Zöldinfó
Menczer: hozzánk érkezik a gáz, nálunk tudnak fűteni az emberek
Magyarországra érkezik gáz, itt a hideg időben is tudnak majd fűteni az emberek, és a magyar ipar, illetve a gazdaság is működőképes marad – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Menczer Tamás a műsorban felidézte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megállapodott az orosz féllel, hogy szeptemberben és októberben naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra a Gazprom. “Harminc fokban és kánikulában könnyű fűtésről beszélni, de most már jönnek a hidegebb napok, hetek és hónapok, és majd meglátjuk, hogy azok a politikusok, akik most bennünket minősítenek, a saját házuk táján hogyan tudnak elszámolni, hogyan állnak majd” – fogalmazott az államtitkár. Menczer Tamás felhívta a figyelmet, hogy az éves európai gázfelhasználás mintegy 400 milliárd köbméter, ennek majdnem a fele orosz gáz. Ezért, aki azt mondja, hogy rövid távon az orosz gázt ki lehet váltani, az egész egyszerűen nem mond igazat – jelentette ki. Hozzátette, hogy ezen a téren három tényezőt kell figyelembe venni: Európában nincs elegendő, úgynevezett LNG-terminál (vagyis a cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas üzem), ugyanakkor az egész világon nincs elegendő LNG-kapacitás, ahogy hiányzik a megfelelő infrastruktúra (vezetékek) is.
A politikus hozzátette, hogy a Gazprom a szankciók ellenére 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereségre tett szert, ami a kétszerese a tavalyinak. “Tehát azt láthatjuk, hogy az oroszok nemhogy a pénzüknél vannak, hanem messze a várt vagy a korábbi összegek felett, Európa pedig energiaválságban van, ebből azonban Magyarország lokális kivétel” – fogalmazott Menczer Tamás. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a gázbeszerzéssel kapcsolatos munka folytatódik, a külügyminiszter “minden lehetséges irányban tárgyal”, vagyis keleten és nyugaton is. Az uniós ársapkáról szóló javaslat kapcsán Menczer Tamás közölte, egyetlen szempontot vesz figyelembe a kormány: az egybeesik-e a magyar érdekkel vagy nem.
mti
Zöldinfó
A szőlőkabóca elleni védekezés a kulcs a súlyos betegség megállításában
Tavaszi lépések a szőlő aranyszínű sárgaság betegség ellen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Napjaink egyik legsúlyosabb szőlőbetegsége, a szőlő aranyszínű sárgaság, komoly gazdasági károkat okozhat – ismertette az alternativenergia.hu. A betegség elleni védekezés legfontosabb eszköze a terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca elleni hatékony fellépés. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők és a hobbikertek tulajdonosainak figyelmét a tavaszi munkálatok fontosságára: a metszés, majd a nyesedék megsemmisítése és a lemosó permetezés fontos szerepet játszhatnak az ültetvények védelmében. A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget hazánkban már 18 vármegyében és 21 borvidéken igazolta a Nébih laboratóriuma. A fitoplazma-fertőzés jelenleg Zala és Veszprém vármegyében a legsúlyosabb. A betegség megelőzésének alapja a hatóság által ellenőrzött, minőségtanúsított szaporítóanyag vásárlása és ültetése. A prevenció, valamint a fertőzés visszaszorításának legfontosabb eszköze pedig a kórokozót terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni hatékony védekezés. A Nébih ezúttal a tavasszal szükséges teendőket foglalja össze a hatékony védekezéshez.
Ne maradjon el a tél végi metszés. Ilyenkor el kell távolítani a kórokozókkal és kártevőkkel fertőzött növényi részeket, például a vesszőkön vagy a támrendszeren maradt penészes fürtöket, a sérült, fagykárosodott, valamint a baktériumos vagy gombás fertőzés következtében elszáradt vesszőket és ágakat. A szőlőtőke tövénél és a törzsön megjelenő fölösleges alany vagy nemesfajta-vesszőket szintén maradéktalanul ki kell szedni. Metszeni általában akkor célszerű, amikor a nappali hőmérséklet nem süllyed 0°C alá, amire a kora tavaszi hónapokban már számtalan alkalom adódik. A tavasz eleji metszésnél kiemelten fontos a keletkező nyesedék összegyűjtése és megsemmisítése, mivel a kabócák tojás alakban a szőlő kétéves részein, a kéreg alatt telelnek át, és a nyesedéken keresztül tovább terjedhetnek az ültetvényben. A lemetszett fás részeket a vonatkozó tűzrendészeti előírások betartásával célszerű elégetni vagy finom aprítást követően a talajba dolgozni. A tél végi lemosó permetezés a fás részeken telelő kabócatojások (más károsítókkal együtt) gyérítésében is szerepet játszik.
Az amerikai szőlőkabóca lárváinak kelése az időjárástól és az ültetvény fekvésétől függően május közepétől július elejéig tart, ezért május elejétől fontos a szőlő alsó leveleinek fonáki részén a kelő lárvák megfigyelése. A tenyészidőszak elején, a zöldmunkák során célszerű eltávolítani a tőke alsó részén és a törzsből kinövő fölösleges hajtásokat, lehetőleg még a növényvédelmi kezelések előtt. Ezt a műveletet az ültetvényben rendszeresen ismételni kell.
A Nébih felhívja a figyelmet növényvédelmi előírások betartására. Továbbá kéri, hogy a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak, tekintettel arra, hogy az aranyszínű sárgaság fitoplazma bejelentési kötelezettség alá tartozó, zárlati károsító. A betegséggel és az ellene való védekezéssel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaAdócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
