Zöldinfó
A hulladék érték: adományozási program erősíti a szociális segítségnyújtást
Már több mint 87 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
December 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja – közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója Budapesten újságírókkal. A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. sajtóeseményén elmondta: tavaly a gyermekgyógyító programokat támogatták, az idén július 1-jén indult, “Mosolyra váltó” programban érkező adományok pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt gyermekjóléti programjait segítik majd – írja az alternativenergia.hu. Bacsa György kiemelte: a palackokat 5100 automatában lehet visszaváltani, és minden automatában “ott a jótékonyság lehetősége”. Hozzátette: jelenleg nem éri el a visszaváltások 5 százalékát a jótékonyság, de így is jelentős összeg, 87 millió forint gyűlt már össze.
Emlékeztetett rá: a MOL hulladékkoncessziós tevékenysége Magyarország legnagyobb környezetvédelmi és szemléletformáló programja, emellett komoly szerepe van a gazdaság stabilitásában, önellátásában. Mint mondta, a hulladék érték és hozzájárul a fenntarthatóbb, tisztább jövőhöz és a gazdaság stabilitásához is, hiszen a hulladékot anyagában és energiaként is lehet hasznosítani. Elmondta: az újrafeldolgozás aránya eléri a 34 százalékot, a lerakás arányát pedig 50 százalék alá csökkentették, a hosszútávú cél a 10 százalék alá csökkentés. A cél az, hogy a hulladékot ne ássuk el, hanem hozzuk vissza a gazdaság körforgásába, hasznosítsuk – foglalta össze. Kiemelte: ezt a szemléletet kell erősíteni az emberekben is. A palackokat ne dobjuk ki, hanem váltsuk be: kuponra, készpénzre vagy mosolyra – mondta.
Szabadhegy Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke elmondta, a felajánlásokat a játszótérfejlesztésre és a családi átmeneti otthonok fejlesztésére fogják fordítani. Mint mondta, 15 játszóteret működtetnek, ebből hetet Budapesten, olyan helyszíneken, ahol hátrányos helyzetű családok laknak. Fontosnak érezzük, hogy legyen a gyerekeknek egy olyan hely, amely biztonságot és közösséget is jelent nekik – mondta, hozzátéve, a játszótereken szociális munkások szerveznek programokat a gyerekeknek. Az átmeneti otthonokba pedig olyan családokat fogadunk be hat hónapra, legfeljebb egy évre, akik bajba kerültek, de itt lehetőséget kapnak arra, hogy újratervezzék az életüket – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra: szerdán van a szociális munka napja. Elmondta: Magyarországon százezer szociális munkás dolgozik, ebből ötezren a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. Mivel jól teszik a dolgukat, ellátják a rászorulókat, csak ritkán veszük őket észre, de érdemes tisztelegni előttük és megköszönni a munkájukat – fogalmazott.
Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója arról beszélt, tapasztalataik szerint az emberek szívesebben adományoznak karácsonykor és akkor, ha nagy baj van, de az adományozás kevésbé része a mindennapjainknak. Méltatta a palackvisszaváltással egybekötött adományozást, mint fogalmazott, a palack nem hulladék, hanem érték, ami esélyt tud teremteni. Elmondta: az ökumenikus segélyszervezet stratégiai területe a gyerekek esélyteremtése, a Kapaszkodó programjukban közel négyezer gyerekkel foglalkoznak napi szinten az országban. A palackvisszaváltásból származó adomány pedig ennek a munkának a folytatását segíti az átmeneti otthonokban, Biztos kezdet gyerekházakban és jelenlétpontokon, ahol ingyenes foglalkozásokkal segítik a gyerekeket a szegénység okozta hátrányok leküzdésébe. Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója arról beszélt, nagyon fontos, hogy aki szeretne, minél egyszerűbben tudjon segíteni a rászorulókon, erre pedig nagyon jó kezdeményezés a palackvisszaváltás. Elmondta: a vöröskereszt az elmúlt négy évben átlagosan kétezer gyerek nyári táboroztatását tudta megvalósítani, de idén ez a szám csökkent, a forráshiány miatt. A palackvisszaváltásból származó adomány azonban lehetőséget ad arra, hogy jövőre több gyerek táboroztatását tudják megvalósítani, mint amivel eddig számoltak. Till Attila, a MOHU nagykövete arra biztatott mindenkit, hogy éljen az adományozás lehetőségével a palackvisszaváltásnál, mert ezzel az apró gesztussal rászoruló családoknak segíthet. Egy palack visszaváltása is számít – emelte ki.
Zöldinfó
Atomenergiával tennék függetlenebbé az amerikai katonai bázisokat
Nukleáris “mikroreaktorok” épülnek az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján független energiaforrásként.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Nukleáris “mikroreaktorok” kezdhetnek működni az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján két éven belül, függetlenítve a haderő létesítményeit a kereskedelmi elektromos hálózatoktól – jelentette be az Egyesült Államok hadserege. Az alternativenergia.hu közleménye szerint egy tavaly indított program keretében az öt bázison 2,2 milliárd dolláros (mintegy 685 milliárd forint) forrásból 20 mikroreaktort alakít ki öt kiválasztott vállalat, amely tulajdonosként a működtetést is végzi majd. A fejlesztést elnyert támaszpontokat egy 9 létesítményt tartalmazó szűkített listáról választották ki – olvasható a beszámolóban. A beruházás eredményeként az észak-karolinai Fort Bragg, a Kentucky állambeli Fort Cambell, a georgiai Fort Benning, a texasi Fort Hood és a new yorki Fort Drum bázisokat láthatja el néhány éven belül nukleáris termelésű áram.
A New York államban található Fort Drum bázis érdekében több lépést tett Chuck Schumer az állam demokrata szenátora, aki múlt héten a hadseregért felelős miniszternek írott levélben érvelt a helyi támaszpont mellett. A megbízást elnyert energetikai vállalkozások között van az Antares Nuclear, a BWXT, a General Atomics, a Radiant Industries, valamint a Westinghouse.
Nukleáris mikroreaktorok egyelőre nem látnak el lakossági fogyasztókat az Egyesült Államokban. A tervek szerint az 5 katonai létesítményben összesen 20 kisméretű atomreaktor épül, amelyek optimális esetben 2028. szeptember 30-ig megkezdik az áramtermelést, minimális elvárás pedig, hogy a határidőig legalább egy támaszponton működésbe lépjen az önálló áramtermelő egység.
Dan Driscoll, a Trump-adminisztráció hadsereg működéséért felelős minisztere a bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a beruházások elindítják a hadsereget azon az úton, hogy biztonságos, megbízható, helyben előállított energiával lássák el a katonai létesítményeket. “Kiépítjük az energetikai ellenállóképességet, ami szükséges a bevetési erő érvényre juttatásához a világban, anélkül, hogy a potenciálisan sérülékeny külső hálózatokra szorulnánk” – fogalmazott.
A fejlesztések részei a hadsereg 2025. őszén bejelentett Janus Programjának, ami az újgenerációs atomenergia-termelés módjainak fejlesztését ösztönzi a katonaság számára. Az Egyesült Államokban általánosságban is komoly erőfeszítések zajlanak annak érdekében, hogy növeljék az ország áramtermelő kapacitásait új atomreaktorok felépítésével, amelyek polgári felhasználásban kielégíthetik a mesterséges intelligencia működtetéséhez elengedhetetlen adatközpontok jelentős energiaigényét.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNagy lépés az energiafüggetlenség felé: milliárdokból fejlesztik a magyar hálózatot
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMagyar akácfajták indulhatnak világhódító útra
