Zöldinfó
A hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
Több ponton megsértette az egységes környezethasználati engedélyben foglaltakat a CATL debreceni akkumulátorgyára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Tárkányi Zsolt emlékeztetett: a hatóságok utasítást kaptak arra, hogy minden akkumulátorgyárat a lehető legszigorúbban ellenőrizzenek, mert korábban ezek az üzemek “sorozatosan, tendenciózusan, nyilván szánt szándékkal” figyelmen kívül hagyták az előírásokat – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A környezetvédelmi hatóság ellenőrzésekor feltárták, hogy az egységes környezethasználati engedélyben foglaltakat a CATL több ponton megsértette. Az épületben a hulladékokon nem volt a fajtájukra vagy típusukra utaló felirat, egyes hulladékok csomagolásán, illetve az alkalmazott gyűjtőedényzeten kizárólag idegen nyelvű felirat volt olvasható. Megfelelő feliratozás hiányában nem volt minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az egyes hulladékok gyűjtésére használt gyűjtőedény megfelelt-e a hulladék jellegének. A helyszíni szemle során a környezetvédelmi hatóság nem talált az egyes üzemi gyűjtőhelyeken semmiféle feliratot, táblát, amely az üzemi gyűjtőhelyet jelezte volna.
Szintén kiderült a helyszíni szemle során, hogy az egyes hulladékokat, megfelelő feliratozás hiányában, azok fizikai megjelenése alapján, vegyesen gyűjtötték, ráadásul az épületben az adott hulladékok veszélyességére utaló jelzést nem talált a környezetvédelmi hatóság. Az épületbe a bejutás szabadon biztosított volt, ezáltal nem valósult meg a létesítmény őrzése, illetéktelen személyek bármikor besétálhattak. Ezen felül a helyszíni szemle során tanúként meghallgatott személy nyilatkozata szerint nem rendelkeztek üzemnaplóval, a bemutatott nyilvántartás nem felelt meg a jogszabályi előírásban foglalt tartalmi követelményeknek, mivel többek között nem tartalmazta a hulladékok üzemi gyűjtőhelyen történő elhelyezését és onnan történő elszállításának időpontját – áll a bejegyzésben.
Tárkányi Zsolt arról is tájékoztatott, hogy a szúrópróbaszerű ellenőrzést egy hónappal később a hatóság megismételte, ám akkor már mindent rendben találtak, “vagyis a kiemelt szigor elérte célját” – értékelt. A CATL azonban 10 millió forintos bírságot kapott, hogy “emlékezzenek arra, hogyan is kell szabályszerűen működniük” – fogalmazott. Az államtitkár hozzátette: szerencsére ezúttal mérgezés vagy környezetszennyezés nem történt, de az akkumulátorgyárak mindaddig további szigorú ellenőrzésekre és bírságokra számíthatnak, amig a szabályok minden betűjét be nem tartják.
Kitért arra is, hogy a bírság 30 százaléka, vagyis 3 millió forint a debreceni önkormányzathoz folyik be. Tárkányi Zsolt arra kérte a városvezetést, hogy ezt az összeget fordítsák természetvédelemre, például a pusztuló Nagyerdő rekreációjára. A CATL Debrecen MTI-nek küldött hétfői közleményében jelezte, hogy tudomásul veszi és kifizeti a 10 millió forintos környezetvédelmi bírságot. Az eset kapcsán megjegyezték, hogy környezetszennyezés nem történt. A vállalat a hiányosságok megszüntetése érdekében a májusi ellenőrzés után azonnal intézkedett, egyebek mellett kiegészítő képzésben részesítette a hulladékgazdálkodásért felelős munkavállalókat, és rendszeres belső, helyszíni ellenőrzéseket vezetett be. A július 9-én megismételt ellenőrzés során a hatóság megállapította, hogy a korábban feltárt hiányosságokat a vállalat megszüntette – tették hozzá. A társaság a közlemény szerint a jövőben fokozott figyelmet fordít a jogszabályok és környezetvédelmi előírások teljes körű betartására, és továbbra is együttműködik a hatóságokkal.
Zöldinfó
Jelentős lemaradásban a körforgásos gazdaság
A hulladékgazdálkodás teljes felülvizsgálatát szorgalmazzák.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Magyarország hulladékgazdálkodása a koncessziós rendszerrel együtt teljes felülvizsgálatra szorul – mondta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének rendezvényén, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban az élő környezetért felelős miniszter. Kijelentette, fel kell számolni a múlt környezetvédelmi adósságát. Gajdos László leszögezte: Magyarország hulladékgazdálkodása a koncessziós rendszerrel együtt teljes felülvizsgálatra szorul – írja az alternativenergia.hu. Hozzátette: Magyarország lemaradása jelentős a körforgásos gazdaságban, és nem pusztán egy szerződés vagy intézmény szorul változtatásra, hanem minden, ami nem működik elég jól. Több hulladékudvarra, hatékonyabb hulladékkezelésre, korszerűbb technológiákra, hasznosítható anyagú termékekre van szükség, a lakossági szelektív gyűjtést pedig egyszerűsíteni kell – mondta a politikus.
Jó példaként említette a visszaváltási rendszert, de hiányolta a hatékony megoldást a papír-, a textil-, a műanyag- és főképp a biohulladék kezelésében. Magyarországon majdnem 900 hulladéklerakó bezárt, de még mindig több száz vár rekultivációra országszerte, nagy részük műszaki védelem híján veszélyes a talajra és a talajvízre – mondta, megjegyezve: 2024-ben a települési hulladék harmada hasznosult, 53 százaléka lerakókba került.
Az uniós cél 2035-re a 65 százalékos újrahasználati és újrafeldolgozási arány, eszerint legfeljebb a hulladék 10 százalékát lehet elhelyezni lerakókban – hangsúlyozta Gajdos László. Ezek az értékek a mostani működéssel nem teljesülhetnek, és a helyzet megoldásához az állam kevés, nélkülözhetetlen a fejlesztői és a vállalkozói szerepvállalás, mert a környezetvédelmi problémák jelentős része megoldásra váró mérnöki feladat, amit tudás és innováció oldhat meg – hívta fel a figyelmet.
Megoldást lehet vásárolni másoktól is, ám az országnak lehetőleg úgy kell közelítenie az uniós célokhoz, hogy a felzárkózás minél nagyobb mértékben támaszkodjon magyar fejlesztésű, nemzetközi szinten is hasznosítható technológiákra – jegyezte meg a miniszter. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban péntekig látogatható az Environtech 2026 környezetipari szakkiállítás, amelyen 12 ország 80 kiállítója mutat be vízgazdálkodási, szennyvízkezelési, levegőtisztasági, energiahatékonysági, környezetvédelmi és újrahasznosítási megoldásokat.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegtelepedhet Magyarországon a veszélyesebb kullancsfaj?
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek
