Zöldinfó
Egyre több pénzintézet kínál hiteltermékeket energetikai korszerűsítésre
A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére; a pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus elejétől vezetett be ilyen terméket.
A K&H új zöld hitelének célja a bank tájékoztatása szerint az, hogy csökkenjen az adott lakás energiafelhasználása, az ingatlan legalább BB energetikai besorolási osztályba kerüljön, energiafogyasztási értéke évente legfeljebb 80 kilowattóra legyen négyzetméterenként. Megjegyezték: a hitel egyaránt igénybe vehető már meglévő ingatlan modernizációjára, felújítására vagy olyan új ingatlan vásárlására, amely megfelel a magasabb energetikai elvárásoknak. A K&H lehetőséget teremt arra, hogy egy szerződésben kapjon hitelt az ügyfél az ingatlan vásárlására és annak felújítására. A pénzintézet zöld lakáshitel kamata jelenleg megegyezik a mindenkori jelzáloghitel kamatokkal, de a K&H a kölcsönösszeg 1 százalékát, legfeljebb 120 ezer forintot visszatérít a hitelfelvevőnek, és legfeljebb 40 ezer forint erejéig egy energetikai tanúsítvány díját is állja – tájékoztattak. A hitelprogram összhangban van az MNB által meghirdetett lakáscélú Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Program feltételeivel – jelezték.
A piacon jelen lévő pénzintézetek közül az OTP Bank az Évnyerő lakáshitel termékén keresztül felújításra és energetikai korszerűsítésre is nyújt fedezetet. A hitelkonstrukciónál az ügyfelek a futamidő első évében, amikor hitelből történik a lakás energiahatékony felújítása, alacsonyabb törlesztőrészletet, csak kamatot fizetnek. A felújítási munka elvégzése után, amikor már az energetikai korszerűsítés hatása érvényesülhet, akkor kell csak elkezdeni a hitel tőketörlesztését. Az UniCredit Bank több olyan hitelterméket is kínál, amelyeket kifejezetten lakások energetikai megújításához dolgozott ki. Kiemelték a Green kedvezményes kamatozású személyi kölcsönt napelem-telepítésre. Ennél a terméknél figyelembe vették, hogy a napelemek iránti erősödő kereslet miatt a kivitelezések elhúzódhatnak, ezért ügyfeleiknek a hitelszerződés megkötésétől számított hat hónap áll a rendelkezésükre a hitelösszeg lehívására és a törlesztés megkezdésére.
A bank továbbá kínál felújítási személyi kölcsönt hosszú, akár 10 éves futamidővel lakásfelújítási, köztük energetikai korszerűsítési célokra is. A piaci kamatozású felújítási jelzáloghitelüknél amennyiben a felújítás célja a rezsiköltség csökkentése, akkor a bank 0,5 százalékos öko kamatkedvezményt nyújthat. A bank jelezte, hogy sok pénzintézet mellett náluk is elérhető a gyerekeseknek segítséget nyújtó Kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön: a kormányrendeletben szereplő felhasználási célok között több is van, amelynek megvalósításával a lakás energetikai feltételei javíthatók. Az Erste Bank dolgozik egy zöld termék kialakításán, a CIB Bank pedig azt közölte, hogy vizsgálja a lehetőségét olyan hiteltermékek bevezetésének, amely kifejezetten a lakások energiakiadásainak csökkentését célozza meg. Jelenleg a pénzintézetek meglévő finanszírozási termékei energetikai korszerűsítésre, felújításra vagy energetikailag korszerű ingatlan vásárlására, építésére is felhasználhatók – hívták fel a figyelmet.
Az MNB pénteken közölte, hogy megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre, egyebek mellett dolgozzanak ki környezeti szempontból is fenntartható hitelezési politikát.
Zöldinfó
A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron
Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.
Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
