatta húzódó struktúra problémás, vagy nem elég erős, az akár két-háromszorosával is növelheti a telepítés korábban becsült árát. A milliárdos kiemelte: amennyiben az ügyfél az emelkedés miatt mégsem akarja megvásárolni a cserepeket, a cég garantálja a pénzvisszatérítést.
Musk 2016-ban rántotta le a leplet a Tesla napelemes cserepének prototípusáról. Sajtóértesülések alapján a termék ekkor még nem működött megfelelően, ezt utóbb a milliárdos is elismerte a maga laza módján. A technológia azóta viszont rengeteget fejlődött, a cserép a Tesla Powerwall otthoni akkumulátorával kombinálva egyre több háztartásban jelenik meg. Musk úgy véli, a pozitív eredményeket csak a SolarCity nevű céggel történő egybeolvadásnak köszönhetően érhették el.A Tesla-vezér szerint a cég idén a korábbiaknál több napelemes tetőt telepít majd, emellett többször fogják csomagban adni a cserepeket az otthoni akkumulátorral. „Ez a hosszú távú megoldás egy fenntartható energetikájú jövőért” – mondta.
Kép: Tesla.com
Zöld Energia
Megnyílt az út az új szélerőművi fejlesztések előtt
A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot – írja az alternativenergia.hu. A benyújtási határidő október 30-a. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben jelezték: közzétették a közép- és nagyfeszültségű hálózaton elérhető szabad kapacitások kiosztására irányuló pályázatot. A kiírást a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint az energiapolitikáért felelős miniszter felkérése alapján véglegesítették. A pályázat kiírását jelentős szakmai előkészítés előzte meg. A hivatal országos piaci felmérést végzett, hogy feltárja a szélerőművi fejlesztések várható hálózati csatlakozási igényeit, valamint pontos képet kapjon a tervezett beruházások előkészítettségéről. A pályázati kiírás tervezetét iparági konzultációra bocsátották.
A MEKH közleményében idézték Juhász Editet, a szervezet elnökét, aki kiemelte: a hivatal számára elsődleges szempont volt, hogy az eljárás minden szakasza átlátható és szakmailag megalapozott legyen, a végleges pályázat pedig megfeleljen a vonatkozó jogszabályi kereteknek és a miniszteri felkérésben foglaltaknak. Jelezte, hogy hat járásban kilenc hálózati csomópontra lehet pályázni, amelyeken a betáplálásra rendelkezésre álló, kiosztható összteljesítmény 702 megavoltamper.
A pályázati kiírás meghatározza a hálózati csatlakozás időbeli kereteit is. A legkorábbi csatlakozási időpont 2030. szeptember 30-a, míg az adott hálózati csomóponthoz tartozó tényleges csatlakozási időpontot a csatlakozási tervben, illetve a hálózati csatlakozási szerződésben kell meghatározni, azzal, hogy 2032. szeptember 30-át követő csatlakozási időpont nem jelölhető meg – emelte ki a MEKH.
A pályázatokat szeptember 4-étől fogadja a hivatal. A benyújtási határidő október 30-a. Az eredményeket legkésőbb december 13-áig közzéteszik. A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok a MEKH honlapján érhetőek el, a https://www.mekh.hu/kapacitas-palyazati-eljaras-2026 oldalon – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
