Zöldinfó
Novak Djokovicról neveztek el újonnan felfedezett rovart Szerbiában
Novak Djokovic világklasszis teniszezőről nevezték el szerb tudósok azt a futrinkafajt, amelyet a nyugat-szerbiai Povlen hegyen fedeztek fel néhány éve – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteken.
A Duvalius djokovici névre keresztelt rovart a tudósok indoklása szerint azért nevezték el a híres szerb teniszezőről, mert Novak Djokovichoz hasonlóan gyors, erős, rugalmas, kitartó, és a zord környezetet is túléli. A barlanglakó, hosszú lábú vakfutrinka ragadozó életmódot folytat, kisebb rovarokkal táplálkozik – közölték a tudósok, akik azt is elmondták, Novak Djokovic sokat tett Szerbiáért, ezért úgy érezték, legalább ilyen módon hálálhatják meg neki ezt. A ragadozóbogarat először leíró egyik tudós, Srecko Curcic az RTS-nek elmondta, nagyon régi fajról lehet szó, amely valószínűleg még hosszú ideig fenn is marad, eddig azonban csak néhány példányát találták meg, tehát nagyon ritka állatról lehet szó. Mint mondta, számos hasonlóság van a rovar és a teniszező között, mindketten Szerbiából származnak, gyorsak, kitartóak, és míg a futrinka a barlangi környezet ragadozója, addig Novak Djokovic bizonyos értelemben a pályáé. Nem a Duvalius djokovici az első állatfaj, amelyet a teniszezőről neveztek el, a közelmúlt egy Montenegróban felfedezett édesvízi csigafaj kapta a Travuniana djokovici nevet.
Zöldinfó
Széles körű együttműködés indul a klímaváltozás hatásai ellen
A HungaroMet vezetésével jön létre a klímaalkalmazkodási hálózat Magyarországon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A HungaroMet vezetésével jön létre Magyarországon az Európai Unió alkalmazkodási missziójának megvalósítását támogató klímaalkalmazkodási hálózat, amelynek célja széleskörű együttműködés kialakítása az ágazati és területi szereplők összekapcsolásával – közölte az alternativenergia.hu. Hozzátették: az együttműködési hálózat – a többi európai uniós tagállami adaptációs hálózattal együtt – az AdaptationHubs projekt keretein belül valósul meg, ami az EU “alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” küldetésének uniós finanszírozású kiemelt kezdeményezése. A tájékoztatás szerint a magyar alkalmazkodási hálózat a HungaroMet koordinálásában a hazai közigazgatási, tudományos, gazdasági és civil szereplők bevonásával a különböző szakterületek és területi szintek (nemzeti, megyei, helyi) közötti együttműködési platformot hoz létre.
Célja, hogy támogassa az adaptációs tevékenység összehangolt tervezését és végrehajtását, valamint a tudományos ismeretek, gyakorlati tapasztalatok és szakpolitikai folyamatok összekapcsolását – írták. Kitértek arra: a projekt része egy régiók közötti együttműködési program is, amely támogatja mind a hazai, mind a határokon átnyúló tudáscserét. Az AdaptationHubs projekt hozzájárul ahhoz, hogy javuljon az alkalmazkodási intézkedések koordinációja és hatékonysága, hosszú távon pedig csökkenjen a társadalom és a gazdaság sérülékenysége az éghajlatváltozás hatásaival szemben – áll a közleményben.
-
Zöldinfó13 óra telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaFigyelmeztet a hatóság: veszélyes lehet az osztrák zúzottkő
-
Zöldinfó14 óra telt el a létrehozás ótaTöbb települést érinthet: vizsgálják a veszélyes kőzúzalék ügyét
