Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

3 milliót kaphat támogatásként, ha most napelemet telepít

Létrehozva:

|

A 100 százalékban állami támogatású napelemes pályázat hamarosan indul.

Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, a program lehetővé teszi, hogy maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára. Steiner Attila kiemelte: november végétől ismét megnyílik a pályázati lehetőség a lakossági napelemes programban. Az elbírálási kritériumok nem változnak, a pályázatra azok jelentkezhetnek, akiknek éves bruttó átlagjövedelme 4 millió 850 ezer forint alatt van. Sikeres pályázat esetén 100 százalékos támogatást kapnak a jelentkezők. Ezt napelemek telepítésére, illetve egy komplex csomagra lehet felhasználni, ami a napelemek mellett fűtéskorszerűsítést, akkumulátor-telepítést és a nyílászárók cseréjét is tartalmazza – ismertette az államtitkár.

A napelemes rendszerek telepítésére 2,9 millió forintos, a komplex energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására 11,3 millió forintos támogatást lehet elnyerni – közölte. Steiner Attila nagyon fontos rezsivédelmi intézkedésnek nevezte a programot. Úgy fogalmazott: előrelátó volt a kormány, amikor tavaly megindította a 200 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes pályázati lehetőséget.
Ezek a pályázatok most fognak beérni, és a mostani téli időszakban már csökkenteni tudják a hazai háztartások földgázkitettségét – hangsúlyozta.

Advertisement

Az államtitkár elmondta: már az első körben 43 ezer beadott pályázatot kellett értékelni. Jól haladnak a pályázatok feldolgozásával, már 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget kiutaltak, ezeknek a projekteknek a megvalósítása már elkezdődött – jelezte. Hozzátette, hogy november végéig befejezik az összes pályázat értékelését.

Advertisement

Zöld Energia

Áprilistól változik a matek: drágább lehet a lakossági energiatárolás

Kedvezőtlen időzítés: amikor Magyarország támogatásokkal élénkíti a piacot, a kínai intézkedések felfelé nyomják a rendszerárakat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Kedvezőtlen piaci időzítés körvonalazódik a hazai napelemes és energiatárolós szektorban: miközben Magyarországon jelentős állami támogatási programok indulnak a lakossági és vállalati beruházások felpörgetésére, Kína áprilistól megszünteti a napelemek exportjára adott 9 százalékos áfa-visszatérítést, az energiatároló akkumulátoroknál pedig 9-ről 6 százalékra csökkenti azt. A lépés nem váratlan, hiszen a kínai export-ösztönzők fokozatos kivezetése régóta napirenden van, az akkumulátoroknál például 2027-re teljesen eltűnhet a kedvezmény – írja az alternativenergia.hu. A mostani ütemezés azonban érzékenyen érinti a magyar piacot, mert épp akkor jön, amikor az állam jelentős keresletélénkítést indít. A lakossági programban a háztartások legfeljebb 2,5 millió forint támogatást kaphatnak akkumulátoros-napelemes rendszerekre. A jelentkezés február elején megnyílt és március 15-ig tart, a 100 milliárd forintos induló keret pedig elvileg 40 ezer pályázatra lett volna elegendő. A regisztrációk száma azonban rövid idő alatt 75 ezer fölé nőtt, így a keret bővítése is napirendre került.

Közben az Energiaügyi Minisztérium a Jedlik Ányos Program keretében egy 50 milliárd forintos vállalati energiatároló pályázatot is megnyitott. A keresleti oldal tehát látványosan erősödik, miközben a kínai intézkedések költségoldali nyomást hoznak. A mechanizmus viszonylag egyszerű: a kínai gyártók eddig a nettó exportár 9 százalékának megfelelő áfa-visszatérítést érvényesíthettek a napelemeknél. Ennek megszűnése a gyártói oldalon közvetlen költségnövekedést okoz, amit várhatóan beépítenek az árakba. Elméletben ez önmagában mintegy 9 százalékos drágulást indokolhat a panelek, illetve körülbelül 3 százalékosat az akkumulátorok esetében.

A piaci várakozások azonban ennél magasabb, akár 10–20 százalékos áremelkedést sem zárnak ki. A hazai nagy- és kiskereskedelmi piacon is úgy látják, hogy a 3–9 százalék inkább alsó küszöb lehet, mivel az alapanyagárak már januárban emelkedni kezdtek, és a gyártók eltérő tempóban építik be a költségnövekedést.

Advertisement

További bizonytalanságot jelent, hogy az export-visszatérítés csak azokra a termékekre érvényes, amelyek március végéig elhagyják a kínai kikötőket. Emiatt a magyar importőrök számára a gyors előrerendelés sem jelent teljes védelmet, ráadásul a nagy készletek felhalmozását pénzügyi és logisztikai korlátok is nehezítik. A kínai újév utáni időszakban a logisztika túlterheltsége és a hosszabb szállítási idők további kockázatot jelenthetnek. Kommunikációs szempontból sem egyszerű a helyzet: a végfelhasználók könnyen gondolhatják majd, hogy az áremelkedés a támogatási boom „ráemelése”, miközben a költségnövekedés jelentős része a globális ellátási láncban és a kínai fiskális változásokban gyökerezik.

Összességében a magyar támogatási programok erős keresletet generálhatnak, de a beruházók számára fontos üzenet, hogy a rendelkezésre álló támogatási összeg reálértéke a következő hónapokban a piaci ármozgások miatt csökkenhet.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák