Zöldinfó
Gyógynövények, hagyományok, fenntarthatóság: élő tudás a mai világban
Népi hagyományok a fenntarthatóság szolgálatában.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szentendrei Skanzenben kiállítás mutatja be, miként szolgálhatják a népi hagyományok a fenntarthatóságot – erről beszélt Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető. Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Nagyné Batári Zsuzsannával, a Szentendrei Skanzen tudományos főigazgató-helyettesével beszélgetett a kiállításról – ismertette az alternativenergia.hu. Áder János elmondta: a fenntarthatósági klímahéttel egy időben nyílik meg kiállítás, amely azt mutatja be, hogyan lehetne könnyben elérni az ősi tudásra, népi bölcsességre, hagyományokra támaszkodva az ENSZ által 2015-ben elfogadott 17 fenntartható fejlődési célt. A főigazgató-helyettes elmondta: a skanzen őrzi a paraszti tudást, amelyből ma is lehet tanulni. A kiállítás ezeket a ma is használható gyakorlati ismereteket mutatja be. A sorozat a háztól indulva a használati tárgyakon át az ott élő embert, közösséget mutatja be. Jövőre is folytatódik a kiállítás, ami iskolások számára is fontos a szemléletformálásuk miatt – tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy őseink a paraszti kultúrában egy sokkal természetközelibb életmód szerint éltek, jobban ismerték a saját környezetüket, például, hogy mi az, ami helyben legjobban megterem, milyen növényeket hasznosíthatnak, ismerték a gyógynövények pozitív hatását. A skanzen területén több mint 120 féle gyógynövénnyel találkozhatnak a látogatók. Áder János szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy elveszítjük azt a tudást, ami szüleinknek, nagyszüleinknek megvolt, s ez hiányzik az egészséges életmódhoz, a környezetünkhöz való megfelelő viszonyhoz. Hozzátette, Magyarországon van gyógynövény-kutatóintézet, amely fontos szerepet játszik abban, hogy ezek a növények nagyobb szerepet tölthessenek be a gyógyításban. Például a maszlag, amely fájdalomcsillapító, a farkasalma, amely sebkezelésre jó, az ördögcsáklya, amely gyulladáscsökkentő hatású, az útifű köhögés ellen, a kakukkfű pedig torokgyulladásra.
A kiállítás egyik része a fenntartható fejlődéssel összefüggésben a burgonyával is foglalkozik – tette hozzá. Áder János kifejtette, a burgonyát 8000 ezer éve ismerjük, Európában az 1500-as években, Magyarországon az 1700-as években terjedt el, ma egymilliárd embernek az alapélelmiszere, számos fajtája van, kicsi a vízigénye, energiadús, vitaminokban gazdag, gluténmentes, Magyarországon a második legfontosabb élelmiszernövény. A paraszti kultúra, hagyományok integrálása főként a skanzenekben látható. A világ 54 százaléka városokban él, 2050-re már 75 százalék városlakó lesz, egyre kevésbé kapcsolódunk a paraszti kultúrához, elszakadtunk a hagyományoktól, ám fontos ezek fenntartása. A szentendrei kiállítás hasznos ötleteket ad ehhez a városlakóknak – tette hozzá a volt államfő.
Zöldinfó
Egy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
Eltűnt a Triglav-gleccser utolsó maradványa Szlovéniában.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Eltűnt a Triglav-gleccser fő jégtömegének utolsó maradványa Szlovéniában, miután az idei rendkívül meleg nyár felgyorsította az évtizedek óta tartó olvadást – írta az alternativenergia.hu. A Triglav-gleccserből az elmúlt években már kevesebb mint egy hektárnyi jég maradt, a nyár végére pedig a fő jégtömeg utolsó darabja is mindössze néhány méteresre zsugorodott. A legfrissebb felvételek szerint ez a maradvány is teljesen elolvadt. Az Anton Melik Földrajzi Intézet kutatói már szeptemberben arra figyelmeztettek, hogy a gleccser utolsó része várhatóan még az idei olvadási időszak végéig eltűnik. Az intézet 1946 óta rendszeresen méri a jég kiterjedését, amely akkor még mintegy 14 hektár volt.
Történeti becslések szerint a 19. század közepén a Triglav-gleccser mintegy 40 hektárt borított be. Kiterjedése különösen gyorsan csökkent a 20. század második felében: 1983 és 2003 között területének mintegy 93 százalékát elveszítette. Matija Zorn, az Anton Melik Földrajzi Intézet igazgatója szerint a gleccser eltűnése tudományos veszteséget is jelent, mivel a jég hosszú időn át fontos adatforrásként és a klímaváltozás egyik jelzőjeként szolgált. Mint mondta, a kutatók évről évre számítottak a jég fogyására, annak üteme azonban még őket is meglepte.
Zorn felidézte, hogy amikor 2002-ben geokémiai vizsgálatokhoz mintát vettek a gleccserből, a jégréteg azon a ponton még mintegy öt méter vastag volt. Egy évvel később ugyanott már csupasz sziklát találtak. A gleccser eltűnése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Triglav környékéről minden jég eltűnt volna. A hegy magasabb, árnyékosabb részein még maradt néhány kisebb, különálló jégfolt, és a gleccser visszahúzódásával szabaddá vált barlangokban is található állandó jég. Ezek azonban már nem részei annak az összefüggő jégtömegnek, amelyet Triglav-gleccserként tartottak számon.
Szlovénia másik, kisebb gleccsere az ország északi részén, a Kamnik-Savinja-Alpokban, a Skuta alatt található. Ez a jégtömeg is erősen visszahúzódott, árnyékosabb fekvése miatt azonban a kutatók szerint még néhány évig fennmaradhat. A Triglav Szlovénia legmagasabb, 2864 méteres hegye és az ország egyik legfontosabb nemzeti jelképe. A háromcsúcsú hegy stilizált képe a szlovén címerben és zászlóban is szerepel.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó22 óra telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKatasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják az áradásokkal érintett spanyol településeket
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaVisszaszorul a benzin és a dízel, előretörnek az elektromos autók Európában
