Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Több ezer gazda tüntetett Új-Zélandon a haszonállatok gázkibocsátásának adóztatása ellen

Gazdák ezrei tüntettek csütörtökön több új-zélandi városban, köztük Wellingtonban is a törvényjavaslat ellen, amely megadóztatná a gazdaságban tartott állatok okozta üvegházhatású gázokat.

Létrehozva:

|

A Groundswell New Zealand nevű mezőgazdasági lobbi összesen több mint 50 tüntetést szervezett, több helyen traktorokkal és kisteherautókkal vonultak fel. A szervezők a tervezett adót kontraproduktívnak nevezték, kiemelve, hogy az ellehetetlenítené a vidéki kisközösségeket. A Jacinda Ardern miniszterelnök által is támogatott javaslat szerint a gazdálkodók 2025-től adóznának az üvegházhatást okozó – böfögésből, szellentésből, vizeletből származó – gázok után, az adó mértékét azonban még nem állapították meg. Ardern azt mondta, az állatok tulajdonosai az adók kifizetése érdekében megemelhetnék az immár “környezetbarát termékek” árát.

A jobboldali-liberális ACT párt képviselői azzal érveltek a javaslat ellen, hogy az voltaképpen növelné a gázkibocsátást, mert az agrárüzemek a szomszédos országokba települnének, ahol nehezebben tudnák csak megtermelni az élelmiszert. Noha Új-Zélandon csupán mintegy ötmillióan élnek, körülbelül 10 millió tejhasznú szarvasmarhát és 26 millió birkát tartanak, az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátásának pedig több mint fele a mezőgazdaságból származik. A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy Új-Zéland 2050-re eléri a karbonsemlegességet, a terv részeként pedig azon van, hogy a mezőgazdaságban tartott állatok metánkibocsátását csökkentse. Közvéleménykutatók felhívták a figyelmet arra, hogy az országban 15 hónapon belül választásokat kell tartani, és a törvényjavaslat jelentősen csökkentheti Ardern esélyeit a vidéki térségekben.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.

Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák