Zöldinfó
Amit mindenképpen érdemes tudni a medvehagyma gyűjtéséről
Ilyenkor tavasszal a medvehagyma nagyon kedvelt alapanyaga számos sós finomságnak, kenyérnek, pogácsának, azonban érdemes néhány szabályt betartani azoknak, akik a szabadban, saját maguk indulnak e különleges csemege felkeresésére az erdőben.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Bottlik Gábor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöke néhány, de annál fontosabb alapszabályt oszt meg a medvehagyma gyűjtésével, tárolásával és felhasználásával kapcsolatban.
Magyarországon a legnagyobb medvehagyma-lelőhely a Mecsek és a Zselic, de tömegesen előfordul a Bakonyban és a Gerecsében is. Jellegzetes élőhelye a Dunántúli üde erdőkhöz kötődik, ahol kora tavasszal látható, nyárra viszont teljesen visszahúzódik. A medvehagyma (Allium ursinum) levelei hosszúkásak, lándzsa alakúak, 3-4 cm szélesek. Fontos információ, hogy gyűjtéskor figyeljünk arra, hogy egy növényről csak egy levelet szakítsunk le, ellenkező esetben ugyanis nem tud virágozni és magot hozni a későbbiekben. Nagyon fontos, hogy a gyöngyvirág leveleit mindenképpen kerüljük el a gyűjtés során, hiszen a gyöngyvirág erősen mérgező, sőt, már kis dózisban is halálos, ugyanakkor levelei nagyon hasonlóak a medvehagyma leveleihez.
Bottlik Gábor, a MATE Soroksári Botanikus Kert kertészmérnöke szerint a medvehagyma mérgező gyöngyvirággal gyakran egy élőhelyen fordul elő ezért mindenképpen fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a két növényt. A medvehagyma levele puhább, a gyöngyvirágé kicsit érdesebb érzetű, papírszerű tapintású. A medvehagyma levélfonákja matt, míg a gyöngyvirágé fényes. Hatósági előírás, hogy egy személy egy nap maximum 2 kg medvehagymalevelet gyűjthet. A medvehagymának jellegzetes, fokhagymára emlékeztető illata van. A MATE szakértője azt javasolja, a levelek szedésénél minden egyes levelet szagoljunk meg, ha fokhagyma illatú, akkor biztosan medvehagymával van dolgunk. Amennyiben nincs fokhagyma illata, akkor dobjuk el. A medvehagyma levelei egy hétig állnak el a hűtőben, ezért sem érdemes nagyobb mennyiséget begyűjteni belőle. A szakértő szerint a hatóanyagok nagyon jó arányban maradnak meg fagyasztott állapotban is. Fontos szakértői tanács, hogy a medvehagyma leveleit a növény virágzásakor már ne szedjük le, hiszen ekkor már jobb, ha teremni hagyjuk, továbbá ekkor már nem olyan intenzív az íze sem. Továbbá, a medvehagyma virágzásakor a levelek között már gyöngyvirág leveleket is találhatunk, ezért sem ajánlatos a levelek begyűjtése ebben az időszakban.
Medvehagymát védett területen tilos gyűjteni, magán területen pedig csak a gazda engedélyével megengedett.
A kertészmérnök arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a gyöngyvirágot csak a virágai miatt szednénk le és vinnénk haza a finom illata miatt, akkor erre vagy egy kicsi vázát, vagy pedig egy üres tejfölös dobozt használjunk. Semmiképpen se tegyük ivópohárba, ugyanis a toxikus hatása még így is veszélyes, ha esetleg utána ugyanabból a pohárból innánk.
Forrás: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Zöldinfó
Összeomlik a kukoricatermés? Drasztikusan csökkent a vetésterület az aszály miatt
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet – mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, a csapadékhiány a mezőgazdaságra nagyon kedvezőtlenül hatott, a kialakult helyzet mindenkit jelentős kihívások elé állított – írja az alternativenergia.hu. A csapadék idei hiánya a rendkívül aszályos 2022. évit is meghaladta. A vízügyi hatóság adatai alapján az ország nagy részén nagyjából 600 milliméternyi csapadék hiányzik, ami egy közepesen jó év csapadékmennyiségének felel meg, azaz több mint egy évnyi csapadék hiányzik a talajból és a vízháztartásokból – emelte ki.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke kiemelte, hogy 2026 rendkívüli év volt a szántóföldi növénytermesztésben, a terméseredmények kedvezőtlenül alakultak. Jelezte, hogy 2022 óta folyamatosan készülnek az aszályos időszakokra. Idén a napraforgó vetésterülete meghaladta a kukoricáét, ami tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna Magyarországon. Hozzátette, idén 780 ezer hektáron vetettek napraforgót. A vetésterület növelésére azért volt szükség, mert a napraforgó ellenállóbb a kukoricánál.
Az aszály miatt azonban idén gyenge termés várható: hektáronként átlagosan 1,6 tonna napraforgó betakarításával számolnak. A betakarítás az elmúlt évekhez képest korábban, már megkezdődött, és jelenleg 80 százalék felett tart. Idén a kukorica vetésterülete több mint a felére csökkent 2022-höz képest. Magyarországon 589 ezer hektáron vetettek szemeskukoricát, ám az aszály miatt sok vetésterület tönkrement, így várhatóan csak mintegy 500 ezer hektárról tudják betakarítani a termést. Hektáronként átlagosan 3 tonnás terméssel számolnak.
Az átlagot javíthatja a kedvezőbb helyzetben lévő, később betakarítandó dunántúli területek termése. Így összesen mintegy 1,5 millió tonna kukorica teremhet Magyarországon, ami elmarad a hazai felhasználási igénytől. Petőházi Tamás szólt arról is, hogy elkezdődtek az őszi vetések. Az őszi káposztarepcét 146 ezer hektáron vetettek. A kalászosok vetésterületének 10-15 százalékos növekedése várható az országban.
A gabonatermesztők szövetségének elnöke szerint a klímaváltozás miatt nemcsak Magyarországon, hanem az egész északi féltekén csökken a mezőgazdasági termés. Ennek hatására a mezőgazdasági termékek ára a világpiacon is emelkedik, amit a magasabb szállítási és energiaárak tovább növelnek.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta375 tonna illegális trópusi faanyagot foglaltak le Hollandiában
