Zöldinfó
A környezetvédelmet hangsúlyozza a Szolnokra tervezett elektrolitgyár beruházója
A kínai beruházó elsődleges szempontnak tartja a környezet védelmét a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár létesítésekor.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A környezet védelmét elsődleges szempontnak nevezte a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár létesítésekor a kínai beruházó, a KunlunChem Hungary Kft. vezetője a Szolnokon meghirdetett lakossági egyezetésen – írja az alternativenergia.hu. Lex Gao a cég szerdán megnyílt irodájába egyeztetésre hívta a lakosokat, azonban a sajtón kívül csak egy érdeklődő tette fel kérdéseit, a másik helyi lakos a beszélgetés kezdetén távozott. A cégvezető jelezte: a jövőben, hasonló lakossági párbeszédeket szeretnének tartani várhatóan heti egy-két alkalommal. Tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt év során a projekt információinak nyilvánosságra hozatala és a közvéleménnyel folytatott párbeszéd területén számos hiányosság mutatkozott, ezen változtatni szeretnének. Lex Gao elmondta: az építési engedélyhez előbb meg kell kapniuk az iparbiztonsági, illetve a környezethasználati engedélyt. Az engedélykérelmekről azonnal tájékoztatni fogják a nyilvánosságot – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár a vonatkozó jogszabályok teljeskörű betartásával és a környezet védelmének maximális figyelembevételével valósulna meg, hozzátéve, hogy a legmodernebb technológiát alkalmaznák. Az első ütem megvalósulásával száznegyven munkavállalót terveznek foglalkoztatni. Mint mondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése, úgy fogalmazott: “aktívan változtatni kívánunk rajta”. Ha sem jogi, sem politikai, sem társadalmi támogatást nem kap a projekt, akkor “sajnálattal fogunk elmenni” – mondta.
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere Facebook-oldalán közölte: május 18-án, hétfőn azzal a kéréssel fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz, hogy kezdeményezze a város külterületére tervezett ipari park kiemelt beruházási besorolásának visszavonását, illetve támogassa az oda tervezett elektrolitgyár létesítésének tilalmát. A polgármester jelezte, hogy a gyár megépítését már a szolnoki fideszes közgyűlési többség sem támogatja. A STOP Elektrolitgyár – Szolnok élni akar nevű civil csoport május 17-én, vasárnap tette közzé Facebook-oldalán a településvezetőnek címzett nyílt levelet, amelyben többek között érdeklődtek, hogy milyen konkrét lépéseket tett a város a gyárépítés megakadályozásáért. Korábban Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszternél is kezdeményezte a beruházás kiemelt státuszának felülvizsgálatát. Továbbá Gajdos László élő környezetért felelős miniszterhez és Rost Andrea országgyűlési képviselőhöz is fordult.
Zöldinfó
Vadászok és természetvédők vitája: hogyan kezelhető a növekvő barnamedve-állomány?
Nem siettetik a medvék kilövését a szlovén vadászok.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Nem gyorsítják fel a barnamedvék kilövését a szlovén vadászok azután sem, hogy egy jogerős bírósági döntés nyomán ismét végrehajthatóvá vált a tavaly kiadott engedély – közölte az alternativenergia.hu. A közigazgatási bíróság elutasította az Alpe Adria Green környezetvédő szervezet keresetét, amelyben a 2025 májusában kiadott kilövési engedélyt támadta meg. A jogerős határozatot a környezetvédelmi és területrendezési minisztérium június végén kapta kézhez. Az engedély így ismét hatályos, és az év végéig érvényben marad. Az országos Szlovén Vadászszövetség elmondta: nem lát okot a kilövések felgyorsítására, azokat továbbra is körültekintően és a vadászati etika szabályai szerint hajtják végre. A szövetség szerint a vadászok meghatározó szerepet játszottak a szlovéniai barnamedve-állomány megőrzésében, és hozzájárultak ahhoz, hogy a faj természetvédelmi helyzete kedvező maradjon.
A minisztérium egyelőre nem tudja megítélni, milyen hatással volt az állományra az engedély végrehajtásának bírósági felfüggesztése. A vadászszövetség szerint ugyanakkor tovább nőtt a medvék száma, és ezzel gyakoribbá váltak az ember és a medve közötti találkozások is. Az állomány nagyságát nyolcévente átfogó felméréssel, a köztes időszakokban pedig matematikai modellek segítségével becsülik fel. A legutóbbi, tavalyi számítás mintegy 950 medvét jelzett Szlovéniában, amit a tárca kedvező természetvédelmi helyzetnek minősített. A bírósági felfüggesztés tavaly júliusi elrendeléséig 22 medvét lőttek ki az engedély alapján. További egyedek közúti balesetben, természetes okból vagy más módon pusztultak el.
A felfüggesztés idején is elrendelhető volt egy-egy veszélyes medve kilövése az emberek biztonsága érdekében. Az idén tizenegy ilyen beavatkozásra került sor. A minisztérium szerint ezek az egyedi intézkedések csak átmeneti megoldást jelentenek, nem helyettesítik az állomány tervszerű szabályozását, és önmagukban nem szavatolják az emberek biztonságát. A vadászszövetség továbbra is a kilövést tartja az egyik legfontosabb eszköznek a medveállomány kezelésére. A szervezet szerint az erről szóló döntéseket tényekre, rendszeres megfigyelésekre és genetikai vizsgálatokra kell alapozni. A minisztérium úgy véli, Szlovéniában ennek megfelelően járnak el. Az Alpe Adria Green ezzel szemben tudományosan megalapozatlannak és fenntarthatatlannak tartja a medvék kilövését.
Szlovénia júniusban csatlakozott ahhoz a román kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségének enyhítését sürgeti. A szlovén kormány szerint az országban az egyik legsűrűbb Európa medveállománya, és egyre több a medvével való találkozás, valamint a haszonállatokat érő támadás.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaSürgős vasúti járműcserére van szükség Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
