Zöld Közlekedés
Elektromos járművekre vált a víziközmű-ágazat, új autókat adtak át
Elektromos autókat adtak át a DRV. Zrt.-nél.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Tizenhat elektromos kishaszongépjárművet vásárolt 200 millió forintos beruházással a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), a járműveket a cég vette át zamárdi telephelyén – írja az alternativenergia.hu. Az autókat V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, Haranghy Csaba, a Nemzeti Vízmű Zrt. vezérigazgatója és Pelcz Gábor, a DRV Zrt. vezérigazgatója adta át ünnepélyesen. V. Németh Zsolt az eseményen elmondta: korszakváltás történt az elmúlt években a víziközmű-ágazatban, amelyben állami cégek váltak uralkodóvá. Tizenhat állami gazdasági társaság az ország kétharmadán végez szolgáltatást, a Nemzeti Vízmű Zrt. az ország negyedik legnagyobb cége lett.
Hozzátette, hogy technológiai váltás is van az ágazatban, nemcsak a hálózatokban, a hibaelhárításban jelennek meg új technológiák, hanem az azt kiszolgáló járműparkban is. Megjegyezte, hogy a tulajdonosi szerkezet változása mellett új korszakot jelenthet a “dinamikus béremelés”, amit differenciáltan hajtottak végre az ágazatban. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a víziközmű-szolgáltatás a “hétköznapok láthatatlan biztonságát” jelentse továbbra is – fogalmazott az államtitkár. Pelcz Gábor vezérigazgató közölte, az elektromos járművek vásárlása nem fejeződött be, a most átadott gépkocsik után áprilisban öt, az év hátralévő részében további hat elektromos hajtású Opel Combót szereznek be. Arról is beszélt, hogy a saját forrásból vásárolt gépkocsikat a cég 12 telephelyén használják majd, és kizárólag a vállalatnál telepített napelemből származó villamos árammal töltik. A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a zrt. hat megye több mint 300 településén, mintegy 800 ezer fogyasztónak végez szolgáltatást, a Nemzeti Vízmű csoport tagjaként.
Zöld Közlekedés
Támogatások hajtották a rekordot: tarolnak az elektromos autók Magyarországon
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM). Több kategóriában is utcahosszal dőltek meg az eddigi rekordok. Márciusában 4257 kizárólag elektromos hajtású gépkocsit szereltek fel világoszöld hatósági jelzéssel – írja az alternativenergia.hu. E mutató a korábbi legerősebb hónapban sem érte el a háromezer darabot. A bővülés zömét a személyautók adták 3894 darabbal, ebben az összevetésben sem volt még háromezret elérő havi adat. A járműkategóriában a múlt hónapban történt meg a százezredik zöldrendszámos forgalomba helyezés – emelte ki az EM. A közúti nyilvántartás adatai szerint 346 egységgel örökrekordot értek el a tehergépkocsik is, zöld buszból pedig a háromszázadik állt munkába márciusban.
A kiugró márciusi gyarapodás a kifutóban lévő vállalati támogatási programmal magyarázható, amely több mint tízezer korszerű és környezetkímélő járművek zöldíti a céges flottákat – tették hozzá. Az elektromos autózás térnyerésével csökken a helyi levegőszennyezés és zajterhelés, élhetőbbé válnak a települések. A zöld gépkocsik üzemeltetése, karbantartása olcsóbb, mint hagyományos hajtású társaiké – jegyezte meg a minisztérium.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFenntartható élményközponttal bővült Székelyföld egyik legkülönlegesebb természeti kincse
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHeti árkövetés: ismét nőnek az üzemanyagárak
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos és plug-in hibridekkel indul Geely
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos buszokra váltanak a magyar iskolák
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre népszerűbbek a négyévszakos abroncsok Magyarországon
