Kapcsolatfelvétel

Otthon

Energiatakarékosságot hirdettek Rómában: napi négy órán át fűthetők a lakások

Létrehozva:

|

Rómában az olasz hatóságok frissen bejelentett döntése szerint hétfőtől december elsejéig napi négy órán át fűthetők a lakások, utána az időjárás függvényében emelhetik a fűtési órák számát, amely azonban nem haladhatja meg a napi tizenegy órát.

A lakóközösségek maguk dönthették el, hogy ez a napi négy óra mikor legyen. A fűtési szezon a fővárosban április 7-ig tart. A fűtési szezon az idén a megszokotthoz képest egy héttel később indult el az energiatakarékosság jegyében. A hirtelen megérkezett ősz miatt ugyan Roberto Gualtieri római főpolgármester már korábban engedélyezte a fűtést, de kevesen éltek a lehetőséggel, mert a lakóközösségeknek külön kell fizetniük a kazánok többszöri újraprogramozásáért. Olaszországot öt különböző fűtési zónára osztották fel az adott területek hőmérsékleti átlaga szerint. Az Alpokban és az Appenninek lakott területein már október második felétől fűthetnek korlátozások nélkül. Az északi tartományokban október utolsó hetében indult el a fűtés, Közép-Olaszországban mostantól, a déli szigeteken pedig december 8-a lesz az első fűtési nap. Szicíliában azonban vannak olyan helyek, ahol már elindult a fűtés, mert a település legalább ezer méteres magasságban található.

Róma az úgynevezett D zónához tartozik: a hőmérséklet napközben még 15 Celsius-fok feletti, éjszaka azonban tíz fok alá süllyed. A lakások a nyári hőség elleni védelemre vannak kialakítva, a jelenlegi napi négyórás fűtés nem elegendő az otthonok felmelegítésére, főleg ott, ahol nincs szigetelt ablak, valamint a padlók kőborításúak. A főváros oktatási intézményeiben és szállodáiban már október utolsó hetétől fűtenek, a közhivatalokban szükség esetén csak mostantól. A kormány adatai szerint február óta már csaknem ötmillió család kapott rezsitámogatást, és további hatszázezer család vár igénylésének teljesítésére.

Advertisement

Róma egyik legnépesebb kerületének, a tizenharmadiknak az önkormányzata egyszeri ötszáz eurós támogatást nyújt a villany- és gázszámlák kifizetésére, amit eddig már több mint 370 ezer háztartás kérelmezett. Az összeg egy kétgyermekes család esetében körülbelül kéthavi rezsiköltség fedezésére elegendő. A Mario Draghi vezette kormány február és szeptember között a költségvetésből csaknem 50 milliárd eurót szánt a családok és vállalkozások segítésére a megnövekedett energiaköltségekkel szemben, a Giorgia Meloni vezette új kormány első intézkedése további több mint kilencmilliárd euró elkülönítése volt ugyanerre.

Advertisement

Design

Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll

A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.

Létrehozva:

|

Szerző:

A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is. 

Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák