Zöldinfó
Az iskolák egyre több figyelmet fordítanak a környezettudatosságra
A 2025-26-os tanévtől már 1645 ökoiskola lesz az országban.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Százhetvenegy iskola kap ma ökoiskola címet, ezek az intézmények oktató-nevelő munkájukban kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és a környezettudatosságra – mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatornán – adta hírül az alternativenergia.hu. A pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős politikus kiemelte, a címre pályázatot nyújtottak be az iskolák és most 105 “örökös ökoiskola” címet is átadnak azoknak, akik harmadszor pályáztak eredményesen. Így a 2025-26-os tanévtől már 1645 ökoiskola lesz az országban – tette hozzá.
Balatoni Katalin elmondta, egyes felmérések szerint egy 13 éves fiatal fogyasztási szokásait tekintve szinte teljes értékű felnőtt fogyasztónak számít, ezért is fontos, hogy már az óvodától az iskolán át a nevelési program részét képezze a környezettudatosság. Közölte, a fogyasztói társadalomban a lehető legkorábban kell megismertetni a gyermekeket a természettel való kapcsolódás örömével. Balatoni Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy az oktatásban ezek a témák megjelenjenek. Egy Zöldföld nevű tankönyvsorozatot dolgoztak ki több évfolyam részére, a tanév rendjében is helyet kapott a fenntarthatósági témahét, valamint az egész tanévben tudnak olyan anyagokat biztosítani a pedagógusoknak, amelyekkel változatossá, színessé tudják tenni ezt a területet a gyerekek számára – ismertette a miniszterelnöki biztos.
Zöldinfó
Évek után végre történhet valami a Velencei-tóért
Széles körű párbeszéd indult a Velencei-tó megmentéséért.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet, amely megteremti ehhez a szükséges jogi kereteket- közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán. Gajdos László azt írta, a Velencei-tónál a szerdai egyeztetésen a helyi környezetvédő civilek, a polgármesterek és a vízügyi szakemberek is személyesen kifejtették álláspontjukat, az elmúlt évek elhanyagoltsága után most végre széles körű párbeszéd indult a tó megmentéséért. Kiemelte, a helyzetet övező sok ellentmondó érdek komplex megoldást követel a tó hosszú távú ökológiai védelméért – írja az alternativenergia.hu.
A közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet, amely megteremti ehhez a szükséges jogi kereteket. A szakértői javaslatok alapján a legfontosabb feladat most a vízminőség javítása, a fenntartható vízpótlás és a part menti környezet teljes körű rendezése – ismertette közösségi oldalán a miniszter.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMár egy hónap alatt látványos eredményt hozhat a galambbefogási program
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
