Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Uniós biztos: fontos, hogy az erdők megfelelő védelemben részesüljenek

Fontos, hogy az európai erdők megfelelő védelemben részesüljenek, megfelelő ellenállóképeséggel rendelkezzenek, hiszen az erdőkön alapuló értéklánc létfontosságú az európai gazdaság számára – jelentette ki Virginijus Sinkevicius, az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős biztosa Strasbourgban hétfőn.

Létrehozva:

|

Sinkevicius az Európai Parlament plenáris ülésének az erdőirtásról szóló uniós rendelet, és a globális szintű erdőirtás visszaszorításáról folytatott vitáján kiemelte, az Európai Bizottság hosszútávú erdőstratégiájának célja, hogy az erdők a fenntartható biodiverzitás otthonai legyenek. A stratégia fontosnak tartja a gazdasági, szociális és környezeti funkciók közötti egyensúly fenntartását – mondta. “Védeni kell az Európai Unió erdeit, növelni kell az erdőterületet és azok minőségét” – fogalmazott. Az uniós biztos fontosnak nevezte továbbá az erdőket érintő adatok pontos tagállami feljegyzését, hogy az információk megoszthatók és összehasonlíthatók legyenek Európán belül az erdőterületek védelme, minőségük javítása érdekében. A tagállamoknak továbbá megfelelő terveket kell kidolgozniuk az erdőgazdálkodás tekintetében az Európai Bizottsággal folytatott, célirányos megbeszélésekre alapozva – tette hozzá beszédében az uniós környezetvédelemért felelős biztos. Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője, a vita során elmondott felszólalásában mindenek előtt kijelentette: globális szintű, hatékony erdővédelemre van szükség.

Közölte, az Európai Parlament vonatkozó javaslatai elősegítenék, hogy az unió belső piacán vásárolt, használt és fogyasztott termékek ne járuljanak hozzá a globális erdőirtáshoz és erdőpusztuláshoz. A képviselő alapvető fontosságúnak nevezte, hogy az új uniós erdőirtási rendelet ne csak a fatermékekre terjedjen ki, hanem azokra az árukra is, amelyeket a mezőgazdasági földterületté átalakított korábbi erdőterületeken állítanak elő. “Ugyanakkor nem szerencsés azokat a termékeket a javaslat hatálya alá vonni, amelyek korlátozott haszonnal járnának az uniós fogyasztás által előidézett erdőirtás megfékezése terén vagy a bürokratikus terhek mellett még versenyhátrányt is okoznának számunkra” – fogalmazott. A fideszes politikus követendő példaként említette, hogy a magyar erdők folyamatosan növekednek, a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának és annak köszönhetően, hogy Magyarországon Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik. Két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adott támogatást a magyar kormány – emlékeztetett. “Globális partnereink számára a tagállami minták alapján is egyértelművé kell tenni, hogy az erdőirtás megfékezése nélkül az éghajlatváltozás mérséklése érdekében tett valamennyi uniós erőfeszítés kevés” – tette hozzá felszólalásában Tóth Edina.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.

Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák