Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Óriási roham indulhat az elektromos autókért

Tovább növekszik az elektromos modellek “üzemanyag” költségelőnye.

Létrehozva:

|

A hatósági ár kivezetése katalizátorként funkcionálhat. Egy átlagos, 100 kilométeres távon az elektromos autó fogyasztási igénye 15 kilowattóra körül realizálódik, ami otthoni töltéssel, 40 forintos egységárral számolva 600 forintot jelent. Ha 70 forintos áram díjjal (éves kvóta feletti rész után) kalkulálunk, akkor ez 1050 forintot jelent. Ugyanez a 100 kilométeren nagyon kedvezőnek számító 6 liter üzemanyagot elégető belsőégésű motorral szerelt autó (az ársapka utáni, jelentős csökkenésen áteső piaci 675 forint/liter átlagárral) esetében több, mint 4000 forint. Tehát a ráfordítás rendre közel hétszeres, míg 70 forintos áramdíj esetében közel négyszeres. Tehát elektromos autóval ugyanazon út megtétele akár heted annyiba is kerülhet, mint hagyományos üzemanyaggal működő gépjárművel. Természetesen mindkét esetben (elektromos és hagyományos meghajtás) a fogyasztási érték nő, amennyiben nagyobb méretű gépjárműveket hasonlítunk össze, de az üzemanyagon elérhető költségmegtakarítás ebben az esetben is az elektromos modellek oldalára billenti a mérleget, a különbség arányaiban megmarad.

 

Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület

Advertisement

OS

Advertisement

Zöld Közlekedés

Kínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára

A Schiller Autó Család Geely márkakereskedéssel bővíti budapesti telephelyét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Bővíti Budapesti Váci úti telephelyét a Schiller Autó Család, a projekt keretében a portfóliójába felvett újabb kínai autómárka, a Geely számára alakít ki márkakereskedést – írja az alternativenergia.hu. Ismertették: a cég az elsők között lett partnere a kína autógyártónak a magyar piacon, pár hete már megkezdte a Geely személyautók előértékesítését, célja azonban, hogy 2026 őszére az importőr elvárásainak megfelelő bemutatóteremben szolgálja ki a vevőket. A projekt látványtervei már elkészültek, jelenleg a kivitelezők tendereztetése zajlik – közölték.

Az első hetek tapasztalatai alapján a Geely plug-in hibrid és elektromos SUV-jait főleg a magánvásárlók keresik, a családi vállalkozás eddig már több mint 30 példányt adott el. Az értékesítés második évében akár ezer Geely márkájú jármű eladására is esélyt lát a Schiller. A beruházás összegét a vállalkozás nem közölte, azonban jelezte, hogy a projektet saját forrásból finanszírozza.

A Schiller jelenleg két telephelyen immár öt márka kereskedésével foglalkozik, eddig a Toyota, a Skoda, és a Lexus, valamint a szintén feltörekvő kínai márka, a BYD partnere volt. A Schillerhez tartozó szalonok 2025-ben 3500 autót adtak el, ez stagnálás volt 2024-hez képest. Az idén az értékesítési darabszám 5 százalékos növekedését látják reálisnak.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák