Zöldinfó
Energia-túlfogyasztás gyanúja esetén szomszédjuk feljelentésére buzdít egy hamis reklámkampány Svájcban
A svájci rendőrség nyomozást indított egy olyan reklámkampány ügyében, amely arra buzdítja a lakosokat, hogy energia-túlfogyasztás gyanúja esetén jelentsék fel szomszédaikat – jelentette az AP hírügynökség csütörtökön.
“Szomszédja 19 Celsius-foknál melegebbre fűti lakását? Jelentse nekünk!” – áll a plakáton egy telefonszám felett, amely vélhetően a svájci szövetségi energiahivatalhoz tartozik. Mi több, a plakát bal fölső sarkában a Svájci Államszövetség megtéveszthetetlen címere kelti a hitelesség – hamis – látszatát. A megtévesztő kampány, amelyet többféle nyilvános helyen, például buszmegállókban is hirdetnek, 200 svájci frankot (85 ezer forint) ígér azoknak, akik veszik a bátorságot, és névtelenül feljelentik szomszédjaikat a hatóságoknál. Emiatt internetes oldalán az energiahivatal figyelmezteti a fogyasztókat, hogy ne dőljenek be a hamis kampánynak. A szövetségi rendőrség csütörtökön közölte, hogy a svájci címer visszaélésszerű használatáról és egyéb szabálysértésekről kaptak bejelentést. Az ügyben még folyik a nyomozás. Az SRF közszolgálati televízió jelentette, hogy a kampány plakátja a Telegram üzenetküldő szolgáltatás több orosz csatornáján is megjelent, és ezeket átvette a fehérorosz BelTa hírügynökség is, az RT orosz televíziós csatorna pedig hamis riportot készített és adott le a túlfogyasztó szomszédjukat feljelentgető svájciakról.
A svájci kormány augusztus végén energiatakarékossági kampányt indított, amelyben arra sarkallja a lakosokat, hogy a várható energiaválságra tekintettel igyekezzenek minél kevesebb gázt és áramot fogyasztani. Ennek módja a kampány szerint lehet a fűtés letekerése, a használaton kívüli elektromos berendezések kikapcsolása, vagy akár a lábasok lefedése főzés közben.
mti
Zöldinfó
Vadászok és természetvédők vitája: hogyan kezelhető a növekvő barnamedve-állomány?
Nem siettetik a medvék kilövését a szlovén vadászok.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Nem gyorsítják fel a barnamedvék kilövését a szlovén vadászok azután sem, hogy egy jogerős bírósági döntés nyomán ismét végrehajthatóvá vált a tavaly kiadott engedély – közölte az alternativenergia.hu. A közigazgatási bíróság elutasította az Alpe Adria Green környezetvédő szervezet keresetét, amelyben a 2025 májusában kiadott kilövési engedélyt támadta meg. A jogerős határozatot a környezetvédelmi és területrendezési minisztérium június végén kapta kézhez. Az engedély így ismét hatályos, és az év végéig érvényben marad. Az országos Szlovén Vadászszövetség elmondta: nem lát okot a kilövések felgyorsítására, azokat továbbra is körültekintően és a vadászati etika szabályai szerint hajtják végre. A szövetség szerint a vadászok meghatározó szerepet játszottak a szlovéniai barnamedve-állomány megőrzésében, és hozzájárultak ahhoz, hogy a faj természetvédelmi helyzete kedvező maradjon.
A minisztérium egyelőre nem tudja megítélni, milyen hatással volt az állományra az engedély végrehajtásának bírósági felfüggesztése. A vadászszövetség szerint ugyanakkor tovább nőtt a medvék száma, és ezzel gyakoribbá váltak az ember és a medve közötti találkozások is. Az állomány nagyságát nyolcévente átfogó felméréssel, a köztes időszakokban pedig matematikai modellek segítségével becsülik fel. A legutóbbi, tavalyi számítás mintegy 950 medvét jelzett Szlovéniában, amit a tárca kedvező természetvédelmi helyzetnek minősített. A bírósági felfüggesztés tavaly júliusi elrendeléséig 22 medvét lőttek ki az engedély alapján. További egyedek közúti balesetben, természetes okból vagy más módon pusztultak el.
A felfüggesztés idején is elrendelhető volt egy-egy veszélyes medve kilövése az emberek biztonsága érdekében. Az idén tizenegy ilyen beavatkozásra került sor. A minisztérium szerint ezek az egyedi intézkedések csak átmeneti megoldást jelentenek, nem helyettesítik az állomány tervszerű szabályozását, és önmagukban nem szavatolják az emberek biztonságát. A vadászszövetség továbbra is a kilövést tartja az egyik legfontosabb eszköznek a medveállomány kezelésére. A szervezet szerint az erről szóló döntéseket tényekre, rendszeres megfigyelésekre és genetikai vizsgálatokra kell alapozni. A minisztérium úgy véli, Szlovéniában ennek megfelelően járnak el. Az Alpe Adria Green ezzel szemben tudományosan megalapozatlannak és fenntarthatatlannak tartja a medvék kilövését.
Szlovénia júniusban csatlakozott ahhoz a román kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségének enyhítését sürgeti. A szlovén kormány szerint az országban az egyik legsűrűbb Európa medveállománya, és egyre több a medvével való találkozás, valamint a haszonállatokat érő támadás.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaSürgős vasúti járműcserére van szükség Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
