Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

A németek 70 százaléka spórol az energiával

Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza.

Létrehozva:

|

Az ARD országos közszolgálati televízió megbízásából készített felmérés szerint a német lakosság 70 százaléka igyekszik kevesebb energiát fogyasztani. A spórolás második legfontosabb területe a szórakozás. Így minden második német – 50 százalék – jár kevesebbet vendéglőbe vagy moziba. A németek csaknem fele a mindennapi bevásárláson is próbál takarékoskodni, 47 százalékuk költ kevesebbet a boltokban. Ugyancsak kiemelkedő, 43 százalékos mindazok aránya, akik a drágulás miatt kevesebbet utaznak, nyaralnak. A spórolás leginkább az alacsony jövedelmű háztartásokra jellemző. Ebben a csoportban – a háztartásonként legfeljebb havi 1500 euró (600 ezer forint) elkölthető jövedelemmel rendelkező rétegben – az emberek 72 százaléka takarékoskodik az energiával, 67 százalék költ kevesebbet szórakozásra, 66 százalék költ kevesebbet az üzletekben és 59 százalék jár nyaralni ritkábban, mint az év elején felerősödött drágulási hullám előtt.

 A havi 1500-3500 euróval rendelkezők, vagyis közepes jövedelműek körében rendre alacsonyabbak ezek az arányok, így például a mindennapi bevásárláson 67 százalék helyett 49 százalék igyekszik spórolni. A havi 3500 eurónál nagyobb elkölthető jövedelemmel rendelkező háztartásokban 37 százalék ez az arány – mutatták ki az ARD  DeutschlandTrend című kutatássorozatának új mérésével. Németországban az infláció az év első öt hónapjában folyamatosan emelkedett, májusban már 7,9 százalék – az 1973-as olajválság óta a legmagasabb – volt. Júniusban viszont 7,6 százalékra, júliusban pedig 7,5 százalékra mérséklődött a fogyasztói árak éves szintű emelkedése, főleg a közlekedés költségeinek csökkentését szolgáló kormányzati intézkedések hatására. A szövetségi kormány eddig két, együttvéve bő 30 milliárd euró értékű támogatási csomagot dolgozott ki a terhek csökkentésére. Terveznek egy harmadik csomagot is, ennek első eleméről már döntöttek: a földgáz áfáját átsorolják az eddigi 19 százalékos kulcs alól a kedvezményes, 7 százalékos kulcs alá.

 

Advertisement

 

mti

Advertisement

Zöld Energia

Megnyílt az út az új szélerőművi fejlesztések előtt

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot – írja az alternativenergia.hu. A benyújtási határidő október 30-a. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben jelezték: közzétették a közép- és nagyfeszültségű hálózaton elérhető szabad kapacitások kiosztására irányuló pályázatot. A kiírást a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint az energiapolitikáért felelős miniszter felkérése alapján véglegesítették. A pályázat kiírását jelentős szakmai előkészítés előzte meg. A hivatal országos piaci felmérést végzett, hogy feltárja a szélerőművi fejlesztések várható hálózati csatlakozási igényeit, valamint pontos képet kapjon a tervezett beruházások előkészítettségéről. A pályázati kiírás tervezetét iparági konzultációra bocsátották.

A MEKH közleményében idézték Juhász Editet, a szervezet elnökét, aki kiemelte: a hivatal számára elsődleges szempont volt, hogy az eljárás minden szakasza átlátható és szakmailag megalapozott legyen, a végleges pályázat pedig megfeleljen a vonatkozó jogszabályi kereteknek és a miniszteri felkérésben foglaltaknak. Jelezte, hogy hat járásban kilenc hálózati csomópontra lehet pályázni, amelyeken a betáplálásra rendelkezésre álló, kiosztható összteljesítmény 702 megavoltamper.

A pályázati kiírás meghatározza a hálózati csatlakozás időbeli kereteit is. A legkorábbi csatlakozási időpont 2030. szeptember 30-a, míg az adott hálózati csomóponthoz tartozó tényleges csatlakozási időpontot a csatlakozási tervben, illetve a hálózati csatlakozási szerződésben kell meghatározni, azzal, hogy 2032. szeptember 30-át követő csatlakozási időpont nem jelölhető meg – emelte ki a MEKH.

Advertisement

A pályázatokat szeptember 4-étől fogadja a hivatal. A benyújtási határidő október 30-a. Az eredményeket legkésőbb december 13-áig közzéteszik. A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok a MEKH honlapján érhetőek el, a https://www.mekh.hu/kapacitas-palyazati-eljaras-2026 oldalon – olvasható a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák