Zöld Energia
Farmokon is bevethető napelemeket gyártanak és mozognak is
Hollandia gazdaságaiban tesztelik.
Holland vállalatok és kutatóintézetek egy csoportja olyan mezőgazdasági napelemes rendszert hozott létre, amely képes mozogni – számol be a PV Magazine. Az eszköz elektrolizátorral kombinálva még hidrogéntermelésre is felhasználható. A termék két prototípusát jelenleg egy holland gazda, valamint egy kutatóközpont teszteli. A holland konzorcium által létrehozott agrofotovoltaikus rendszer előnye mozgékonysága mellett az, hogy pozitívan hat a megművelt területek talajára és biodiverzitására. Az első, H2arvester nevű prototípust egy cukorrépa-ültetvényen kezdték el használni Oude-Tongénél. Marcel Vroom, az Npk design tervezési szolgáltató tulajdonosa szerint cége két partnerrel összefogva négy évvel ezelőtt dolgozta ki a napelemes kocsi koncepcióját. Mint hozzátette, az egyik prototípust Oude-Tongénél egy gazda, a másikat pedig Lelystadnál, egy kutatófarmon próbálja ki a Wageningeni Egyetem. A gépeket egy éven át fogják használni, hogy kiderüljön, valóban jó hatást gyakorolnak-e a földre és a termésre.
Jacob Jan Dogterom birtokos 166 ezer eurót fektetett az eszközbe. Az általa használt napelemes rendszer négy kocsiból áll, melyekhez összesen 168 panel és egy öntözőberendezés tartozik. Érdemes kiemelni, hogy kísérleti projektről van szó, amennyiben sikerül elérni a tömeges gyártás fázisát, a rendszer jóval olcsóbb lesz. A projekt költségeinek nagyjából felét a Dél-Holland tartományban működő gazdaságfejlesztési ügynökség, az InnovationQuarter állta. Egy-egy kocsi 12-ször 6 méteres, az egységek lassan, 10 méter per órával tudnak haladni. Aratás során az eszközöket félre lehet állítani az útból. A rendszernek legfeljebb az azt befogadó mezőgazdasági tábla 10 százalékát kell lefednie, ily módon nem sérülne a terület eredeti rendeltetése. A projekt egy olyan nagyobb program része, amelyben az elektromos energia és a zöld hidrogén kombinációját támogató innovációkat segítik. A napelemes kocsik elektrolizátorral összeillesztve a hidrogén előállításában is segíthetnek, a termelésből származó hő pedig felhasználható növények, így zab vagy lucerna szárítására.
Zöld Energia
70 MW-os napelempark és 80 MWh-s energiatároló állt üzembe Hódmezővásárhelyen
Elkészült a Solar Markt hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megkezdte működését a Solar Markt csoport 70 megawattos csúcsteljesítményű napelemparkból és 80 megawattórás energiatárolóból álló hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. A közlemény szerint a támogatás nélkül, piaci alapon, mintegy 28 milliárd forintból megvalósuló beruházás a vállalat 140 megawatt összteljesítményű dekarbonizációs portfóliójának része – írja az alternativenergia.hu.
A közleményben idézték Mécs Imrét, a Solar Markt csoport elnökét, aki úgy fogalmazott, “a hódmezővásárhelyi beruházás egyszerre szolgálja a hazai dekarbonizációt, az energiafüggetlenség erősítését és a villamosenergia-hálózat rugalmasságának növelését. A kiemelkedően magas hatásfokú naperőmű és a hozzá kapcsolódó akkumulátoros energiatároló együtt olyan korszerű energetikai rendszert alkot, amely a megújuló energia hatékonyabb hasznosítását, a termelési ingadozások kiegyenlítését és a vállalati zöldenergia-ellátás bővítését is támogatja”.
A 80 MWh-s tárolókapacitás lehetővé teszi a déli termelési csúcsok helyben történő tárolását, tehermentesítve a regionális elosztóhálózatot és a MAVIR átviteli hálózatát. Az erőmű az akkumulátoros háttér révén képes másodperces alapú rendszerszintű kiegyenlítő szolgáltatásokat nyújtani a MAVIR számára, növelve ezzel a hálózat stabilitását. A tárolt villamos energiát a rendszer akkor táplálja be, amikor a hálózati terhelés és a piaci igény a legmagasabb – így az esti csúcsidőszakban -, közvetlenül csökkentve az országos importfüggőséget és a fosszilis erőművek szükségességét – közölték.
A Hódmezővásárhely határában, 86,6 hektáros területen csaknem 98 ezer nagy hatásfokú monokristályos napelempanelt helyeztek üzembe. A hálózati csatlakozást 40,32 MVA teljesítményű transzformátorállomás biztosítja. Az energiatároló rendszer nyolc dedikált blokkból áll, amelyek összesen 40 MW teljesítmény és 80 MWh kapacitás leadására képesek. A rendszer a teljes tárolt energiamennyiséget szükség esetén két óra alatt képes a hálózatba táplálni, hatékonyan kisimítva a termelési ingadozásokat – ismertették a beruházás technikai részleteit.
A fizikai tárolókapacitást a kínai Sungrow technológiája biztosítja, az E.ON felel a villamosenergia-piaci és hálózati menetrendezés automatizált kereskedelmi optimalizációjáért, a San Franciscó-i székhelyű tőzsdei vállalat, a STEM pedig azt az AI-alapú energiatárolásra és -optimalizálásra, valamint az egyes egységek integrálására egyedileg kifejlesztett energiamenedzsment szoftvert adja, amely a folyamatos, valós idejű adatkommunikációt végzi a hálózati diszpécserközponttal, és automatikusan dönt a töltési, tárolási vagy betáplálási ciklusok indításáról a piaci árak és a hálózati stabilitási igények függvényében.
Az erőmű üzembe helyezése alkalmából a világ egyik legnagyobb napelemes inverter- és energiatároló-gyártója, a Sencseni tőzsdén jegyzett Sungrow képviselői stratégiai megállapodást kötöttek a Solar Markt Csoporttal. A hódmezővásárhelyi naperőműben megtermelt, éves szinten átlagosan 105 GWh mennyiségű villamos energiát a Solar Markt Csoporthoz tartozó Green Cloud értékesíti hosszú távú áramvásárlási szerződések keretében, teljesen piaci alapon, közvetlenül értékesíti a hazai nagyvállalati fogyasztóknak. A konstrukció a vállalati partnerek számára kiszámítható, rögzített energiaköltségeket garantál, miközben igazolható módon csökkenti a Scope 2 szintű szén-dioxid-kibocsátásukat, támogatva a szigorodó ESG-megfelelőséget – áll a közleményben.
A cégcsoport – a honlapján olvasható adatok szerint – 2024 szeptemberében helyezte üzembe hibrid naperőművét a Heves vármegyei Szihalmon. Az erőmű névleges csúcskapacitása 69,8 MWp, éves termelése 101,7 GWh. A napelemparkhoz 80 MWh-s tárolókapacitás kapcsolódik, amely teljesítmény 40 MW.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta375 tonna illegális trópusi faanyagot foglaltak le Hollandiában
