Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Fényes jövő előtt a sármelléki repülőtér, turisztikai és logisztikai ugrás a Balatonnál

Megújult a kifutópálya és a gurulóút, bővült az utasterminál és új irányítótorony is épült Sármelléken, a Hévíz-Balaton Airporton.

Létrehozva:

|

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a fejlesztés első üteme nemcsak Hévíz-Keszthely térségének, hanem az egész Balaton-régiónak jelentős előrelépés. Ezen felül a repülőtér működése a zalaegerszegi gazdasági beruházásokhoz is szorosan kapcsolódik – ismertette az alternativenergia.hu. A hárommilliárd forintból megvalósított sármelléki beruházás révén bővült a repülőtér kapacitása, így egyszerre 400 utast tud fogadni a schengeni övezeten belülről és azon kívülről – jelezte az államtitkár. Hozzátette, hogy a kormány célja a hévízi gyógyfürdő tervezett jelentős fejlesztése is, ami sok szempontból kapcsolódik a repülőtérhez. Az elképzelések komplex megvalósítást jelentenek, a tervek már megvannak ahhoz, hogy a következő ütemben turisztikai és logisztikai szempontból is tovább lépjen előre a sármelléki repülőtér.

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar kormány a vidéki regionális repterek mellett is elkötelezett. A régiós fejlesztések csak félkarú óriások lennének a repülőterek nélkül. A Budapest Airport visszavásárlásával a regionális repterek kaptak “egy szakmai nagytestvért”, akinek a nemzetközi tapasztalatai és jelentősége a vidéki repülőtereknek is szakmai súlyt és rangot ad – vélekedett a helyettes államtitkár.

Kifejtette, a terminálépület, a kifutópálya, a gurulóút fejlesztése az utasforgalom és a teherszállítás miatt is fontos, a sármelléki reptér “fényes jövő előtt áll”, kiemelt szerephez fog jutni. Magyarország egy integrált infrastruktúra- és repülőtér-fejlesztési stratégiát valósít meg, ami Sármelléken is minőségi előrelépést jelent a ki- és beutazó forgalomban, és lehetővé teszi további járatok fogadását és a teherszállítás bővítését. Naszádos Péter, Hévíz független polgármestere szerint Zala fejlődésének kulcsa a sármelléki repülőtér. A kormány, az önkormányzat és a szakma együttműködésében valósulhatott meg a hárommilliárd forintos projektet, ami hozzájárul a vármegye felívelő fejlődéséhez.

Advertisement

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a beruházás révén évtizedek óta először felújították a futópályát és teljesen újjáépítették a gurulóutat. Kibővítették az utasterminál fogadóképességét, de a fűtési és hűtési rendszer is új lett, továbbá napelemparkot is kialakítottak. A navigációs rendszert teljesen lecserélték, hogy a rossz látási viszonyok között is lehetővé tegyék a leszállást. Az elavult irányítótorony helyett újat építettek, a repülőtér területét pedig kivilágíthatóvá tették – sorolta. Jelezte, hogy idén két charterjáratot fogadnak, egy Drezdát, egy másik pedig a törökországi Antalyát köti össze a régióval. Reményeik szerint a két járat ebben az évben mintegy tízezer utast jelen majd a repülőtéren. Jelentősen bővült az elmúlt években a reptér áruforgalma, az évekkel ezelőtti 30-50 tonna helyett tavaly elérte a 3700 tonnát. Kifelé elsősorban autóipari alkatrészeket szállítanak, míg a beérkező áruk túlnyomó többsége az átlagosan hetente egy géppel Kínából érkező kiskereskedelmi árukból adódik – említette Benkő Attila.

Advertisement

Zöldinfó

Megoldhatják a megújulók Európa energiaár-problémáját

Az EU kiszivárgott terve szerint a fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentése és a megújulók jobb integrálása lehet a kulcs az alacsonyabb energiaárakhoz.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Európai Unió új intézkedéseket készíthet elő az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása érdekében – írja az alternativenergia.hu. A Bloomberg által ismertetett, kiszivárgott európai bizottsági tervezet szerint Brüsszel a megújuló energiából előállított villamos energia adóterheinek csökkentésével, az elektromos hálózatok fejlesztésével és az intelligens energiafelhasználás ösztönzésével kívánja mérsékelni a fogyasztók és a vállalatok energiaköltségeit. A tervek hátterében az áll, hogy az Európai Unió energiafogyasztásának több mint fele továbbra is fosszilis energiahordozókból származik, miközben a nemzetközi geopolitikai feszültségek és a közel-keleti konfliktusok ismét jelentős nyomást helyeznek az energiaárakra. Az Európai Bizottság szerint Európa túlzottan függ az importált olajtól és földgáztól, ezért fel kell gyorsítani a tiszta energiára való átállást.

A Bloomberg által idézett dokumentum szerint a villamos energia jövedéki adóját a földgázénál alacsonyabb szinten határoznák meg, ami kedvezőbb helyzetbe hozhatná az elektromos alapú energiafelhasználást. Emellett az energiaintenzív iparágak célzott adókedvezményekhez juthatnának, enyhítve az elmúlt években jelentősen emelkedő energiaköltségek hatásait. Az ipari szereplők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a magas energiaárak rontják az európai vállalatok versenyképességét, és egyes esetekben termeléscsökkentéshez vagy akár üzembezárásokhoz vezethetnek.

A javaslat másik fontos eleme az elektromos hálózatok korszerűsítése. A cél, hogy a rendszerek hatékonyabban tudják kezelni a nap- és szélerőművek időjárásfüggő termelését, így kevesebb megújuló energiát kelljen korlátozni vagy elveszíteni a hálózati kapacitások hiánya miatt.

Advertisement

Brüsszel emellett jelentősen felgyorsítaná az intelligens fogyasztásmérők telepítését is. A kiszivárgott tervek szerint 2030-ra minden tagállamban a fogyasztók legalább 50 százalékának, 2033-ra pedig legalább 65 százalékának okosmérővel kellene rendelkeznie. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy a háztartások és vállalkozások a kedvezőbb árú időszakokban használják fel az energiát, ami csökkentheti a villamosenergia-rendszer terhelését és a fogyasztói költségeket is.

A Reuters korábban arról számolt be, hogy az Európai Unió egy átfogó energiastratégián dolgozik, amelynek célja az importált fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentése. Ennek részeként nagyobb hangsúlyt kapna az energiahatékonyság, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák alkalmazása és az intelligens energiahálózatok fejlesztése.

Advertisement

A megújuló energiaforrások térnyerése az elmúlt években ugyan jelentős volt, de a kitűzött célok eléréséhez további gyorsulásra lesz szükség. Az EU-ban a megújuló energia részaránya 2015 és 2024 között 17,8 százalékról 25,2 százalékra nőtt, míg Magyarországon 14,5 százalékról 18,3 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2030-ra 42,5 százalékos, Magyarország pedig 30 százalékos arányt tűzött ki célul, amelyhez a jelenleginél lényegesen gyorsabb bővülésre lesz szükség a következő években. Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálta a kiszivárgott dokumentum tartalmát, a hivatalos javaslat benyújtására várhatóan a következő hónapban kerülhet sor.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák