

Zöldinfó
AM: megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket – írták. A közlemény szerint a miniszter emlékeztetett arra, hogy az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. Nagy István hozzátette, hogy Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag, a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folyik. Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani – fogalmazott.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31. után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos. A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifaigény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022-re vonatkozó kitermelési terv végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.
A miniszter kifejtette, hogy a magyar erdők folyamatosan növekednek, köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának, és annak, hogy Magyarországon Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik. 2 év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére jutott támogatás, 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfakészlet. Idén csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel. A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük – szögezte le Nagy István a közlemény szerint.

Zöldinfó
Több mint kétmilliárd palack visszaváltva: Magyarország erősíti hulladékmentes jövőjét
Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt- közölte a MOHU az MTI-vel.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a tavaly júliusi indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül, ez jól példázza azt, hogy Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt – írja az alternativeneriga.hu. Kiemelték, becslések szerint a koncessziót megelőzően Magyarországon az italcsomagolások mindössze nagyjából 30 százalékát hasznosították újra. A már nemzetközi szinten is bizonyított visszaváltási rendszernek, azaz DRS-nek köszönhetően a visszagyűjtés mértéke jelentősen megnőtt, ami nemcsak a környezetre gyakorol pozitív hatást, hanem lehetővé teszi az értékes nyersanyagok hatékony újrahasznosítását is. Több mint 3000 ponton automata, 1700 ponton pedig kézi visszaváltó pont áll a fogyasztók rendelkezésére. A visszaváltási díjat továbbra is a boltokban levásárolható kupon formájában kérik a legtöbben. Több mint 80 százalék ezt a lehetőséget választja, így eddig több mint 80 milliárd forintot kértek úgy vissza a vásárlók, hogy azt akár rögtön a boltban levásárolhassák. A MOHU saját fejlesztésű REpont applikációján keresztül a felhasználók mintegy 15-20 százaléka utalja a bankszámlájára a palackokért járó összeget, jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel – ismertették a közleményben.
Kitértek arra, hogy a MOHU a boltoknak minden visszaváltott palack után kezelési díjat fizet. A boltok feladata az üzletekben a visszaváltás működtetése, így például az automaták üzemeltetése, tisztítása és ürítése. A MOHU célja, hogy Magyarország elérje az EU által előirányzott 65 százalékos újrahasznosítási arányt, valamint 10 százalék alá szorítsa a hulladéklerakás mértékét. E célok elérése érdekében a visszaváltási rendszeren túl több beruházást is indít, többek közt új, korszerű hulladékudvarokat épít országszerte, fel fog építeni egy 360 ezer tonna kapacitású hulladékhasznosító üzemet, megnégyszerezi a textilgyűjtő konténerek számát, és egymillió szelektív kukát oszt ki ingyen – tájékoztatott a MOHU.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Zöld és barna titkok: hogyan készül az érett komposzt?
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért ilyen hideg a tavasz? – Megváltoztak az évszakok!
-
Zöldinfó10 óra telt el a létrehozás óta
Több mint kétmilliárd palack visszaváltva: Magyarország erősíti hulladékmentes jövőjét
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta
Magyarország tisztán karbonmentes energiaforrásokból fedezi igényeit
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Erkélytől az ipari méretig: új, moduláris energiatároló megoldások érkeztek