Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Cser-Palkovics: az önkormányzatnak példát kell mutatnia a zöld átállásban is

Székesfehérvár élen jár a zöld átállásban, de van hova fejlődni és kell is, mert ha azt kérjük az emberektől, hogy gondolkodjanak zölden, előtte a városnak is jó példával kell előállnia – vélekedett a település fideszes polgármestere a Menő Jövő címmel, Fehérváron megrendezett Elektromos Járművek Napján, amely az Európai Mobilitási Hét programjainak záróeseménye.

Létrehozva:

|

Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy az elektromobilitás “a jelen technológiája, amely a jövőről is szól” környezetvédelmi, közlekedési és energiahatékonysági szempontból is. Úgy vélte, a városi közlekedésen belül komplex és sokrétű megoldások kellenek, ezért nem elég csak az autókra gondolni, az elektromos kerékpárok, rollerek szintén fontosak, mint ahogy a tömegközlekedésben az elektromos autóbuszok is. Ezzel kapcsolatban a városvezető elmondta, hogy Székesfehérvár a Volánbusszal közösen 12 darab, helyben gyártott Ikarus elektromos buszt vásárolt, ezek közül kilenc már menetrend szerint közlekedik, a további három év végéig áll forgalomba. Jelezte, hogy az első hetek tapasztalata kifejezetten pozitív mind a menetteljesítmények, mint az utaskomfort tekintetében. A polgármester különösen örömtelinek nevezte a fiatalok visszajelzéseit, akik szerint, ha ilyen lesz a jövő tömegközlekedése, azt szívesen használják majd. Ezt támasztja alá, hogy havonta tízezernél több diákbérletet értékesítenek, míg korábban ez a szám 2 és 4 ezer között volt, bár ehhez hozzájárul az is, hogy egy havi diákbérlet egy vonaljegy árával, vagyis 280 forinttal egyezik meg.

A városvezető arról is beszélt, hogy a buszok mellett az önkormányzat a városüzemeltetésben is egyre több elektromos járművet használ, mivel a környezet védelme mellett az energiahatékonyságukkal komoly üzemeltetési megtakarítást jelentenek. Megemlítette, hogy tárgyalnak több céggel is napelemes erőművek telepítéséről, amely egyrészt a közszolgáltatások fenntarthatóságát biztosítaná hosszú távon, másrészt a manapság oly nehézkes és drága elektromos áram beszerzését is megoldaná, hisz a város megtermelné magának a városüzemeltetéshez szükséges villamos energiát. Cser-Palkovics András az MTI kérdésére elmondta, hogy a zöld rendszámos járművek továbbra is ingyen parkolnak Székesfehérváron. Gondolkodtak azon, hogy a plug-in hibrid és a teljesen elektromos hajtású járművek között különbséget tesznek, de az összes járműhöz viszonyítva elenyésző a zöld rendszámos autók aránya, ezért a környezetbarát technológia terjedésének segítése érdekében nem változtattak, így 2023-ban is biztosan ingyenes marad a parkolás ezen autók számára.

A rendezvény társrendezője, a 45 tagot számláló Jövő Mobilitása Szövetség elnöke, Pukler Gábor elmondta: a diverzifikált eszközhasználat a nap mottója, vagyis azt szeretnék megmutatni az embereknek, hogy a mindennapi közlekedésben mennyiféle eszközt tudnak használni. Arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy nem csak elektromos autó létezik, vannak elektromos kerékpárok, rollerek, segédmotorok is, és nem kell feltétlenül egyik vagy másik mellett letenni a voksot, hanem különböző élethelyzetekre különböző járműveket tudnak használni a városokban. Jelezte, hogy a szövetség tagjai állítottak ki járműveket, amelyek ingyenesen kipróbálhatók: a nyolcféle autó mellett elektromos rollerek, elektromos rásegítésű és teljesen elektromos kerékpárok is. A rendezvényen az elektromobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatók is megjelentek, így töltési megoldások mellett egy olyan energiatároló rendszer is megtekinthető, amely csökkent kapacitású elektromos autók akkumulátorából készült. 

Advertisement

 

mti

Advertisement

 

Advertisement

Zöld Közlekedés

A vidéki megújuló energia hajthatja Budapest buszait – elindult az első Bio-CNG teszt

Tesztüzemre indul Budapesten az első biometánnal működő autóbusz.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal működő autóbusz, amelyet hétfőn mutattak be a fővárosban, a Mol székház előtt tartott sajtótájékoztatón – írja az alternativenergia.hu. A Mol Csoport kiemelt stratégiai célja, hogy okos és praktikus megoldásokkal támogassa a zöld átmenetet és a fenntartható városi közösségi közlekedést – hangsúlyozta a helyszínen tartott beszédében Halász Ambrus, a Mol Csoport vállalati kommunikációs vezetője. Hozzátette: a csoport üzemanyag-portfóliója folyamatosan bővül olyan elemekkel, amelyek egyszerre támogatják az ellátásbiztonságot, a versenyképességet és a zöld átmenetet. “Fontos mérföldkő az életünkben, hogy október 14-én átadtuk Szarvason az első biometán-operációnkat, így a jövőben képesek leszünk arra is, hogy bio-CNG-vel lássuk el a piacokat” – emelte ki, és üdvözölte, hogy a BKK és a BKV lehetővé tette a biometánnal működő busz tesztüzemét Budapesten.

Ez a pilot projekt azt szeretné bizonyítani, hogy a Magyarországon megtermelt fenntartható energiával el lehet látni budapesti tömegközlekedési célokat is, és a Mol a jövőben egyre nagyobb arányban lesz képes ilyen energiát biztosítani a tömegközlekedés és egyéb felhasználási profilok számára – mondta Horváth Ádám, a Mol Csoport Downstream Új és Fenntartható Üzletágak igazgatója. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a jövő üzemanyag-portfóliója sokkal változatosabb lesz, ezért többfajta megoldásra lesz szükség. Bár sokáig a fosszilis üzemanyagok lesznek még a meghatározó energiaforrások, egyre több olyan megoldásra is szükség lesz, amely valós és fenntarthatóbb alternatívát biztosít az energiaszükségletekre – fejtette ki.

“Azért dolgozunk, hogy egyre zöldebbé tegyük a portfóliónkat, és a finomítóban egyre több alternatív alapanyagot dolgozunk be a kőolaj mellé” – mondta, hozzátéve, hogy a vállalat zöld hidrogénprojektekbe invesztál nem csak Magyarországon, de Horvátországban, és a tervek szerint a jövőben Pozsonyban is. Kiemelte: új irány és stratégiai cél, hogy felépítsenek egy komoly biometán jelenlétet a Mol Csoport keretein belül. Ennek fő motivációi azok az európai uniós szabályozások, amelyek között például a tiszta járművekről szóló irányelv is szerepel. Ez meghatározza, hogy a 2026 és 2030 között beszerzésre kerülő és a tömegközlekedésbe állított buszoknak több mint felének meg kell felelnie a tiszta jármű direktívának.

Advertisement

Ennek a célnak az elektromos meghajtás és a hidrogén mellett a sűrített földgáz is megfelel. A cégcsoport évente hétmillió köbméter biometánt táplál a regionális és országos gázhálózatba – mondta Horváth Ádám, aki azt is kiemelte, hogy a már meglévő infrastruktúrát használva, a gázhálózaton keresztül akár Budapestre is el lehet szállítani a vidéken előállított energiát.

Céljuk továbbá, hogy a biometán bizonyítsa, hogy számos környezeti és gazdasági előnnyel rendelkezik a közösségi közlekedésben is, és valós alternatívának számít a világban. A biometán a teljes életciklus költségeit figyelembe véve versenyképes lehet a dízel meghajtással, emellett alacsonyabb a nitrogénoxid- és a részecske-kibocsátása. Ezen kívül sokkal halkabb üzemmenetet biztosít a dízelmeghajtáshoz képest, miközben hasonló hatótávot biztosít, és tankolási időben is versenyképes.

Advertisement

A Bio-CNG busz november 4-ig fog közlekedni a 132E vonalán – közölte Bodor Ádám, a BKK vezérigazgatója. Elmondta, hogy Budapesten még mindig a közlekedés a felelős a szén-dioxid-kibocsátás harminc százalékáért, ezen belül a közösségi közlekedés három százalékot tesz ki. A budapestiek többsége ugyan metróval, villamossal, vagy trolival utazik, azonban a 2300 közösségi közlekedési járműből nagyjából 1100 busz, ezeknek a többsége dízel, így ezek elektromos változatra cserélése az egyik legnagyobb kihívás.

Hozzátette, hogy bár az elektromos eszközökre átállás fontos, van más technológia is, amely megoldást jelenthet a fenntartható közlekedés szempontjából. Véleménye szerint nagyjából 300 busz esetében hosszú távon is meg kell tartani a belső égésű motorokat, hogy ellátásbiztonság legyen Budapesten, de kiemelt jelentőségű, hogy kipróbáljanak új technológiákat, vagy már meglévő technológiák legújabb változatait. A BKV-nak 37 darab sűrített földgázzal (CNG-vel) működő busza van, ezeket azonban lassan cserélni kell majd a koruk miatt – fűzte hozzá. A tesztüzemben közlekedő busz a menetrendbe állítva, ingyenesen lesz használható.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák