Zöld Energia
Áder János megoldást kínál a lakossági napenergia felhasználására
Lát lehetőséget a háztartási naperőművekben termelt energia befogadására jelenleg is Áder János volt köztársasági elnök, aki egyebek mellett energiaközösségek létrehozását javasolja ennek érdekében.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a portfolio.hu-n hétfőn megjelent interjúban a föld minőségének megóvásához hazai és uniós támogatások biztosítását szorgalmazta. Áder János a háztartási naperőművek befogadási stopjára vonatkozó kérdésre azt mondta: jelenleg nagyon komoly kérdés, hogy a meglévő hálózatot miként lehet hatékonyabban a nap- és szélenergiához igazítani, ugyanis az elmúlt időszakban minden évben a korábbi terveket felülmúlóan növekedett a naperőművek kapacitása, és a mostani hálózatnak problémát jelent ennek a fogadása. Azon dolgoznak, hogy a meglévő hálózatra ezt a megnövekedett pluszkapacitást hogyan lehet egy megfelelő szoftverrel, egy okostechnikával, a hálózat bővítése nélkül vagy azt megelőzően feljuttatni – közölte a volt államfő. Kifejtette, az egyik megoldás az energiaközösségek létrehozása, a másik pedig az elszámolási rendszer és az okosmérők alkalmazásának elterjesztése. A legnagyobb probléma, hogy a megújuló energiát nem tudjuk mindig akkor felhasználni, amikor megtermeltük őket. De ettől még egy másik háztartás abban a közösségben, ahol élünk, lehet, hogy fel tudja használni. Ez ma technológiailag megoldható – mutatott rá Áder János.
Elmondta, hogy az energiaigény nőni fog szerte a világon, Magyarországon is. Ezt az egyik oldalon lehet kezelni energiahatékonysággal, de a növekvő energiaigény miatt szükség van alaperőművekre – mondta, hozzátéve, Magyarországon az atomenergia megkerülhetetlen. Szólt arról is, jó, hogy egyre több a termés, de közben a talajt kizsigereljük, a gazdálkodóknak, az agráriumnak és a fogyasztóknak is az az érdeke, hogy a termőföldek jó állapotban maradjanak. Ez a cél új vetési, földművelési, gazdálkodási technológiával elérhető – mondta.
A volt államfő úgy fogalmazott: “a föld minőségének megóvását támogatnunk kell hazai és uniós forrásokból is, ezt az uniónak fel kell ismernie. A talaj degradáció ugyanis nemcsak magyar jelenség, hanem Európában és a világ más részein is általános”. A magyarországi fakitermelésről szólva azt hangsúlyozta: az a kritika, amelyet a kormány döntése után lehetett hallani, teljesen megalapozatlan. “Ha erdészekkel beszél az ember, kimegy ezekre a területekre, látja, hogy az a kép, amivel riogatnak, hogy tarvágások lesznek, őserdőket fognak kivágni, Magyarország erdei teljes egészében meg fognak semmisülni – olyat is olvastam, hogy el fog sivatagosodni az ország emiatt – ez blődség” – fogalmazott Áder János.
A Kék Bolygó Alapítvány szemléletformáló tevékenységéről szólva elmondta, a fenntarthatóságról vannak oktatókönyveik óvodásoknak és előkészítés alatt áll az általános iskolásoknak is egy oktatási program, amely a középiskolások esetében már rendelkezésére áll. Elmondta, pedagógusképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen a fenntarthatóságról. Az alapítványnál ösztöndíjra is pályázhatnak a vízügy területén tanulók, van egy cégalapítást segítő programjuk, valamint van egy – főként a víz, a szennyvíz, és az energia területén aktív – tőkealapjuk a vállalkozásokat segítendő – ismertette Áder János.
Zöld Energia
Új energetikai pályázatok indulnak: a megújuló energia térnyerését támogatják
Megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán – írja az alternativenergia.hu. Kapitány István úgy fogalmazott, az áramhálózati és okosmérős fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe, hogy biztonságosabb legyen az ellátás és csökkenjen Magyarország kiszolgáltatottsága. A tárcavezető bejegyzésében rámutatott, magyar családok és vállalkozások fejlesztései a globális élmezőnybe röpítették Magyarországot a napenergia hasznosításában. De nem dőlhetünk hátra, a rendszerszintű hiányosságok, évtizedes mulasztások pótlásán még igenis dolgozni kell. A megújulók hasznosításán nagyot lendítenek a hazahozott uniós forrásokból elinduló áramhálózati és okosmérős fejlesztések, a támogatásokra mától lehet pályázni” – írta.
Közölte, friss piaci jelentés szerint Magyarország az egy főre eső napelemes teljesítményével az első tízbe tartozik a világon, és a SolarPower Europe adatelemzéséből kiderül, hogy tavaly is legalább 1 gigawattos bővülést ért el a naperőművek összes teljesítményében. Kapitány István szerint a megújuló energia további térnyerésének gátat szabnak az elmaradt beruházások miatt kimerült csatlakozási lehetőségek.
“Hatalmas kihagyott ziccer, hogy tíz éve adminisztratív akadályokkal lehetetlenítették el a szélerőművek telepítését, a fejlesztések ezért féloldalasak maradtak. Bármilyen mutatósnak tűnik első blikkre a napelemes előrehaladás, jócskán van még tennivalónk a tiszta és olcsóbb energia elterjesztése érdekében” – fogalmazott.
A miniszter jelezte, kiemelt szerepet szánnak a hazahozott uniós forrásokból az áramhálózati korszerűsítéseknek. Hozzátette, a több mint 500 milliárd forint értékben megnyitott energetikai pályázatokkal elsősorban további megújuló energiák rendszerbe kapcsolását igyekeznek megalapozni, és a támogatási programnak köszönhetően, az elosztókkal és rendszerirányítóval közösen a jelenlegi teljesítmény másfélszeresét lesznek képesek kiépíteni 2030-ig. “A rugalmasabb hálózat adta lehetőségekkel élve kiegyensúlyozottabb, környezetbarát energiamixet alakíthatunk ki. Azért kezdtük ezzel a munkát, mert így tehetünk a legtöbbet a biztonságos ellátásért és a vállalatok költségeinek csökkentéséért” – zárta bejegyzését Kapitány István.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMilliárdos beruházásokkal gyorsítaná az EU a tiszta energiára való átállást
