Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Az éghajlatváltozáshoz köthetők a pusztító pakisztáni árvizek

Az éghajlatváltozáshoz köthetők a pusztító pakisztáni árvizek a BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint.

Létrehozva:

|

Pénteken újabb kétezer embert kellett kimenekíteni Pakisztánban az árvíz miatt, miniszterek pedig figyelmeztettek, hogy élelmiszerhiány fenyeget, mivel az ország gabonatermésének a felét elmosta az ár. Pakisztán kevesebb mint 1 százalékkal járul hozzá a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásához, de a földrajzi elhelyezkedése rendkívül érzékennyé teszi az éghajlatváltozással szemben. “Jelenleg Pakisztán területének egyharmada van szó szerint a víz alatt, ami minden korábbi határt túllép” – mondta a héten Serri Rehmán éghajlatügyi miniszter. Pakisztán két nagy éghajlati övezetben fekszik, az egyik magas hőmérséklettel aszállyal jár, a másikra monszunesők a jellemzők. A lakosság többsége az Indus folyó mentén él, amely a monszunesők hatására megduzzad és kiárad. A tudósok szerint igen egyszerű a kapcsolat az éghajlatváltozás és a hevesebb monszunesőzés között. Az általános felmelegedés következtében a levegő és a tenger hőmérséklete emelkedik, ami erősebb párolgáshoz vezet, a melegebb levegő pedig több nedvességet tartalmaz, így a monszunesők is intenzívebbekké válnak.

Tudósok előrejelzése szerint indiai nyári monszunidőszakban nőni fog az átlagos csapadékmennyiség – mondta Anja Katzenberger, a potsdami Éghajlati Hatások Kutató Intézetének munkatársa. Pakisztán azonban a hatalmas gleccserei miatt is áldozata az éghajlatváltozásnak. Az ország északi részét időnként “harmadik sarknak” is emlegetik, ugyanis több gleccserjég található itt, mint bárhol a világon, a sarkvidékeket leszámítva. Az általános felmelegedés hatására a Gilgit-Baltisztán és Hájber-Pahtunhva régiókban lévő gleccserek gyors olvadásnak indultak, több mint háromezer tó jött létre – közölte az ENSZ fejlesztési programja a BBC-vel. Ezek közül harmincháromnál megvan az a veszély, hogy hirtelen kiárad, több millió köbméter vízzel és törmelékkel árasztva el a vidéket, 7 millió embert sodorva veszélybe. A pakisztáni kormány és az ENSZ úgy igyekszik csökkenteni a hirtelen kiáramló víztömegek veszélyét, hogy korai figyelmeztető jelzéseket és védekező infrastruktúrát építenek ki.

A múltban a gyenge árvízvédelemmel és rossz minőségű lakóházakkal rendelkező országok kevésbé voltak képesek szembeszállni a szélsőséges esőzésekkel. Fahad Szaíd éghajlatváltozási szakértő viszont arra figyelmeztette a BBC-t, hogy idén nyáron még egy gazdag ország is alulmaradhat a katasztrofális árvízzel szemben. “Az esőzések olyan hevesek és az csapadék olyan szélsőséges, hogy még az erős védekező rendszerrel rendelkező országoknak is küzdeniük kell – közölte Iszlámábádból a kutató. Szaíd a németországi és belgiumi árvizekre utalt, amelyekben több tucatnyian haltak meg 2021-ben. A pakisztáni meteorológiai szolgálat alapos tájékoztatást nyújtott az embereknek az árvizek előtt, az országnak pedig hiányos az árvízvédelmi rendszere. “A legkisebb karbonlábnyomú emberek szenvednek a legtöbbet” – hangsúlyozta Szaíd. Az árvíz olyan régiókban is pusztít, amelyek rendes körülmények között sivatagosak vagy félsivatagosak, mind Szingh és Baludzsisztán. Szaíd szerint az árvizek világszerte intő jelek a kormányoknak, amelyek kötelezettségvállalásokat tettek az ENSZ egymást követő klímakonferenciáin. “Mindez akkor történik, amikor a világ 1,2 Celsius-fokkal lett melegebb. Minden további felmelegedés halálos ítéletet jelent Pakisztán számára”- tette hozzá a klímakutató.

Advertisement

 

mti

Advertisement

Zöldinfó

Megoldhatják a megújulók Európa energiaár-problémáját

Az EU kiszivárgott terve szerint a fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentése és a megújulók jobb integrálása lehet a kulcs az alacsonyabb energiaárakhoz.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Európai Unió új intézkedéseket készíthet elő az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása érdekében – írja az alternativenergia.hu. A Bloomberg által ismertetett, kiszivárgott európai bizottsági tervezet szerint Brüsszel a megújuló energiából előállított villamos energia adóterheinek csökkentésével, az elektromos hálózatok fejlesztésével és az intelligens energiafelhasználás ösztönzésével kívánja mérsékelni a fogyasztók és a vállalatok energiaköltségeit. A tervek hátterében az áll, hogy az Európai Unió energiafogyasztásának több mint fele továbbra is fosszilis energiahordozókból származik, miközben a nemzetközi geopolitikai feszültségek és a közel-keleti konfliktusok ismét jelentős nyomást helyeznek az energiaárakra. Az Európai Bizottság szerint Európa túlzottan függ az importált olajtól és földgáztól, ezért fel kell gyorsítani a tiszta energiára való átállást.

A Bloomberg által idézett dokumentum szerint a villamos energia jövedéki adóját a földgázénál alacsonyabb szinten határoznák meg, ami kedvezőbb helyzetbe hozhatná az elektromos alapú energiafelhasználást. Emellett az energiaintenzív iparágak célzott adókedvezményekhez juthatnának, enyhítve az elmúlt években jelentősen emelkedő energiaköltségek hatásait. Az ipari szereplők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a magas energiaárak rontják az európai vállalatok versenyképességét, és egyes esetekben termeléscsökkentéshez vagy akár üzembezárásokhoz vezethetnek.

A javaslat másik fontos eleme az elektromos hálózatok korszerűsítése. A cél, hogy a rendszerek hatékonyabban tudják kezelni a nap- és szélerőművek időjárásfüggő termelését, így kevesebb megújuló energiát kelljen korlátozni vagy elveszíteni a hálózati kapacitások hiánya miatt.

Advertisement

Brüsszel emellett jelentősen felgyorsítaná az intelligens fogyasztásmérők telepítését is. A kiszivárgott tervek szerint 2030-ra minden tagállamban a fogyasztók legalább 50 százalékának, 2033-ra pedig legalább 65 százalékának okosmérővel kellene rendelkeznie. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy a háztartások és vállalkozások a kedvezőbb árú időszakokban használják fel az energiát, ami csökkentheti a villamosenergia-rendszer terhelését és a fogyasztói költségeket is.

A Reuters korábban arról számolt be, hogy az Európai Unió egy átfogó energiastratégián dolgozik, amelynek célja az importált fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentése. Ennek részeként nagyobb hangsúlyt kapna az energiahatékonyság, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák alkalmazása és az intelligens energiahálózatok fejlesztése.

Advertisement

A megújuló energiaforrások térnyerése az elmúlt években ugyan jelentős volt, de a kitűzött célok eléréséhez további gyorsulásra lesz szükség. Az EU-ban a megújuló energia részaránya 2015 és 2024 között 17,8 százalékról 25,2 százalékra nőtt, míg Magyarországon 14,5 százalékról 18,3 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2030-ra 42,5 százalékos, Magyarország pedig 30 százalékos arányt tűzött ki célul, amelyhez a jelenleginél lényegesen gyorsabb bővülésre lesz szükség a következő években. Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálta a kiszivárgott dokumentum tartalmát, a hivatalos javaslat benyújtására várhatóan a következő hónapban kerülhet sor.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák