Zöld Közlekedés
Autókhoz használható napelemet terveztek
Egy hármas átmenetű, a napelemes cellát finom rétegek között tartó fotovoltaikus prototípussal ért el izgalmas eredményeket a Sharp Corporation napelemes leányvállalata – számol be a PV Magazine. A hajlékony és könnyű modult a tervek szerint igen széles körben alkalmazhatják majd a különböző járművekben. A rendszer 32,65 százalékos hatékonyságot ért el, ez jobb, mint a Sharp által 2016-ban tervezett hasonló eszköz 31,17 százalékos hatékonysága. A Sharp a japán Új Energetikai és Ipari Technológiai Fejlesztési Szervezet programjának keretében készítette el a könnyű, hajlékony és praktikus méretű modult. A projektben járművek számára fejlesztenek napelemeket. Sok szakértő úgy gondolja, hogy az elektromos autók napelemekkel történő közvetlen áramellátása jelentheti a jövőt a közlekedésben.
A Sharp szerint eszközük a hatékonyság szempontjából rekordernek számít, a rendszerben a napelemes cellát vékony rétegek veszik körbe. Az eszközt különböző járművekben használhatják egy olyan területen, ahol magas hatékonyságra és könnyű dizájnra van szükség. Az egyes modulok nagyjából 29-szer 34 centiméteresek, és mindössze 56 grammosak.
A napelemhez egy olyan szabadalmaztatott struktúra tartozik, amely három fényelnyelő rétegből épül fel, alul indium-gallium-arzeniddel. A megoldásnak köszönhetően a napfény hatékonyan elektromos árammá alakítható. Hasonló szerkezetű, de kisebb napelemes cellák elértek magasabb hatékonyságot, ezek ugyanakkor méretükből adódóan kereskedelmileg nem életképesek.
A Sharp azt tervezi, hogy folytatja a kutatás-fejlesztést, hogy még hatékonyabb és olcsóbb modulokat hozhasson létre. Az eszközöket elektromos járművekben és repülőkben alkalmazhatják. Az elektromos autók közvetlen áramellátását biztosító napelemek egy nap sokkal kényelmesebbé, környezetbarátabbá és olcsóbbá tehetik az utazást. A Sharp célja az, hogy 2050-re olyan, a hajlított formákhoz jól illeszkedő napelemeket készítsen, amelyet járműtípusok sokaságában használhatják.
Borítókép illusztráció.
Zöld Közlekedés
57%-kal nőtt az elektromos autók töltéséhez kapcsolódó áramfogyasztás Kínában
Megugrott az áramfogyasztás Kína új ágazataiban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Jelentősen nőtt Kínában szeptemberben az elektromos járművek töltéséhez és akkumulátorcseréjéhez, valamint az internetes adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó villamosenergia-felhasználás – derült ki az alternativenergia.hu oldalról. Az elektromos járművek töltésére és az akkumulátorcserére fordított áram mennyisége éves összevetésben 57 százalékkal, 16,8 milliárd kilowattórára emelkedett szeptemberben. Az internetes adatszolgáltatások energiaigénye 35,4 százalékkal, 9,8 milliárd kilowattórára nőtt. Az új energiával hajtott járművek (NEV) a szeptemberi újautó-eladások rekordot jelentő 61,6 százalékát tették ki Kínában. Arányuk immár harmadik egymást követő hónapban haladta meg a 60 százalékot. Az év első kilenc hónapjában az eladott új autók 53,6 százaléka tartozott ebbe a kategóriába.
Kína teljes villamosenergia-fogyasztása szeptemberben 899,7 milliárd kilowattórát tett ki, ami 1,2 százalékos éves növekedés. A csúcstechnológiai és gépipari ágazatok áramfelhasználása ennél gyorsabban, 4,6 százalékkal, 116,7 milliárd kilowattórára emelkedett. Az év első három negyedévében az ország teljes villamosenergia-fogyasztása 3,9 százalékkal, 8,07 billió kilowattórára nőtt.
Az elektromos járművek töltéséhez és az akkumulátorcseréhez kapcsolódó fogyasztás 55,4 százalékkal, az internetes adatszolgáltatásoké pedig 41,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kínai villamosenergia tanács júliusban közzétett éves jelentése szerint az ország teljes áramfogyasztása 2026-ban 5-6 százalékkal bővülhet. Az adatok alapján a villamosenergia-igény növekedésében egyre nagyobb szerepet kapnak a zöld átálláshoz és a digitális gazdasághoz kapcsolódó tevékenységek.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaRekordmeleg nyarak jöhetnek: így tehetik ellenállóbbá épületeiket a vállalkozások
