

Zöldinfó
A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el
A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el, az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk – írta vasárnap a Dutchnews hírportál.
A hírportál szerint az erőműveket Zeeland tartománynak a belga határtól nem messze lévő Borssele nevű településén építik föl, az építkezés hét-nyolc évig fog tartani. Ugyanezen a településen 1973 óta már termel áramot egy atomerőmű, amelyet a kormány bővíteni készül, hogy az hosszú távon is biztonságosan működjön. A kormány azért is döntött a nem több mint 1500 lakost számláló község mellett, “mert ott áll rendelkezésre elegendő hely, szaktudás és infrastruktúra az erőművek beüzemeléséhez”.
A kormánynak azonban először hatásvizsgálatokat kell elvégeznie, a lakossági támogatás megszerzése érdekében pedig konzultálnia a helyiekkel. “A kormány a támogatást fontos feltételnek tekinti a helyszín kiválasztásában, ezért tervet dolgoz ki a lakosok, szervezetek és vállalkozások bevonására”- mondta Rob Jetten éghajlatvédelmi miniszter a kormányülést követően. Véleménye szerint a régió támogatja a döntést, mert az új, ötmilliárd eurós beruházás munkahelyeket teremt, és új iparágakat vonz majd. Noha az építkezés költségeit a holland állam finanszírozza, a belga sajtó szerint Belgium flamand nyelvű tartománya, Flandria társberuházóként részt kíván venni a projektben. Zuhal Demir flamand energiaügyi miniszter a belga közmédiának azt mondta: regionális miniszterként nincs felhatalmazása arra, hogy a kérdést illetően döntést hozzon, mert az energiatermeléssel kapcsolatos ügyek a szövetségi kormány hatáskörébe tartoznak, de ettől függetlenül tárgyalásokat kíván kezdeményezni a holland kormánnyal.
Míg a holland kabinet az atomenergiát a klímaválság megoldása részének tekinti, a belga szövetségi kormány korábbi elképzelései szerint a belga erőműveket 2025-ig leállították volna. Az orosz-ukrán háború és a megemelkedett energiaárak miatt a belga kormány azonban úgy döntött, hogy tíz évvel meghosszabbítja a Doel 4 és a Tihange 3 reaktorok élettartamát 2035-ig, ezzel biztosítva az energiaellátást. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja.

Zöldinfó
Csaknem ezerötszáz fát ültetett el tavasszal Budapesten a Főkert
Budapest tiszta levegőjéhez a Főkert idén eddig csaknem ezerötszáz új fa ültetésével is hozzájárult, így több mint hatszáz új fasori és parkfával bővült az állomány, tíz idős fát telepítettek át, emellett kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők – közölte a Budapesti Közművek (BKM) Főkert Kertészeti Divíziója hétfőn az MTI-vel.

Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából a szakemberek nagy mennyiségben telepítettek facsemetéket a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton, ahol a Főkert százötven oszlopos szillel pótolta a fasor kiszáradt és a balesetveszély miatt kivágott oszlopos juharfáit. A szil várhatóan jobban fogja tolerálni a kedvezőtlen városi körülményeket, és a betegségekkel szemben is ellenállóbb. Budán, a XII. kerületben a Fodor utcában ötvennyolc közönséges pagodafa zöldíti újra a fasort, a Németvölgyi úton pedig negyvennégy korai juhart ültettek el. A Fiumei útra lepényfák, a Kőbányai útra hazai nemesítésű, gömb koronájú virágos kőrisek, illetve fatermetű, szárazságtűrő galagonyák kerültek.
A Népligetben, a Feneketlen-tónál, valamint a Pünkösdfürdő parkban és a Gesztenyéskertben a Főkert szakemberei nemcsak fiatal csemetéket ültettek, hanem egy speciális géppel huszonöt évesnél idősebb fákat – törökmogyorót, kőrist, szivarfát, páfrányfenyőt és vörös tölgyet – is. Ezek a koros fák már jóval nagyobb zöldtömeggel rendelkeznek, mint a díszfaiskolából frissen kikerült fiatal fák, ezért hatékonyabban növelik meg az adott területen a fotoszintetizáló zöldfelület nagyságát. A szakemberek az idén is folytatták az erdősítést, a Felsőrákosi-réteken csaknem ötszáz,a Szépvölgyi-erdőben pedig négyszáz erdészeti facsemete kezdheti meg a növekedést. A májusi erdőtelepítésen a világhírű környezetvédő és tudós, Jane Goodall személyesen vett részt, és egy gyertyán elültetésével maga is hozzájárult Budapest zöldfelületeinek növeléséhez. A Főkert felhívta a figyelmet, hogy a frissen ültetett fák sérülékenyek, még meg kell szokniuk új környezetüket, ezért arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzanak a növényekre, és a kutyáikat se engedjék a közelükbe, mert az ebek kárt tehetnek a csemetékben.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Energiaügyi Minisztérium: rengeteg áramot és gázt spóroltunk meg a fűtési szezonban
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
WMO: ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás óta
Elegáns napelemes cserepet mutattak be
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében