Zöldinfó
Beteg és leromlott állapotú fák eltávolításával kezdődik az erdőszerkezet megújítása
A Vérteserdő Zrt. komplex erdő-regenerációs programot kezdett a tatai Öreg-tó körüli, városi erdők megújítására, közel 9 hektáron.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Az alternativenergia.hu tájékoztatása szerint a területen fokozatosan mintaerdőt alakítanak ki egy országos program részeként, amelyben összesen kétmilliárd forintot fordítanak az erdők klímavédelmi hatásának fenntartására. Korábban már részletesen felmérték a faállományt, azonosították korhadt, idős, kéreg nélküli, leromlott állapotú fákat. A beavatkozás első ütemében március végéig a sétautak közvetlen környezetében és az erdő belső területein is eltávolítják a beteg példányokat. A munkák szakmai megalapozását segíti, hogy a projektben részt vesz a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete, több erdészeti szakember. Olyan erdőszerkezet kialakulását támogatják, amely jobban alkalmazkodik a következő évtizedek várható időjárási szélsőségeihez.
A Vérteserdő Zrt. működési területe a Gerecse és a Vértes hegységek mészkő tömbjeit, a Császári-dombságot, a Győr-Tatai teraszvidéket és a Súri-Bakonyalját foglalja magában. Komárom-Esztergom, Fejér és kis részben Győr-Moson-Sopron vármegyében mintegy 46 200 hektár állami földterületen folytat erdőkezelési tevékenységet.
Zöldinfó
Üzemanyagpiaci beavatkozás: egy hónapig szabályozza az árakat a cseh kormány
A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szerdától Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte az alternativenergia.hu. A cseh kormány egy hete döntött arról, hogy szerdától hatóságilag korlátozza az üzemanyagok nyereségtartalmát, és csökkenti a gázolaj fogyasztási adóját. A pénzügyi tárca egy hónapig naponta meg fogja határozni az üzemanyagárak maximumát. A szerdára meghirdetett maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál. A cseh kormány döntése értelmében a kereskedők maximális lehetséges nyeresége a benzin és a gázolaj esetében 2,50 korona (40 forint) literenként. A fogyasztási adó a gázolaj esetében literenként 1,35 koronával (21,60 forint) csökken, a benzin esetében nem változik. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány igyekszik korlátozni az üzemanyagpiacon megjelent extrém árakat. Az intézkedés egy hónapra szól, azután a kormány újra foglalkozik a kérdéssel.
Csehországban az üzemanyagárak három és fél éve-négy éve nem látott magas szintre emelkedtek a közel-keleti helyzet miatt – közölte az állami CCS ügynökség, amely az árak alakulását figyeli. Az Irán elleni amerikai-izraeli légicsapások február végi kezdetén érvényes árakhoz viszonyítva a benzin átlagosan mintegy nyolc koronával, a gázolaj pedig mintegy 15 koronával drágult Csehországban. A CCS adatai szerint kedden a gázolaj literenkénti átlagára 48,51 korona, a 95-ös benziné 41,61 korona volt. A kormány intézkedésének betartását a pénzügyi tárca külön erre a célra létrehozott bizottsága ellenőrzi. Amennyiben valaki a hatósági árat túllépi, büntetést kell fizetnie, amely elérheti az ötmillió koronát is (80 millió forint). A független üzemanyagforgalmazók szövetsége kedden közleményben kifogásolta a szerdára megállapított maximális árakat, a gázolaj esetében például az ő számításaik szerint két koronával magasabb árat kellett volna megállapítani.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFenntartható élményközponttal bővült Székelyföld egyik legkülönlegesebb természeti kincse
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHeti árkövetés: ismét nőnek az üzemanyagárak
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos és plug-in hibridekkel indul Geely
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos buszokra váltanak a magyar iskolák
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre népszerűbbek a négyévszakos abroncsok Magyarországon
