

Zöldinfó
Budapest új zöld szíve születik: természetközeli fejlesztés jön a Csobaj-tónál
A XVI. kerületi önkormányzat megvásárolja a cinkotai Csobaj-tó és környezete rekreációs besorolású, egykor kavics- és homokbányaként használt területét.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
“Aláírtuk a szerződést, amely alapján az önkormányzat megvásárolja ezt a 154 ezer négyzetméter méretű területet az eddigi tulajdonostól, és ezt a jövőben zöld felületként fogja hasznosítani” – mondta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Megjegyezte, a területet a hivatalos igazságügyi értékbecslő által megállapított és bírósági ítéletben is rögzített ár mintegy feléért sikerül megvásárolni, és ezt öt éven át, részletekben fogják kifizetni. Kovács Péter hozzátette: a terület 98 százalékát birtokló többségi tulajdonos vállalta, hogy a kisebbségi magántulajdonosokat kivásárolja. Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy egy csaknem két évtizede tartó bonyodalom végére tesz pontot az adásvételi szerződés, hiszen a civilekkel és az ott lakókkal közösen régóta küzdöttek azért, hogy a Csobaj-tó és környezete zöld terület maradjon, semmi ne épülhessen ott, ami ezt kedvezőtlenül érintené, írja az alternativenergia.hu.
“A Csobaj-bánya és területe új zöld tüdeje vagy szíve lesz nemcsak a XVI. kerületnek, hanem egész Budapestnek. Még csak az első lépést tettük meg, a területnek a következő öt-tíz évben találjuk meg a funkcióit” – mondta Szatmáry Kristóf.
Szász József önkormányzati képviselő szólt arról, hogy ez a több mint 15 hektáros terület kiemelten nagy ökocentrumnak számít a fővárosban, jelenleg azonban tájseb, amelyet helyre kell hozni, mégpedig a lehető legtöbb ott élő ember szándékával és igényével összhangban. Az MTI kérdésére Kovács Péter polgármester elmondta: vannak elképzelések arról, miként fogják megvalósítani a zöld fejlesztést a területen. “Szeretnénk majd kiírni egy ötletpályázatot az itt lakók, majd a szakma részére is arra vonatkozóan, mit lehetne itt csinálni. Mindenképpen zöld felületben gondolkodunk. A XVI. kerületi önkormányzat nem dúskál a pénzben, reméljük, hogy erre a célra is sikerülni fog kormányzati forrást is szerezni” – válaszolta Kovács Péter.
Szakértők szerint a tó környezete mára számos védett állatfaj élő-, pihenő- és szaporodóhelyévé vált, így a Cinkotai-bányatónak kiemelt ökológiai jelentősége van a helyi biodiverzitás megőrzése szempontjából. A tóban féltucat halfaj mellett több védett kétéltűfaj is él, például nagy tavibékák, erdei békák és barna varangyok. A tavat, a tóparti nádast, a közeli bozótosokat és az erdős részeket számos madárfaj keresi fel hosszabb-rövidebb időre, a tó körüli dombok között rendszeres vendégek a rókák és az őzek.

Zöldinfó
A Balatonnál minden vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, amíg a fennakadások tartanak
A rekorderejű vihar jelentős károkat okozott a vasúti közlekedésben – különösen a Balaton környékén és a győri fővonalon.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Jelentős károkat okoz a Balaton körüli vasúti pályán és több más dunántúli vasútvonalon az országon végigsöprő vihar – közölte a Mávinform az MTI-vel. A balatoni, valamint a győri fővonalon is pótlóbuszokra kell átszállni. Mint írták, a 150-170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték is. Az Országos Havariaközpont mintegy 50-60 buszt állított be azonnal, hogy biztosítsa az utasok eljutását, a szakemberek pedig dolgoznak a hibák megszüntetésén – írták, hozzátéve, hogy részletes, frissülő információk a mavinform.hu oldalon találhatók. A Balaton északi partján Székesfehérvár és Balatonfüred között, a déli parton Székesfehérvár és Lepsény között pótlóbuszok közlekednek. A katasztrófavédelem már több ezer helyszínen felszámolta a károkat, erről az alternativenergia.hu oldalon is olvashatunk.
A fennakadás végéig a Balaton északi és déli partján valamennyi vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető. Az átvonuló vihar a Dunántúl több más vasútvonalán is károkat okozott a felsővezetékben, emiatt ezeken szintén jelentős változásokra kell számítani. A győri fővonalon Kelenföld és Szárliget között pótlóbuszokat indítanak, ezek fokozatosan állnak forgalomba. Fakidőlés miatt nem járnak a vonatok Rétszilas és Bátaszék között. A közlekedés szervezése megkezdődött. A kelet felé átvonuló vihar a ceglédi fővonal több szakaszán is megrongálta a felsővezetéki hálózatot, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen, valamint a Budapest és Szeged közötti járatok esetében is hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra lehet számítani.
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Állami ingyen pénzre pályázhat, ha szigetelné a födémet!
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöldinfó10 óra telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!