Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása

Az önkormányzatok maguk határozhassák meg a vízdíjat.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A főváros levélben kérte az élő környezetért felelős minisztert, hogy a jövőben az önkormányzatok saját hatáskörben határozhassák meg a vízdíjakat azon a területen, ahol felelősek a vízszolgáltatásért, a szükséges karbantartások finanszírozása és az ivóvízbázis megőrzése érdekében – jelentette be Budapest főpolgármestere budapesti sajtótájékoztatóján. Ez azért szükséges, mert a vízdíjak 2013-as befagyasztása miatt mára katasztrofális állapotba került nemcsak a főváros, de az egész ország víziközmű- hálózata; országosan a víz 25 százaléka, a fővárosban pedig 12 százaléka folyik el az elmaradt karbantartások miatt, és Budapesten volt olyan nap amikor 24 óra alatt száz csőtörés történt – írja az alternativenergia.hu.

A politikus szerint az intézkedés azért halaszthatatlan, mert a fővárosi vízművek akkor tud felelősséget vállalni a szolgáltatás garantálásáért, ha maga állapíthatja meg a díjakat. A jelenlegi helyzet az ökológiai károk mellett pénzügyi szempontból is fenntarthatatlan. A víziközmű-társaságok a csőd szélén állnak, a bevételek a napi működésüket is alig fedezik, fejlesztésre pedig egyáltalán nem jut pénz, továbbá a rendszer igazságtalan, mert nem differenciál társadalmi csoportok, jövedelmi helyzetek szerint – sorolta. Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki , hogy újra önálló tárcát kapott a környezetvédelem ügye és az új kormány számára fontos környezetpolitikai célkitűzés a vízmegtartás és a felelős vízgazdálkodás. Annál is inkább, mert az elmúlt évek felelőtlen kormányzati döntései nyomán katasztrofális állapotba került a magyar víziközmű-hálózat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vízdíjak 2013-as befagyasztása óta több mint száz százalékkal emelkedtek az árak Magyarországon, és jelenlegi vízdíjakból nem lehet kigazdálkodni a hosszútávú, felelős vízszolgáltatást. Példaként említette, hogy Varsóban a budapestinek a duplája, Pozsonyban a háromszorosa, Bécsben a négyszerese, Prágában pedig az ötszöröse a lakossági víz ára. Hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben nem kérik a kormánytól a rezsicsökkentés felülvizsgálatát és azt sem, hogy országosan emelje a vízdíjakat, csupán azt kérik, hogy az önkormányzatok kapják vissza az ármegállapítás jogát a saját településükön. Annál is inkább, mert a klímaváltozás miatt fel kell készülni egy olyan időszakra, amikor sokkal nehezebb lesz a lakosság számára a víz biztosítása. Közlése szerint amennyiben visszakapják az ármeghatározás jogát, társadalmi egyeztetés után sávos emelést kívánnak végrehajtani, amiben egy alap ingyenes mennyiség mellett a fogyasztás növekedésével sávosan nőne az ár. Ez víztakarékosságra, illetve az esővíz megtartására is ösztönözné a lakosságot.

Advertisement

Továbbá a főváros most is működtet a rászorulók számára rezsitámogatási rendszert, amit kibővítenek. Ám, ma egy átlagos budapesti háztartás 1900 forintot fizet havonta a vízért, a néhány százforintos emeléssel viszont az a veszély áll szemben, hogy Budapesten nem lesz elérhető ivóvíz – tette hozzá. Kérdésekre válaszolva közölte, hogy párbeszédet folytatnak a kormány képviselőivel a szolidaritási hozzájárulásról, de a sikeres tárgyalások érdekében erről több információt nem kíván megosztani a nyilvánossággal.

Arról is beszámolt, hogy a következő napokban megkezdi a Budapesti Közlekedési Központ az új Bubi közkerékpárok a tesztelését, illetve lakossági tesztüzemre is sor kerül, így heteken belül elindulhat a  A fővárosi önkormányzat a főpolgármester sajtótájékoztatója után az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a hőségben köztéri ivókutakat működtetnek, amelyek a sűrűn lakott részeken 300-500 méterenként elérhetők, a pozíciójuk pedig a BudapestGO applikációban is meglátható. Továbbá a Budapesti Közművek a legforróbb területeken az utcákat is locsolják. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a főváros 52 százaléka zöldterület, ami folyamatos vízellátást igényel. Ugyanakkor az úgynevezett Szivacsváros program keretében, a többi között talajjavítással, faállomány-védelemmel arra törekednek, hogy a zöldterületeken megtartsák az esővizet, annak gyors elvezetése helyett.

Advertisement

Ez a város zöldterületének egészére vetítve azt jelenti, hogy minden 1 centiméter helyben tartott esővíz, összesen körülbelül 2,7 millió köbméter pluszvizet jelent évente, ami nagyságrendileg 9-17 napi budapesti ivóvíz-szolgáltatásnak felel meg – írták. A továbbiakban ismertették, hogy Budapest 4600 kilométer hosszú ivóvízhálózatot működtet, a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén 7000 kilométernyi a cső, a teljes magyar ivóvízhálózat hossza pedig meghaladja a 92 ezer kilométert. A kormányzati beavatkozás azért szükséges, mert ennek fenntartása és folyamatos megújítása jelentős forrásokat igényel. Ugyanis – folytatták – a hazai csőhálózat 86 százaléka elöregedett és a jelenlegi tempóban 280 évig tartana a teljes csere. Viszont a befagyasztott vízdíj miatt a szolgáltatóknak erre nincs pénzük. A vízdíj pedig nemcsak a víz ára, a költségekhez a csőhálózat fenntartásán túl, a tisztítás, a laborok működtetése és a szállítás biztosítása is hozzá tartozik – írta a fővárosi önkormányzat.

Advertisement

Zöldinfó

Bécs a mesterséges intelligencia etikus jövőjének egyik központjává válhat

Digitális humanizmus központot nyit Bécs.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A mesterséges intelligencia térhódításával egyre több ország és város versenyez azért, hogy ne csak technológiai újításokban, hanem azok társadalmi, etikai és demokratikus alakításában is meghatározó szerepet töltsön be – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Bécsben ezért új digitális humanizmus központ jön létre, amelynek célja, hogy a digitális technológiák fejlesztését az emberi értékek, a demokrácia és a társadalmi felelősségvállalás mentén alakítsák. Miközben a világ figyelme elsősorban az új mesterséges intelligencia-modellek fejlesztésére irányul, egyre hangsúlyosabb kérdéssé válik, hogy ki és miként alakítja majd azokat a szabályokat és értékeket, amelyek mentén ezek a technológiák működnek. A digitális humanizmus egyik célja, hogy a mesterséges intelligencia és más digitális technológiák fejlesztését demokratikusabbá, etikusabbá és emberközpontúbbá tegye. Erre épít a Bécsből indult digitális humanizmus szemlélet is, amely szerint a technológiai fejlődésnek nem öncélúnak kell lennie, hanem az emberek jólétét, a demokratikus működést és a társadalmi igazságosságot kell szolgálnia. A most létrejövő Center for Digital Humanism Vienna (CDH Vienna) ezt a szemléletet kívánja intézményesíteni.

A CDH Vienna feladata a tudományos kutatások koordinálása mellett az lesz, hogy összekapcsolja a politika, a civil társadalom és a gazdaság szereplőit. A központ interdiszciplináris platformként működik majd és olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a mesterséges intelligencia társadalmi hatásai, az etikus technológiafejlesztés, a digitális szuverenitás és a demokratikus kontroll szerepe a digitalizációban. Az új digitális humanizmus központot, a Center for Digital Humanism Vienna (CDH Vienna) az Osztrák Tudományos Minisztérium, Bécs városa, a Bécsi Egyetem, a Bécsi Műszaki Egyetem (TU Wien), a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (WU Wien) és a Central European University (CEU) hozzák létre közösen. A kezdeményezést a héten lezajlott Digital Humanism Conference keretében jelentették be Bécsben. A hivatalos megnyitóra 2026. július 1-jén kerül sor, az operatív tevékenység pedig ősszel veszi kezdetét.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák