Zöld Közlekedés
A dízelek futnak a legtöbbet, átlagosan 220 ezer kilométerrel hirdetik őket
A személygépkocsik majdnem 90 százalékát 10 millió forint alatt kínálják a használtautó-piacon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az idén szeptemberben a hazai használtautó-piacon kínált személygépkocsik 38,3 százaléka volt 2,5 millió forint alatti, 26,8 százaléka 2,5-5 millió forint közötti, 21,6 százaléka 5-10 millió forintos árkategóriába tartozott, míg 13,4 százalékuk 10 millió forint fölötti volt a használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadott szeptemberi jelentése szerint. Tavaly szeptemberhez viszonyítva a 2,5 millió forint alatti értékben autót kínáló hirdetések aránya 3,4 százalékponttal csökkent, míg a 2,5-5 millió forint közöttieké 0,8 százalékponttal nőtt – írta meg az alternativenergia.hu. Az előző év azonos időszakához képest az 5-10 millió forint közöttieké 2,3, és a 10 millió forint feletti hirdetések aránya több mint 0,3 százalékponttal emelkedett. Az összes hirdetést figyelembe véve idén szeptemberben a kínálati átlagár 5,6 millió, az előző év azonos időszakában pedig 5,4 millió forint volt.
A használtautó-piac internetes hirdetései szeptemberben túlnyomórészt, csaknem 50 százalékban (53 730 darab) benzinmeghajtású, 40,9 százalékban (44 460 darab) dízelmeghajtású személygépjárműveket kínáltak. A hibridmeghajtású gépkocsik (benzin és dízel együttesen) 4,1 százalékban (4520 darab), az elektromosok 5,3 százalékban (5710 darab) szerepeltek a felhozatalban. 2024 szeptemberéhez képest 690-nel kevesebb használt gépjármű volt elérhető. A használtautó.hu kínálatában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 33,4 százalékkal, a hibrideké 4,4 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 4,2 százalékkal nőtt, a benzinmeghajtásúaké 0,7 százalékkal, valamint a dízelmeghajtású autók száma 1,3 százalékkal csökkent. A dízelmeghajtású autók 41,9 százalékkal többet, 220 ezer kilométert futottak, mint a benzinmeghajtásúak, amelyek átlagosan 155 ezret. A meghirdetett benzines autók átlagosan 13,9, a dízeles autók 12,2 évesek voltak. A dízeles személygépjárművek átlagéletkorában egy év alatt 1,7 százalékos emelkedés, míg a benzinesek esetén stagnálás volt megfigyelhető.
A használt autók között a hibridgépjárművek a legdrágábbak, átlagáruk szeptemberben: 12,06 millió forint volt, egy év alatt 0,3 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan az elektromos gépjárművek ára egy év alatt 7,1 százalékos csökkenést mutatott. A dízelüzemű autók átlagosan 5,7 százalékkal drágábbak voltak, mint a benzinesek. Egy benzines autó minden egyes évvel 6,9 százalékot veszít az értékéből, míg a dízelesek esetében a csökkenés 7,8 százalékos. Az elektromosok személygépjárműveknél 8,0, a hibrideknél 6,3, százalék az évenkénti átlagos árcsökkenés, emellett minden megtett ezer kilométer 0,2 százalékkal mérsékli a gépjárművek árát. Az autó értékét a hengerűrtartalom 100 köbcentiméteres növekedése 3,3 százalékkal, addig a teljesítmény 10 kilowattos emelkedése 3,7 százalékkal növeli – írták.
Zöld Közlekedés
250 új elektromos busz válthatja a dízeljárműveket Budapest útjain
Budapest történetének legnagyobb elektromosbusz-fejlesztését készítik elő.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Budapest történetének legnagyobb elektromosbusz-fejlesztését készítjük elő: legalább 250 új elektromos buszt szeretnénk forgalomba állítani, a hozzájuk szükséges töltőinfrastruktúrával együtt – írta a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely hozzátette: ez tisztább levegőt, csendesebb utcákat, korszerűbb közösségi közlekedést és zöldebb Budapestet is jelent – írja az alternativenergia.hu. Tudatta azt is, a projekt előkészítése már zajlik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. együttműködésében. A célunk az, hogy európai uniós forrásból valósuljon meg ez a beruházás, amely a buszokat, a garázsokat és a teljes töltőinfrastruktúrát is megújítja – tette hozzá a főpolgármester. A BKK és a BKV Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményükben a beszerzésről azt írták, a legalább 250 darab új e-busz beszerzését és a működtetésükhöz szükséges töltőinfrastruktúra kialakítását is magában foglaló fejlesztés Magyarország eddigi legnagyobb buszelektrifikációs projektje lehet.
Hozzátették: a BKK és a BKV március óta dolgozik a projekt előkészítésén. A tervek szerint a beszerzés több száz új, korszerű, alacsonypadlós elektromos buszra – köztük midi, szóló és csuklós járművekre – vonatkozik, az új buszok fokozatosan válthatják ki a főváros elöregedett dízelbuszait. Mint írták, jelenleg több mint 400 darab tíz évnél idősebb autóbusz közlekedik Budapesten, és ez a szám flottamegújítás hiányában 2029-re 600 fölé is nőhet. Budapesten jelenleg is közlekednek elektromos autóbuszok: a BKK szolgáltatója, az ArrivaBus Kft. 54 tisztán elektromos járművet üzemeltet, és 2027-ig további 28 érkezésével összesen 82 – 58 szóló és 24 csuklós – elektromos autóbusz szolgálja majd az utasokat. Ezen kívül a BKV flottájában közlekedik bő egy évtizede néhány első generációs elektromos midibusz, elsősorban a Budai Vár térségének kiszolgálására.
Mint írták, a járműpark további megújítása kiemelt jelentőségű a szolgáltatás színvonala és a fenntartható városi közlekedés szempontjából. Az új, károsanyag-kibocsátásmentes járművek elsősorban a nagy utasforgalmú belvárosi vonalakon és a főbb közlekedési tengelyeken, például a Rákóczi út–Thököly út tengelyen válthatják fel a dízelbuszokat. A beruházás a járművek beszerzése mellett jelentős infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz: a projekt keretében kiépül a buszok töltéséhez szükséges komplex energiaellátó rendszer, a töltőberendezések, valamint a töltések és energiagazdálkodás optimalizációjáért felelős energiamenedzsment-rendszer is. Emellett megvalósulhatnak a BKV autóbuszgarázsainak fejlesztései is, amelyek lehetővé teszik az elektromos buszflotta üzemeltetését.
Tudatták azt is, a BKK előzetes piaci konzultációt indított, hogy a piaci szereplők tapasztalatai alapján véglegesítse a közbeszerzés műszaki és szakmai feltételeit és ezek után indulhat a feltételes közbeszerzési eljárás. A közbeszerzési eljárás eredményes lezárása és a szükséges európai uniós forrás rendelkezésre állása esetén az első új elektromos autóbuszok várhatóan 2029 során állhatnak forgalomba Budapesten.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
