Zöldinfó
Az agroturizmust erősítenék a Balatonon egy új együttműködéssel
Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózatot hoztak létre Keszthelyen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózatot hoztak létre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kezdeményezésére, önkormányzatok és szakmai szervezetek együttműködésével – az erről szóló keretmegállapodást írták alá Keszthelyen. Gyuricza Csaba, a MATE rektora azt mondta: a hálózat célja, hogy összekapcsolja a felsőoktatási, kutatási, önkormányzati, turisztikai, agrár-, gasztronómiai és térségfejlesztési szereplőket – írja az alternativenergia.hu. Az együttműködéssel szeretnének hozzájárulni a Balaton fenntartható, négy évszakos és helyi értékekre épülő turisztikai kínálatának fejlesztéséhez, a gyakorlatorientált felsőoktatás erősítéséhez. A rektor felidézte, hogy a 2020-ban létrejött integrált magyar agrár-felsőoktatási rendszerben a keszthelyi Georgikon Campus is jelentősen erősödni tudott az elmúlt években hallgatói létszámban és képzési kínálatában. Ennek részeként hozták létre 2024-ben az agroturisztikai tanszéket, amelyet idén a vidékfejlesztéssel is kiegészítettek.
A szakmai szervezetekkel, vendéglátóhelyekkel, szállodákkal, egyesületekkel és önkormányzatokkal kialakított együttműködés célja az, hogy a tudás ne maradjon elméleti szinten, azzal erősíteni tudják a Balaton turisztikai vonzerejét. Hogy ne csak egy évszakos legyen a Balaton térségében a turizmus, ahhoz minőségi fejlesztésekre van szükség, és nemcsak a tó néhány száz méteres körzetében, hanem tágabb területen is – fogalmazott Gyuricza Csaba. Felházi Miklós, Balatonlelle polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy vélte, a dél-balatoni településeknek is kell egy erős egészségügyi és oktatási bástya, amelyhez az alig ötezer lelkes település már tett lépéseket kaposvári kapcsolatok kiépítésével. Azzal is szeretnék közelebb vinni a tudást a helyiekhez, hogy csatlakoznak ehhez a hálózathoz, mert csak a tudásalapú gazdaság erősítheti a társadalmat – tette hozzá.
Frankó Pál, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége elnöke arról beszélt, hogy a sikerességhez az agrárium adottságait a turisztikai szakma szabályai szerint kell piacra vinni, a teljes helyi közösséget szolgálva. Hogy az a térség, tevékenység, szolgáltatás jól működjön, és elérhető legyen minden hónapban, ahhoz még hiányzik a valódi együttműködés, az egyszerűbb szabályozási környezet – mondta. Az elnök szerint ma a balatoni régió az egyetlen Magyarországon, amely valóban egységes turisztikai desztinációként működik, megvannak az adottságok és a fizetőképes kereslet, de a tudásba még be kell fektetni ahhoz, hogy az agroturizmus is jól működjön.
Zöldinfó
Jelentős lemaradásban a körforgásos gazdaság
A hulladékgazdálkodás teljes felülvizsgálatát szorgalmazzák.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Magyarország hulladékgazdálkodása a koncessziós rendszerrel együtt teljes felülvizsgálatra szorul – mondta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének rendezvényén, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban az élő környezetért felelős miniszter. Kijelentette, fel kell számolni a múlt környezetvédelmi adósságát. Gajdos László leszögezte: Magyarország hulladékgazdálkodása a koncessziós rendszerrel együtt teljes felülvizsgálatra szorul – írja az alternativenergia.hu. Hozzátette: Magyarország lemaradása jelentős a körforgásos gazdaságban, és nem pusztán egy szerződés vagy intézmény szorul változtatásra, hanem minden, ami nem működik elég jól. Több hulladékudvarra, hatékonyabb hulladékkezelésre, korszerűbb technológiákra, hasznosítható anyagú termékekre van szükség, a lakossági szelektív gyűjtést pedig egyszerűsíteni kell – mondta a politikus.
Jó példaként említette a visszaváltási rendszert, de hiányolta a hatékony megoldást a papír-, a textil-, a műanyag- és főképp a biohulladék kezelésében. Magyarországon majdnem 900 hulladéklerakó bezárt, de még mindig több száz vár rekultivációra országszerte, nagy részük műszaki védelem híján veszélyes a talajra és a talajvízre – mondta, megjegyezve: 2024-ben a települési hulladék harmada hasznosult, 53 százaléka lerakókba került.
Az uniós cél 2035-re a 65 százalékos újrahasználati és újrafeldolgozási arány, eszerint legfeljebb a hulladék 10 százalékát lehet elhelyezni lerakókban – hangsúlyozta Gajdos László. Ezek az értékek a mostani működéssel nem teljesülhetnek, és a helyzet megoldásához az állam kevés, nélkülözhetetlen a fejlesztői és a vállalkozói szerepvállalás, mert a környezetvédelmi problémák jelentős része megoldásra váró mérnöki feladat, amit tudás és innováció oldhat meg – hívta fel a figyelmet.
Megoldást lehet vásárolni másoktól is, ám az országnak lehetőleg úgy kell közelítenie az uniós célokhoz, hogy a felzárkózás minél nagyobb mértékben támaszkodjon magyar fejlesztésű, nemzetközi szinten is hasznosítható technológiákra – jegyezte meg a miniszter. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban péntekig látogatható az Environtech 2026 környezetipari szakkiállítás, amelyen 12 ország 80 kiállítója mutat be vízgazdálkodási, szennyvízkezelési, levegőtisztasági, energiahatékonysági, környezetvédelmi és újrahasznosítási megoldásokat.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegtelepedhet Magyarországon a veszélyesebb kullancsfaj?
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek
