Zöldinfó
Szlovén olajvállalat: indokolt egy földgáztároló létrehozása
Egy földgáztároló létrehozásának észszerűségéhez és gazdasági indokoltságához már nem fér kétség – mondta Joze Bajuk, a Petrol szlovén olajipari vállalat igazgatóságának tagja a szlovén közszolgálati televíziónak (RT
“Szlovénia kellően nagy potenciállal rendelkezik egy földgáztároló létesítésére, amely egyes becslések szerint a nyári földgázszükséglet 30-100 százalékát is fedezheti” – mondta a szakember. Szlovénia egyike annak a tíz uniós tagállamnak, amely nem rendelkezik saját tárolási kapacitással. Bajuk rámutatott: az “Oroszországból érkező megbízható és mindenek előtt kedvező árú” földgáz elérhetősége miatt eddig nem volt rá szükség, bár korábban már készültek kutatások a Muravidéken a létrehozására. Hozzátette: a magas költségek és Horvátország, valamint Ausztria közelsége miatt – ahol Szlovénia földgáztárolókat bérel -, ez a téma eddig nem került komolyan szóba. Az energiaválság okán azonban most újra terítékre került – hangsúlyozta. Jelezte, hogy a gáztároló létrehozására egyebek között a Muravidéken látnak lehetőséget, ahol még hat aktív kútjuk van, és a jövőben a szerény gáztartalékok és a törvényi korlátozások miatt valószínűleg már egyáltalán nem fognak gázt szivattyúzni belőlük.
Két terület jöhet szóba, az egyik közelebb van a magyar határhoz, a másik nyugatabbra fekszik, a Lendvához közeli Petesházán, és mindkét mező képes a földgáz tárolására – jelezte. Ezek természetes tárolóhelyek, körülbelül 3000 méter mélyek, a legnagyobb költséget pedig éppen a kutak jelentik. Joze Bajuk szerint kialakításuk 100-150 millió euróba kerülne, és három-négy éven belül működőképesek lennének. “Ha a tároló a magyar határon épülne fel,(..) akkor célszerű lenne megvizsgálni a határon átnyúló, ezen belül is a pénzügyi együttműködés lehetőségét” – húzta alá a szakember. Egy 2020-ban készült felmérés szerint Szlovénia a rendelkezésére álló energiahordozók 17,6 százalékát közvetlenül Oroszországból importálta, 80 százalékát pedig Ausztriából, amely közvetve szintén Oroszországból származott. Energiaforrásonként az összes rendelkezésre álló földgáz 81 százaléka és az olajtermékek 24,9 százaléka érkezik Oroszországból, ez pedig Szlovéniát is az orosz importra nagyban hagyatkozó országok közé sorolja.
mti
Zöldinfó
12 kilométernyi érintett útszakaszt újítanak fel az azbesztszennyezés miatt
A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását – jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő Budapesten. A kormányszóvivői tájékoztatón kifejtette: a legutóbbi információk szerint a szennyezés mértéke jelenleg itt is az egészségügyi határértékek alatt van, de a probléma ezen a részen olyan nagy kiterjedésű, összefüggő területet érint, ami indokolja a beavatkozást. -írja az alternativenergia.hu. Összesen mintegy 12 kilométernyi közút érintett, és körülbelül 1500-an élnek ezen a területen – közölte.
Hozzátette: a mérések ugyanakkor más területen nem indokolják az azonnali beavatkozást, a szennyezés mértéke sehol nem haladja meg az egészségügyi határértéket. Kitért arra: a végrehajtás és a finanszírozás részleteiről jelenleg is folynak az egyeztetések, Szombathely polgármesterével pedig a héten még egyeztet a kormány.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
