Zöld Közlekedés
Bécs teljesen elektromosra vált – postásból klímabajnok?
2025 végére Bécsben kizárólag gyalogosan, kerékpárral vagy elektromos járművekkel történik majd a postai kézbesítés, így a küldemények teljes mértékben széndioxid-mentesen jutnak el a lakosokhoz.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Bécs lesz az első európai nagyváros, ahol minden levél, csomag, reklámanyag és újság kizárólag környezetbarát módon, elektromos járművekkel vagy egyéb zéró kibocsátású eszközökkel érkezik meg a címzettekhez – tudatta az alternativenergia.hu. “A kihívásokkal teli idők ellenére is kitartunk fenntarthatósági stratégiánk mellett. A teljes bécsi kézbesítés elektromos alapokra helyezése fontos mérföldkő a klímabarát jövő felé vezető úton,, – hangsúlyozta Walter Oblin, az Osztrák Posta Zrt. vezérigazgatója. Már jelenleg is közel 700 elektromos jármű van úton Bécsben, ami az összes jármű több mint felét teszi ki. A kézbesítést a városon belül 17 levélközpont és 3 csomagelosztó bázis segíti, kiegészítve egy nagy logisztikai központtal Hagenbrunnban.
Az Osztrák Posta mintegy 32 millió eurót fordít új e-járművekre és töltőinfrastruktúra kiépítésére, hogy év végéig teljeskörűen átálljon az elektromos kézbesítésre. 2022 óta kizárólag elektromos járműveket vásárolnak, évente mintegy 1.000 új darabot. Jelenleg országszerte több mint 5.000 elektromos jármű működik a kézbesítésben, és a cél, hogy 2030-ra a teljes, 10.000 járműből álló flotta elektromos hajtású legyen. Az e-járművek működtetéséhez szükséges energiát a Posta részben saját napelemparkjaiból nyeri, amelyek 34 telephelyen találhatók, összesen több mint 18 megawatt kapacitással működnek– ez nagyjából annyi, amennyire több száz háztartásnak szüksége van. Ennek köszönhetően az Osztrák Posta az egyik legnagyobb ipari napenergia-használó Ausztriában, az energiaszolgáltatókat nem számítva. Már most képesek lennének akár 3.000 elektromos járművet kizárólag napenergiával üzemeltetni. A hosszú távú cél egy olyan e-flotta kiépítése, amely nemcsak energiafogyasztóként, hanem energiatároló és -visszatápláló egységként is működik majd, hozzájárulva az okos, fenntartható energiarendszerekhez. Így a bécsi kézbesítők hamarosan nemcsak kétszer csengetnek, hanem teljesen zéró kibocsátással, zölden érkeznek.
Zöld Közlekedés
Villanyautó vagy hibrid? A kötelező biztosításnál már jelentős a különbség
Olcsóbb lett a villanyautók és a hibridek kötelező biztosítása.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Netrisk online biztosításközvetítő összesítése szerint olcsóbb lett a villanyautók és a hibridautók kötelező biztosítása – írja az alternativenergia.hu. Az MTI-nek küldött közleményben ismertették, hogy az elektromos autók kötelező biztosításának féléves átlagdíja éves összevetésben 8 százalékkal, a hibrideké 12 százalékkal csökkent, miközben a többi személyautónál mindössze 2 százalékos volt a mérséklődés. A Netrisknél a tisztán elektromos személygépkocsikra kötött kötelező felelősség-biztosítások aránya 3,6 százalékra nőtt idén júniusban, szemben az egy évvel korábbi, bőven 3 százalék alatti szinttel. A hibridek aránya is nőtt, mégpedig 5,3 százalékra az egy évvel korábbi 4 százalékról.
Adataik szerint a villanyautó-piac erősödését a vállalkozások húzzák, az idén júniusban a cégek – jogi személyek – által kötött kötelező biztosítások közel 10 százaléka már tisztán elektromos autóra vonatkozott, a hibridekkel együtt pedig a részesedés meghaladta a 17 százalékot. A magánszemélyeknél az elektromos autók aránya valamivel több mint 3 százalék volt június végén. Besnyő Márton, a cégcsoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője a közleményben ismertette, az elektromos autók 2026 első féléves kgfb-átlagdíja több mint 52 ezer forintot tett ki, ami 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A hibrideknél még nagyobb, 12 százalékos csökkenés történt, így az idei féléves átlagdíj 54 ezer forint alá mérséklődött. A hagyományos hajtású személyautók első féléves átlagdíja eközben mindössze 2 százalékkal közel 59 ezer forintra csökkent.
A közleményben kitértek arra, hogy az elektromos autókra kötött kötelezőknél jelentős előnnyel vezet a Tesla. A Netrisknél 2026 első felében tisztán elektromos személyautókra kötött kgfb-szerződések közel 22 százaléka az amerikai márka modelljeihez kapcsolódott. A második helyen 11 százalékos részesedéssel a Hyundai állt, a harmadik pedig közel 10 százalékkal a BMW lett. A Nissan az elektromos kötések 9 százalékát, a Volkswagen 8 százalékát, a Kia és a Renault pedig egyaránt körülbelül 6 százalékát adta. Az első tízbe a Dacia, a BYD és az Audi is bekerült, egyenként 2–3 százalékos részesedéssel. A tíz legnépszerűbb márkához az elektromos autókra kötött szerződések közel 80 százaléka tartozott.
Más a helyzet a cascónál az adatok szerint. A Netrisknél kötött élő kgfb-szerződéssel rendelkező személyautók közül a dízel üzemanyagot használó autók mindössze 3,4, a benzineseknek pedig az 5,3 százaléka rendelkezik cascóval is. Ugyanakkor ez az arány a hibrideknél majdnem 29, a villanyautóknál pedig 17 százalék feletti. Az elektromos autók átlagos cascódíja meghaladta a 263 ezer forintot, a hibrideké pedig valamivel több mint 200 ezer forint volt. A benzines autóknál ezzel szemben 109 ezer, a dízeleknél 160 ezer forint körül alakult az átlag.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaAszály és rekordhőség: vízkorlátozásokat vezetnek be a Balkánon
