Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Építészeti fotópályázatot hirdettek a környezetbarát Fradi-stadion bemutatására

Létrehozva:

|

Építészeti fotópályázatot írt ki Nagypálya címmel, az új Fradi-stadion bemutatására a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Miniszterelnökség, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A versenyre amatőr és profi fotósok egyaránt nevezhetnek.

A pályázat résztvevőinek feladata, hogy minél eredetibb látásmóddal mutassa be az új ferencvárosi labdarúgó stadiont. Az első helyezett díja fél millió forintos, a másodiké háromszázezer, a harmadik helyezetté kétszázezer forintos vásárlási utalvány. A győztes műveket mások mellett a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és a stadion építését irányító kormánybiztos, valamint kortárs fotográfusok alkotta bíráló bizottság fogja kiválasztani – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.

Az új stadiont környezettudatos szempontok figyelembevételével épült: külön gyűjtik az esővizet és a szürkevizet a WC-blokkok öblítésére és locsolásra, a tetőn napkollektorok működnek, hasznosítják a szennyvízhőt, valamint az építkezéskor a régi stadion bontásakor keletkezett törmeléket is hasznosították. A minimalista épület, amelynek külsejét meghatározza a 4-es metróból ismert, sima felületű látszóbeton és a lelátószerkezetre kívülről ráfeszülő áttört fémháló, nemzetközi mérkőzésekre rendezésére is alkalmas lesz, a nyitó meccset augusztus 10-én rendezik. A pályázat részletei a nagypalya.com weboldalon érhetők el.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Újabb terhet kapna a napenergia-ipar: 2027-től jöhet az új adó

Kasztília és León 2027-től új, területalapú környezetterhelési adót vetne ki a nagyobb földi naperőművekre, amit a spanyol napenergia-ipar indokolatlannak és túlzott tehernek tart.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Spanyolország egyik autonóm közössége, Kasztília és León azt tervezi, hogy 2027-től környezetterhelési adót vet ki a földre telepített, nagyobb napelemes rendszerekre, írja az alternativenergia.hu hírportál. A javaslat egy olyan törvénytervezet része, amely a jelenleg szélerőművekre, vízerőművi tározókra és nagyfeszültségű villamos vezetékekre alkalmazott adó hatályát bővítené. A tervezett intézkedés a napenergia-ipar ellenállását váltotta ki: a spanyol napelemes szövetség, az UNEF szerint az új közteher indokolatlan, és tovább növelné a már most is jelentős adóterheket. A regionális kormányzat azzal indokolja a módosítást, hogy a nagyméretű naperőművek hatással lehetnek a tájképre, a növény- és állatvilágra, valamint a földhasználatra. A tervezet az Európai Unióban is alkalmazott „szennyező fizet” elvére hivatkozik. A kormányzat emellett arra is rámutatott, hogy Kasztília és León nettó megújulóenergia-exportőr, vagyis a térségben megtermelt villamos energia egy része más területek fogyasztását szolgálja, miközben a termelés környezeti hatásai helyben jelentkeznek. Az adó mértékét a napelemes létesítmények által elfoglalt földterület nagysága alapján határoznák meg. A fizetési kötelezettség a rendszer leállítása után is fennmaradna egészen addig, amíg a berendezéseket teljesen el nem bontják, és a területet vissza nem állítják eredeti állapotába.

A tervezet bizonyos mentességeket is tartalmaz. A tetőre telepített napelemes rendszerek, valamint az öt hektárnál kisebb területet elfoglaló földi telepítésű rendszerek mentesülnének az új adó alól. Az ennél nagyobb, saját fogyasztást szolgáló földi rendszerek csak meghatározott feltételekkel kaphatnának mentességet: a csúcsidőszaki, P1 tarifasávban lekötött teljesítménynek el kellene érnie a beépített termelőkapacitás legalább 50 százalékát. Ha ez nem teljesül, a hatóságok úgy ítélhetik meg, hogy a létesítmény elsődleges célja a hálózati értékesítés, így az adó hatálya alá kerülhet.

Az UNEF főigazgatója, José Donoso szerint az intézkedés valójában bevételszerzést szolgál, és nem rendelkezik megfelelő környezetvédelmi indoklással. A szövetség emlékeztetett arra, hogy a napelemes beruházásokra már most is többféle országos és helyi adó vonatkozik, köztük a gazdasági tevékenységek adója, a villamosenergia-termelés adója, az építési és beruházási adó, valamint az ingatlanadó. Az UNEF becslése szerint a naperőműveknek otthont adó települések évente megawattként mintegy 10 ezer euró adóbevételhez jutnak.

Advertisement

A szervezet azt is kifogásolja, hogy a bevételt nem feltétlenül az érintett települések környezeti és területhasználati problémáinak kezelésére fordítanák, hanem a regionális költségvetés általános bevételei közé kerülne. Emellett igazságtalannak tartják a területalapú számítást, mivel két azonos méretű naperőmű eltérő mennyiségű villamos energiát termelhet a napsugárzás, a berendezések hatékonysága és a műszaki kialakítás függvényében.

Ha a javaslatot elfogadják, Kasztília és León lenne Spanyolország harmadik autonóm közössége, amely különadót vezet be a fotovoltaikus létesítményekre Aragónia és La Rioja után. Az UNEF szerint a most tervezett adó a másik két régióban alkalmazott terheknél is magasabb lehet.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák