Zöld Közlekedés
Egyre erősebb a kínai jelenlét: új elektromosautó-gyár épül az EU-ban
Az észak-spanyolországi Galiciában nyithatja meg első európai elektromosautó üzemét az MG márka gyártója, a kínai SAIC Motor.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Alfonso Rueda tartományi elnök tájékoztatása szerint az építkezés várhatóan 2027-ben indul, amelynek során több összekapcsolt telephelyet hoznak létre – írja az alternativenergia.hu. As Pontesben lenne a fő logisztikai és ipari központ, Ferrolban végeznék az összeszerelést és a szállítást, továbbá itt kapnának helyet a kiegészítő iparágak is. Az üzem, amely évente 120 ezer elektromos gépjármű gyártására terveznek, 2028-ban kezdheti meg működését. A beruházás induló költségvetése 200 millió euró. Az új létesítmények több mint 2300 munkahelyet teremtenének a térségben. A galiciai autonóm kormány stratégiai ipari projektnek nyilvánította a beruházást, amely felgyorsítja az adminisztratív eljárásokat. A projekt megvalósulásához még meg kell szerezni a koncessziós engedélyeket a Ferrol külső kikötőjében kiválasztott telekre, valamint a spanyol központi kormánynak hivatalosan jóvá kell hagynia a beruházást, mivel európai unión kívüli, közvetlen külföldi beruházásról van szó.
María Jesús Lorenzana, a régió gazdasági tanácsosa szerint a beruházó közép- és hosszú távú célja, hogy jelentős ipari és logisztikai központtá alakítsa a régiót. “Ez magában foglalná a fejlett gyártási technológiákat és kulcsfontosságú folyamatokat, valamint az alkatrészek nagy részének helyi gyártását, a kötelező Európai Uniós előírásoknak megfelelően, amelyek legalább 70 százalékos helyi gyártást írnak elő” – idézte a politikust az El Economista című spanyol gazdasági lap, hozzátéve, hogy az autógyártó az Európai Unió vámtarifái hatásainak enyhítésére törekszik a projekt révén.
Az MG közleményében történelmi mérföldkőnek nevezte első európai elektromosjármű-gyárát. “A helyi gyártás és a kutatás-fejlesztés révén világelső technológiákat hoz Európába, támogatva az átmenetet a mobilitás fenntarthatóbb jövője felé, összhangban az EU 2035-ös nulla kibocsátási célkitűzéseivel” – érvelt a cég. Az MG 2025-ben több mint 300 ezer járművet helyezett forgalomba Európában, ebből 45 ezret Spanyolországban, amely 46 százalékos növekedést jelentett 2024-hez képest. A dél-európai országban a legkelendőbb kínai gyártmányú márkának számít, 2021 óta több mint 130 ezer átadott gépkocsival.
Zöld Közlekedés
Új lendületet kapott az európai autópiac, az elektromos modellek vezetik a növekedést
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte az alternativenergia.hu. Az ACEA adatai szerint júniusban a tisztán akkumulátoros elektromos autók (BEV) forgalomba helyezése 60,7 százalékkal, 270 557 darabra nőtt, míg a hibrideké 18,4 százalékkal emelkedett. A plug-in hibridek értékesítése 22,1 százalékkal bővült. Ezzel szemben a benzines autók eladásai 12,4 százalékkal, a dízelmodelleké 16,1 százalékkal csökkent. A négy legnagyobb uniós autópiac közül Németországban 15,7 százalékkal, Franciaországban 11,4 százalékkal, Olaszországban 10,6 százalékkal, Spanyolországban pedig 7,8 százalékkal nőtt az újautó-regisztrációk száma júniusban.
Az első fél év egészében az uniós újautó-piac 5,7 százalékkal, 5,897 millió járműre bővült. A tisztán elektromos autók piaci részesedése egy év alatt 15,6 százalékról 20,7 százalékra emelkedett, míg a hibridek 37,3 százalékos részesedéssel továbbra is a legnépszerűbb hajtásláncnak számítottak. A plug-in hibridek részesedése 9,8 százalékra nőtt, miközben a benzines és dízelautók együttes részesedése 37,8 százalékról 29,7 százalékra csökkent. A gyártók közül júniusban továbbra is a Volkswagen-csoport vezette az uniós piacot 291 366 eladott autóval, ami 7,3 százalékos növekedés éves összevetésben. A második helyen a Stellantis végzett 170 452 járművel és 7,1 százalékos bővüléssel, míg a Renault-csoport értékesítése 3,6 százalékkal nőtt. A BMW-csoport 16,1 százalékos, a Mercedes-Benz 4,8 százalékos növekedést ért el.
Az ACEA adatai szerint tovább folytatódott a kínai gyártók térnyerése is. Az első hat hónapban a Geely-csoport 2,7 százalékos, a SAIC Motor és a BYD egyaránt 2,2 százalékos piaci részesedést ért el az Európai Unióban. A BYD első féléves értékesítése 168,2 százalékkal, a Cheryé 268,7 százalékkal, a Leapmotoré pedig 526,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az amerikai Tesla a tavalyi visszaesés után szintén jelentős növekedést mutatott, első féléves eladásai 75,4 százalékkal emelkedtek, piaci részesedése 2,1 százalékra nőtt.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaKiszáradó folyók, fogyó ivóvíz: egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon
