Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Élő múzeum és tudományos labor egyszerre – újra megnyitották a keszthelyi botanikus kertet

A nagyközönség előtt is megnyitott a keszthelyi Georgikon botanikus kertje.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A nagyközönség számára is megnyitották Keszthelyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusának botanikus kertjét, amelyet 1967-ben alakítottak ki – írja az alternativenergia.hu. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a megnyitón elmondta: egy agrár- és élettudományi területen működő egyetemnél nagyon fontos az elméleti képzés mellett a gyakorlati képzés. Ez utóbbi színhelyei pedig nemcsak vállalatok, gazdasági társaságok, önkormányzat vagy különböző ágazati szervezetek lehetnek, hanem ilyen szempontból egy botanikus kert, egy arborétum is az, hiszen a növénytani és más alapozó tudományterületekhez nagyon nagy segítséget és gyakorlati támogatást adhat. Az arborétum ugyanis egyrészt egy élő múzeum, ahol nem vitrinekben láthatóak a növények, a természet értékei, másrészt egy élő tanterem is, hiszen nem egy épületben lévő oktatási színtér, harmadrészt élő laboratórium is. Egy egyetem számára a tudományos háttérnek és a kutatásnak is színtere az arborétum, például gombás kísérletek színhelye, de hallgatói kutatások, oktatói tudományos munkák végzéséhez is lehetőséget ad – jegyezte meg a rektor.

Kifejtette, hogy a Georgikon az alapítása, vagyis az 1800-as évek eleje óta együttműködött, élen járt az elméleti és a gyakorlati képzés átadásában, és már Festetics György idején arborétumot hoztak létre, amelyet az 1960-as években váltott fel a jelenleg látogathatóvá tett botanikus kert. Ahhoz, hogy egy fejlesztés látható és színvonalas legyen, nem kellenek százmilliók vagy milliárdok, de támogatókra, önkéntesekre szükség van, akik segítették azt, hogy meg tudjon újulni az arborétum. Fontos az az üzenete is, hogy a Georgikonnak nemcsak múltja van, hanem nagyon stabil jelene és még erősebb jövője is, ezt a felvételi adatok, az egyetem eredményei is mutatják – fogalmazott Gyuricza Csaba. Hozzátette még, hogy az arborétum a jövőben már nemcsak az oktatást, a kutatást, a tudományos munkát szolgálja, hanem kinyílik a város és a térség számára is, és a környezeti nevelésnek, a lelki, szellemi feltöltődésnek is teret biztosít.

Sáringer-Kenyeres Marcell, a botanikus kert vezetője az MTI kérdésére elmondta: az egyetem kollégiuma mögött hat hektáron terül el az arborétum, amelyet 1967-ban alakítottak ki. Az elmúlt időszakban a kertrendezés mellett új padokat, illetve madárodúkat helyeztek ki, a látogatók pedig minden növényfaj nevét táblákról olvashatják le.

Advertisement

Zöld Energia

Vége az „ingyenes” energiatárolóknak, mutatjuk mi változik a támogatásban

A kormány döntése értelmében több család juthat energiatároló-támogatáshoz az OETP kereteiből, és noha az alacsonyabb támogatási összeg miatt a háztartásoknak saját forrást is be kell vonniuk, ez a szakértő alapján érettebb és felelősebb piaci működést eredményez.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Heves szakmai és lakossági vitákat váltott ki a kormány szeptemberi döntése, amellyel jelentősen módosította az Otthoni Energiatároló Program (OETP) feltételeit. A módosítás értelmében a keretösszeg változatlanul hagyása mellett a támogatásban részesülő háztartások száma érdemben emelkedik, ami az egy főre jutó összeg csökkenésével jár, írja az alternativenergia.hu. Szolnoki Ádám, a Manap iparági egyesület elnöke szerint azonban az átalakítás nemcsak racionális, hanem nemzetgazdasági és piaci szempontból is kifejezetten kedvező irányba tereli a hazai szektort. Az OETP-t még a korábbi kormányzat indította el február 2-án. A konstrukció eredetileg háztartásonként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást biztosított legalább 10 kilowattórás akkumulátoros tárolók telepítésére napelemes rendszerek mellé. A hatalmas érdeklődés miatt – az első ütem március 15-i zárásáig mintegy 132 ezer igény érkezett – a 100 milliárd forintos keretösszeg az igénylők alig harmadára, körülbelül 42 ezer háztartásra lett volna elegendő. A második ütemet emiatt március 16-án azonnal felfüggesztették. A hónapokig tartó bizonytalanság komoly lakossági és kivitelezői fennakadásokat okozott, több vállalkozás fennmaradását is megkérdőjelezve. A helyzetet a Tisza-kormány szeptemberi döntése oldotta meg. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint a tárca tájékoztatása alapján a 105 milliárd forintos keretösszeg változatlanul hagyásával a korábbi 42 ezer nyertes mellett további 15 ezer háztartás kaphat támogatást. Ez azzal jár, hogy az átlagos támogatási összeg 2,5 millióról 1,8 millió forintra mérséklődik.
Az OETP főbb paramétereinek változása Eredeti feltételek Módosított feltételek
Támogatott háztartások száma ~42 000 ~57 000
Átlagos támogatási összeg 2,5 millió Ft 1,8 millió Ft
Dokumentumok benyújtási határideje Eredeti határidő 2027. február 26.
Előlegfizetés feltétele Általános Külön kérelem + bankgarancia
Műszaki elvárás Alapkiépítés Távolról vezérelhetőség

Az „aranyláz” vége és a felelős lakossági hozzáállás

Szolnoki Ádám kiemelte, hogy a Manap már a program indításakor jelezte a szaktárcának: az egy háztartásra jutó 2,5 millió forint túlzó volt, és lényegében ingyenessé tette a beruházásokat. A túlzott támogatási intenzitás egyfajta „aranylázat” váltott ki, amelyben sokan kizárólag az ingyenpénz ígérete miatt nyújtottak be igénylést. Az akkumulátorok ára a pályázat előkészítésének kezdete óta érdemben csökkent. Noha az elmúlt egy évben némi drágulás mutatkozott, hosszabb távon a technológia olcsóbbá vált, így a most meghatározott 1,8 millió forintos összeg még mindig rendkívül magas, 80–90%-os támogatási intenzitást biztosít. „Azzal, hogy a lakosságnak némi önerőt is be kell fektetnie, a háztartások sokkal komolyabban fogják venni a projektet, és jobban megnézik, mibe fektetnek” – hangsúlyozta a szakember.
A Manap elnöke ugyanakkor óva inti a lakosságot az ingyenes csomagokat kínáló, felelőtlen kivitelezőktől. Tájékoztatása szerint a piacon sok cég működik „túlélő üzemmódban”, és nem képez tartalékot a későbbi garanciális igényekre. A megrendelőknek ezért célszerű alaposan megvizsgálniuk a telepítők hátterét, valamint a gyártók európai és magyarországi szervizhálózatát.

A céges támogatások kora lejárt

Az iparági egyesület vezetője határozott üzenetet fogalmazott meg a jogalkotók felé: a lakossági szektoron kívül nincs szükség több állami támogatásra a napelem- és tárolópiacon. A vállalati és energiatermelői beruházások a technológiai árcsökkenés miatt támogatás nélkül is kiválóan megtérülnek. A piaci támogatások lebegtetése vagy a „csodavárás” kifejezetten hátráltatja a döntéshozatalt. A piac szempontjából kedvező jelként értékelte Tótth András energetikai államtitkár október 8-i nyilatkozatát a Portfolio Energy Investment Forumon, ahol jelezte: a vállalkozások a jövőben ne számítsanak beruházási támogatásokra ezen a területen.

A jövő az okos tarifarendszerben van

Hosszú távon az OETP csupán sebtapasz a piaci problémákra. Szolnoki Ádám szerint a fenntartható megoldást a villamosenergia-tarifarendszer átalakítása jelentené. A jelenlegi hatósági árak és a széles körű rezsicsökkentés torzítják a piacot, és gazdaságilag életképtelenné teszik a hálózatfejlesztési, valamint energiahatékonysági beruházásokat. A szakember javasolja a zónaidős tarifák bevezetését a termelő-fogyasztó (prosumer) háztartások számára:
  • Csúcsidőszakban (este és reggel): Magasabb átvételi és táplálási díjak.
  • Napközbeni időszakban: Alacsonyabb díjszabás a hálózati túlterheltség elkerülésére.
A szociális alapúvá tett rezsicsökkentés és a piaci viszonyokat jobban leképező tarifák bevezetése ösztönözné az okos energiagazdálkodást, és feleslegessé tenné a lakossági tárolótelepítések állami támogatását.
Tovább olvasom

Ezeket olvassák