Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Csehország gáztartalékai 11 hónapra elegendőek

Csehország gáztartalékai 11 hónapra elegendőek, ha a tél a korábbi évek átlagának megfelelő lesz – közölte Zbynek Stanjura pénzügyminiszter.

Létrehozva:

|

A minisztérium ugyanakkor számol azzal, hogy a gázfogyasztást a korábbi évek átlagához viszonyítva 15 százalékkal csökkenteni kell majd, ahogy azt az Európai Unió előírta – mondta David Prusvic, a tárca szakigazgatója. Ha kemény tél következik, akkor a tartalék tavaszig tart ki. Ez azonban nem drámai probléma, mert utána a nyári hónapok következnek – tette hozzá. A pénzügyminisztérium két vezetője közölte: valós alapokon nyugszik az a várakozás, hogy Csehországnak a következő 11 hónapban nem lesznek gondjai a gázellátással. Zbynek Stanjura elmondta: azzal számolnak, hogy rövidesen megtelnek a csehországi gáztárolók. Másfelől Hollandiából annyi cseppfolyós gázra számíthatnak, amennyi nagyjából az éves cseh fogyasztás egyharmadát képes fedezni. “Szükség esetén az állami gáztartalékok is felhasználhatók” – tette hozzá a miniszter.

David Prusvic közölte: ha gázhiány lép fel a következő időszakban, az ugyan károkat okoz a cseh gazdaságnak, de a “helyzet nem drámai”. Ilyen esetben a cseh GDP az idén csak 3-4 százalékkal, jövőre pedig mintegy 4,5 százalékkal emelkedne, ami alacsonyabb, mint a jelenlegi előrejelzések – mondta. Jozef Síkela ipari és kereskedelmi miniszter szerdán nem zárta ki, hogy ha a következő hónapokban súlyos problémák lépnek fel, korlátozni kell a lakossági gázfogyasztást is.

 

Advertisement

Zöldinfó

Szennyezés az akkumulátorgyárnál: függetlenül vizsgálják az iváncsai kutak vizét

Oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere azonnal elrendelte helyi kutak vizének bevizsgálását – írja az alternativenergia.hu. Mindez a vezetékes ivóvizet nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken. A Fejér vármegyei település a közösségi oldalán azt írta: az Sk On akkumulátorgyár arról tájékoztatta Iváncsa község önkormányzatát, hogy az üzem belső területén található monitoring kútban NMP (n-metil-2-pirrolidon) szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése. Jelezték, az NMP olyan oldószer, amely a szervezetbe kerülve fejti ki káros, például magzatkárosító hatását.

Az MTI érdeklődésére Sáfár Gabriella jegyző elmondta: a gyár közölte az önkormányzattal, hogy augusztus 28-án fedezték fel a szennyezést és azonnal értesítették a hatóságokat, amelyek a vizsgálatokat megkezdték. Hozzátette: ennél több információt a vizsgálatokról nem tudnak, a gyár még annyit jelzett feléjük, hogy a szennyező forrást megszüntették, minden olyan folyamatot leállítottak, amely további szennyezést okozhatna.

A jegyző beszámolt arról, hogy Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a falu valamennyi utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének bevizsgálását. A mintavételt és a vizsgálatot független, akkreditált cégként a Bálint Analitika Kft. fogja elvégezni, annak teljes költségét az önkormányzat fizeti. “A gyorsaság és a helybeli lakosok egészsége fontosabb, mint a pénz” – jegyezte meg a jegyző, aki azt is elmondta, hogy a vízminták vizsgálatát, függetlenül a jövő heti mérések eredményétől, meg fogják ismételni egy hónapon belül.

Advertisement

A közösségi oldalon található bejegyzés szerint az akkumulátorgyár folyamatos tájékoztatást ígért az önkormányzatnak a kialakult helyzettel kapcsolatban, a településvezető ugyanakkor a környezetvédelmi hatóságtól is kért információkat a vizsgálat eredményéről. Mint írták, a vezetékes ivóvíz Ercsi felől érkezik csővezetéken, azzal nem lehet probléma. Az SK On Hungary MTI-hez eljuttatott közleményében megerősítette a szennyezést, hangsúlyozva: a vállalati eljárásaiknak megfelelően azonnal meghozták a szükséges óvintézkedéseket, egyebek között a vonatkozó berendezések üzemeltetésének felfüggesztését. Mint írták, teljes mértékben együttműködnek a hatóságok vizsgálatában és az esetleges további intézkedésekben.

“Őszintén sajnáljuk, ha ez az ügy aggodalmat okozott a helyi lakosok és a közösség, valamint az illetékes hatóságok és munkatársaink körében” – közölték. Hangsúlyozták, hogy továbbra is a biztonságot és a környezet védelmét tekintik legfontosabbnak működésük során.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák