Zöld Energia
Csúcson a zöldenergia: a Mondeléz napelemparkja már a gyárnegyed jövőjét építi
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Dominik Boguslawski székesfehérvári gyárigazgató elmondta, hogy a 25 ezer négyzetméteres napelempark a vállalat legnagyobb magyarországi zöldprojektjének is számít – írja az alternativenergia.hu. Megjegyezte, hogy stratégiájuk egyik legfontosabb pillére a fenntarthatóság, a mostani beruházással pedig ezt a pillért erősítették. Közölte: a világ vezető snacking gyártójaként több mint 100 gyárral rendelkeznek világszerte és büszkék arra, hogy Székesfehérváron olyan globális nagy márkákat, mint a Milka, a Cadbury vagy az Oreo, és helyi márkákat, mint a Pilóta és a Győri Édes, a jövőben zöldenergia segítségével fognak előállítani. Mayer Áron üzletfejlesztési és beruházási osztályvezető elmondta, hogy a projekt részeként 4096 darab napelemet telepítettek a gyár melletti üres területre, amely a gyár éves villamos energia igényének 25 százalékát fedezi.
Megemlítette, hogy a tudatos energiafelhasználás területén is előre léptek: a gépek energiaigényét csökkentették az eszközök modernizálásával, az izzókat ledesekre cserélték, valamint a másodlagos energiafelhasználás i előtérbe került hővisszanyerő rendszerek segítségével. A sajtóanyag szerint a rendszer évente 3000 MWh megújuló energiát termel majd, ami évente 600 tonnával csökkenti a gyár szén-dioxid-kibocsátását. A Mondeléz Hungária Kft. a Mondelez International Inc. magyarországi kereskedelmi képviselete elődei révén közel 30 éve működik Magyarországon.
Zöld Energia
Megjelent a Jedlik-program geotermális pályázatának végleges felhívása
Földhővel zöldülhet a hazai áramtermelés.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
“A Jedlik Ányos Energetikai Program 12 milliárd forinttal ösztönzi a geotermikus energiára alapozott villamosenergia- és hőtermelő rendszerek kialakítását. A pályázatokat a csütörtökön megjelent végleges felhívás szerint jövő január végétől lehet benyújtani. A kormány minden eddigit felülmúló forrásmennyiséggel segíti elő, hogy a geotermia a hazai zöldgazdaság húzóágazatává váljon” – jelentette be az MTI-nek küldött közleményében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára. A zöldenergia-termelők beépített teljesítménye őszre meghaladta a 9 gigawattot Magyarországon. A Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció összegzése szerint azonban a geotermikus áramtermelést mindössze a 2,7 megawatt (MW) elektromos kapacitással rendelkező turai kiserőmű képviseli – írta meg az alternativenergia.hu. A földhő az időjárástól függetlenül képes folyamatos termelésre megújuló alapon, ám hasznosítása magas geológiai kockázattal és jelentős beruházási költséggel jár. Az új támogatási lehetőség a pénzügyi megtérülést megkönnyítve bátoríthatja további fejlesztésekre a hazai vállalkozásokat, mutatott rá az államtitkár.
A Jedlik-program elsőként véglegesített földhős kiírása 12 milliárd forinttal segítheti hálózatra kapcsolódó, geotermális alapú hő- és villamosenergia termelő rendszerek kialakítását meglévő termelő és visszasajtoló kútra alapozva. Egy projektre legalább 1 milliárd forint ítélhető meg. A keretösszeg akár teljes egészében egyetlen fejlesztés megvalósítására fordítható. Beruházási helyszínként Budapest kivételével az ország bármely területe szóba jöhet. A pályázatokat megfelelő felkészülési idővel először 2026. január 26. és 2026. február 27. között, majd szükség esetén további két szakaszban lehet benyújtani. A nyertes projekteket a megkezdésüktől számított három éven belül be kell fejezni – ismertette a részleteket.
Czepek Gábor kiemelte: “Magyarország már most Európa első öt állama közé tartozik a geotermikus energia hasznosításában. A Jedlik Ányos Energetikai Program a kiváló hazai adottságokra építve összesen 41 milliárd forintos pályázataival célozza meg a további térnyerés felpörgetését.” Az egyik földhős kiírás összesen 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kínál majd az első kútfúrások kiadásaihoz. A legnagyobb forrásmennyiséget, 19 milliárd forintot kamatmentes hitelként hívhatják le az iparági vállalkozások geotermikus hőtermelő beruházásaikhoz. A népszerű programcsomag másként is élénkíti a földhős felfutást. Mint azt az államtitkár felidézte, a távhőtermelők és távhőszolgáltatók rendszereik zöldítéséhez kaphatnak állami hozzájárulást a Jedlik Ányos Energetikai Programban. A 96 milliárd forint összértékű pályázatok a geotermikus energia fokozott hasznosítását is előmozdíthatják a távfűtésben, akár földgáz kiváltásával mértékelve az importkitettségeket.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaItt az új akkumulátor-generáció: leválthatják a lítiumot egy új anyagra
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a napelemeseknek: az aggregátorokkal akár többszörös bevétel is elérhető
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁllami támogatás érkezhet a napelemes háztartások számára energiatárolóra
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAranyat érő gomba, pusztuló élőhelyek szigorúbb ellenőrzések jönnek Romániában
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaMegérkeztek az új Citarók: modernebb és kényelmesebb buszok járnak a fővárosban
