Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Egy napra bringás fővárossá vált Budapest: rekordszámú résztvevő az I bike felvonuláson

Így ünnepelték a bringázást tízezrek az I bike Budapesten.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Több mint húszezer kerékpáros részvételével rendezték meg szombaton az I bike Budapest felvonulást, amely ismét bebizonyította: a fővárosban egyre erősebb az igény a biztonságos, élhető és kerékpározható városi környezet iránt – írja az alternativenergia.hu. A tavaszias időben zajló eseményen családok, baráti társaságok, hétköznapi bringások és elkötelezett közlekedők együtt tekerték végig a főváros ikonikus útvonalát. A mintegy 19 kilométeres felvonulás idejére Budapest több pontján is felszabadultabb, nyugodtabb és emberközelibb arcát mutatta meg. Az I bike Budapest mára a városi kerékpározás egyik legfontosabb hazai ünnepévé vált. A több ezer résztvevővel azt üzenték: szeretnének egy olyan városban élni, ahol a kerékpározás biztonságos, kiszámítható és mindenki számára vonzó közlekedési lehetőség.

“Ez a nap minden évben megmutatja, hogy milyen lehetne Budapest, ha még több hely jutna a biztonságos közlekedésnek és a közösségi élményeknek. A kerékpározás az élhetőbb város kulcsa is” – mondta Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke. Az eseményen az I bike Mini keretében a legkisebbek is csatlakoztak az Oktogonnál, így a felvonulás valódi családi programmá vált. A felvonulás csúcspontjaként idén is sor került a hagyományos bringaemelésre, ahol több ezer résztvevő emelte magasba kerékpárját, látványos és egyben szimbolikus módon jelezve a kerékpáros közlekedés iránti elköteleződését.

A szervezők hangsúlyozzák: a rendezvény célja nem csupán az ünneplés, hanem a figyelemfelhívás is. A kerékpáros közlekedés fejlesztése hozzájárul a városi dugók csökkentéséhez, a levegőminőség javításához és egy egészségesebb, élhetőbb Budapest kialakításához. A Magyar Kerékpárosklub célja, hogy a jövőben még több ember számára váljon természetes választássá a kerékpározás a mindennapokban, ehhez pedig biztonságos infrastruktúrára és támogató közlekedési környezetre van szükség.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Kínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára

A Schiller Autó Család Geely márkakereskedéssel bővíti budapesti telephelyét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Bővíti Budapesti Váci úti telephelyét a Schiller Autó Család, a projekt keretében a portfóliójába felvett újabb kínai autómárka, a Geely számára alakít ki márkakereskedést – írja az alternativenergia.hu. Ismertették: a cég az elsők között lett partnere a kína autógyártónak a magyar piacon, pár hete már megkezdte a Geely személyautók előértékesítését, célja azonban, hogy 2026 őszére az importőr elvárásainak megfelelő bemutatóteremben szolgálja ki a vevőket. A projekt látványtervei már elkészültek, jelenleg a kivitelezők tendereztetése zajlik – közölték.

Az első hetek tapasztalatai alapján a Geely plug-in hibrid és elektromos SUV-jait főleg a magánvásárlók keresik, a családi vállalkozás eddig már több mint 30 példányt adott el. Az értékesítés második évében akár ezer Geely márkájú jármű eladására is esélyt lát a Schiller. A beruházás összegét a vállalkozás nem közölte, azonban jelezte, hogy a projektet saját forrásból finanszírozza.

A Schiller jelenleg két telephelyen immár öt márka kereskedésével foglalkozik, eddig a Toyota, a Skoda, és a Lexus, valamint a szintén feltörekvő kínai márka, a BYD partnere volt. A Schillerhez tartozó szalonok 2025-ben 3500 autót adtak el, ez stagnálás volt 2024-hez képest. Az idén az értékesítési darabszám 5 százalékos növekedését látják reálisnak.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák