Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Egyiptomban megkezdődött az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája

Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megkezdődött vasárnap az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülése (COP27), hogy megpróbáljon új életet lehelni a globális felmelegedés és annak hatásai elleni küzdelembe. Első sikerként már a tanácskozás kezdetén hivatalosan is napirendre vették a szegényebb déli országoknak nyújtandó pénzügyi támogatás kényes kérdését.

Létrehozva:

|

A kéthetes tanácskozás elnöki tisztét betöltő Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter a megnyitón azt mondta: “Hajtsuk végre együtt (kötelezettségvállalásainkat) az emberiség és bolygónk érdekében”. Alok Sharma, az előző, glasgow-i COP leköszönő elnöke hozzátette: “Egyértelműnek kell lennünk, hogy bármennyire is nehéz a jelenlegi pillanat, a tétlenség rövidlátó, és csak késleltetheti az éghajlati katasztrófát”. Az ENSZ 27. klímakonferenciáján mintegy 200 ország küldöttsége vesz részt. A Földön egyre több a természeti katasztrófa, áradás, hőhullám, hurrikán, tűzvész és aszály – katasztrófák, amelyekért a déli országok most pénzügyi kártérítést követelnek. A “veszteségek és károk” érzékeny kérdését hivatalosan a megnyitó ünnepségen vették fel a sarm-es-sejki tárgyalások napirendi pontjai közé, miközben korábban csak egy 2024-ig tartó “párbeszéd” tárgyát képezte volna.

Számeh Sukri hangoztatta, hogy a kérdés napirendre tűzése a szolidaritás és az éghajlat okozta katasztrófák áldozatainak szenvedése iránti empátiát tükrözi. A fejlődő országok bizalmatlansága erős, mivel az északi országok még mindig nem váltották be ígéretüket, miszerint 2020-tól évi 100 milliárd dollárra emelik a déli országoknak nyújtott támogatásukat, hogy csökkentsék a kibocsátásukat és felkészüljenek a hatásokra. A tárgyalásokra az egyre sürgetőbbé váló éghajlati válság hátterében kerül sor. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem “élet-halál kérdése, a mai biztonságunk és a holnapi túlélésünk szempontjából” – hangsúlyozta Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára még a COP27 előtt. A konferenciának “meg kell teremtenie a gyorsabb és bátrabb éghajlatvédelmi fellépés alapjait, most és ebben az évtizedben, amely eldönti, hogy az éghajlatért folytatott harcot megnyerjük-e vagy elveszítjük” – figyelmeztetett. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának 45 százalékkal kellene csökkennie 2030-ig, hogy esély legyen a felmelegedés 1,5 Celsius-fokra történő korlátozására az iparosodás előtti szinthez képest, ami a párizsi megállapodás legambiciózusabb célkitűzése volt.

Számos országban távolról sem tartják tiszteletben a párizsi megállapodás fő célkitűzését a fosszilis tüzelőanyagok (szén, olaj vagy gáz) használatának korlátozása terén. További gondot okoz, ahogy arra Guterres is rávilágított, hogy az éghajlat a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, a gazdasági, az energia- és az élelmiszerválság mellett a második helyre szorult. Ebben az összefüggésben a COP26-on tett kötelezettségvállalások ellenére kevesebb mint harminc ország emelte meg csökkentési célértékeit, és az ENSZ úgy látja, hogy belátható időn belül “nincs hiteles módja” az 1,5 Celsius-fokos célkitűzés elérésének.

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Gátat építenek a szennyezés útjába a rijekai finomító alatt

Tengerfenék-helyreállítási projektbe kezd az INA a rijekai finomító alatt.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az INA horvát olajipari vállalat szerződést írt alá a Lamor és a Litoclean vezette nemzetközi konzorciummal egy tengerfenék-helyreállítási projekt megvalósítására, amelynek keretében egy hidraulikus gátat építenek a rijekai finomító alatt – közölte az alternativenergia.hu. A hatmillió euró értékű projektet három szakaszban, két év alatt valósítják meg, a munkálatok várhatóan 2027-ben fejeződnek be. A projekt megvalósítása egy újabb lépés az INA azon erőfeszítéseinek sorozatában, amelyek célja a rijekai finomító területén található karsztos terep történelmi szennyezettségének felszámolása – hangsúlyozta a vállalat, hozzátéve, hogy a projektben magasan képzett hazai és nemzetközi szakértők vesznek részt. A mélyedésekkel ellátott hidraulikus gát egy sor kútból áll majd, amelyeket a rijekai olajfinomító alatt, az Urinj félszigeten, a part mentén fúrnak. Ezek a fúrások mesterséges föld alatti mélyedést – a felszín alatti legalacsonyabb pontot – hoznak létre, amely lehetővé teszi a folyadék ellenőrzött összegyűjtését, és megakadályozza a tengerbe jutását. Az első fázisban a nemzetközi konzorcium öt tesztkutat fúr, és elvégzi az összes szükséges további elemzést a felszín alatti folyadékok mozgásának részletes tanulmányozása érdekében. A második fázis a fennmaradó kutak megépítését, valamint a hidraulikus gát projektdokumentációjának megtervezését és elkészítését foglalja magában, a harmadik fázisban telepítik a szükséges berendezéseket és megkezdik a szivattyúzási folyamatot.

Bojan Loncar, az INA rijekai karbantartás-menedzsmentjének vezetője elmondta: a vállalat szakértői csapata két olyan spanyolországi finomítót látogatott meg, amely hasonló kihívásokkal nézett szembe. Az egyik helyszín még működik, a másik már zárva van, de a múltból származó felhalmozódott szennyezés továbbra is szivárgott a tengerbe. Mindkét finomítóban kielégítő eredményt hozott az említett megoldás, ezért az INA úgy véli, a rijekai finomítóban is sikerrel jár – fogalmazott Loncar. Az állandó megoldás kidolgozásával párhuzamosan az INA egy sor rövid- és középtávú intézkedést hajt végre, amelyek célja a tenger védelme és a jelenlegi szivárgások megelőzése. Jelenleg 33 aktív kút működik, és további 40 fúrását tervezik az idén és jövőre. Minden kútnak egyértelműen meghatározott funkciója van – a szénhidrogén-kitermelésre használt kutak aktívak maradnak, tartalmuk pedig feldolgozásra kerül, míg a vizet tartalmazó kutakat monitorozásra használják, biztosítva, hogy semmi ne kerüljön a tengerbe – ismertette. A finomító alatt húzódó, geológiailag összetett, évtizedek óta történelmileg szennyezett terepet tovább destabilizálják az olyan természeti jelenségek, mint a földrengések és a szélsőséges árapályok. Hatásuk enyhítésére az INA óceáni gátakat épít, amelyek alkalmazkodnak az árapályhoz, és amelyek telepítésének engedélyezési eljárása jelenleg is folyamatban van. Ezenkívül minden kitermelt felszín alatti anyagot naponta laboratóriumban elemeznek, hogy megkülönböztessék a korábbi szennyeződéseket az újaktól. Minden tevékenységet az INA szakértői, valamint független szakemberek felügyelnek.

Goran Plese, az INA finomító és marketing üzemeltetési igazgatója hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy a föld alatti területek szennyezettek, és hogy bizonyos mennyiségű szénhidrogént tartalmaznak. Az INA rendkívül elkötelezett a probléma megoldása iránt, és a tartós eredmény megtalálása az egyik fő prioritása – mondta. A Lamor és a Litoclean a világ vezető környezetvédelmi vállalatai közé tartoznak, amelyek talaj-remediációra, hulladékgazdálkodásra, valamint szennyvíztisztításra szakosodtak, továbbá innovatív és testreszabott megoldásokat kínálnak a környezeti kockázatok enyhítésére.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák