Zöld Közlekedés
Hazai fejlesztésű zöldbusz érkezett Hajdúszoboszlóra – már szállítja az utasokat az Ikarus 120e
Új elektromos autóbuszt helyeztek üzembe Hajdúszoboszlón.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megérkezett Hajdúszoboszlóra a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Busz Programjának támogatásával beszerzett új Ikarus 120e típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbusz, amely szombattól szállítja az utasokat a fürdővárosban – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Kovács Kornél, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) gépjármű-közlekedési és vasúti szabályozási főosztályvezetője azt mondta, Keszthely és Komárom után Hajdúszoboszló a harmadik város, ahol a zöld busz program keretében tisztán elektromos meghajtású autóbuszt helyeznek üzembe. Idén hat vidéki városban 4,4 milliárd forint támogatással húsz elektromos buszt adnak át, amelyek évi 800 tonna szén-dioxidot váltanak ki. A hajdúszoboszlói elektromos autóbusz egy töltéssel mintegy 350 kilométert tesz meg, egy év alatt csaknem negyvenezer kilométer megtételével 38 tonna szén-dioxid-kibocsátást vált ki – fűzte hozzá. Kovács Kornél jelezte azt is, hogy a MÁV autóbuszparkjának jelenleg 1,7 százaléka elektromos, 2032-re ez az arány eléri a 25 százalékot. Nagy Attila, a hajdúszoboszlói buszközlekedést üzemeltető MÁV Személyszállítási Zrt. autóbuszos műszaki főigazgatója azt mondta, 2019 óta vállalatuknál több mint 2800 korszerű, környezetkímélő autóbuszt helyeztek üzembe, ezek közül 104 elektromos meghajtású.
Utóbbiak száma szeptember végéig eléri a 120-at – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy Hajdúszoboszlón öt vonalon több mint 17,5 ezer járatot közlekedtetnek évente. Kunfalvi Gábor, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. zöld mobilitási irodavezetője szerint a közlekedés a teljes szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékáért felel Magyarországon. Hozzátette: a HUMDA eddig 35 milliárd forint értékű buszbeszerzést valósított meg eredményesen, és már 141 olyan korszerű busz van az országban, amelyet a HUMDA közreműködésével helyeztek üzembe. Kelemen János Hunor, az Ikarus cégcsoport kereskedelmi igazgatója kiemelte: az Ikarus 120e típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbusz jelzi, hogy “a magyar mérnöki tudás helyben van”. Emlékeztetett rá, hogy az Ikarus a legrégibb, ma is magyar tulajdonban lévő autóbuszgyár. A fenntarthatóság csak akkor lehet sikeres, ha nem kötnek kompromisszumokat, “kényelmes, tisztább életet biztosító” járműveket fejlesztenek. Czeglédi Gyula (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért Egyesület), Hajdúszoboszló polgármestere azt mondta, a fürdővárosnak különösen fontos, hogy a levegőt nem terhelő elektromos autóbuszt állthatnak üzembe. Emlékeztetett rá, hogy néhány hétig már járt Hajdúszoboszlón próbaüzemben egy elektromos autóbusz, amely hamar közkedveltté vált. Meggyőződésének adott hangot, hogy hasonlóan sikeres lesz az új Ikarus is.
Zöld Közlekedés
Napelemekről töltött vonatok? Horvátország a fenntartható vasútfejlesztésre épít
Hat akkumulátoros motorvonatot vásárol Horvátország.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Hat akkumulátoros villamos motorvonatot vásárol a horvát állami vasúttársaság: az 53,6 millió eurós (mintegy 19,4 milliárd forint) beruházás részeként töltőállomás is épül az észak-horvátországi Kotoribán – írja az alternativenergia.hu. Az erről szóló finanszírozási és adásvételi szerződéseket csütörtökön írták alá Zágrábban Andrej Plenkovic miniszterelnök jelenlétében. A megállapodásokat a horvát kormány, a HZ Putnicki prijevoz állami személyszállító vasúttársaság, a környezetvédelmi és energiahatékonysági alap, valamint a Koncar horvát elektromos, közlekedési és energiaipari vállalat képviselői kötötték meg. A Koncar által gyártott szerelvények villamosított és nem villamosított vasútvonalakon egyaránt közlekedhetnek. A felsővezeték nélküli szakaszokon akkumulátorról üzemelnek majd. A vonatok legnagyobb sebessége óránként 120 kilométer lesz, egy-egy szerelvényen 150 ülőhelyet alakítanak ki.
A magyar határ közelében fekvő kotoribai állomáson napelemekkel és energiatároló rendszerrel ellátott töltőállomás létesül. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a szerződések aláírásakor azt mondta: a fejlesztés egyszerre szolgálja a vasúti közlekedés korszerűsítését, a károsanyag-kibocsátás csökkentését és a hazai járműgyártás erősítését. Az állami személyszállító vasúttársaság jelenleg hetven alacsonypadlós motorvonatot üzemeltet. A mostani beszerzéssel együtt további huszonöt új szerelvényre van szerződése, ezeket 2029 márciusának végéig állítják forgalomba.
Oleg Butkovic közlekedési miniszter közölte, hogy Horvátország több mint 1,5 milliárd eurót fordít a vasúti pályák felújítására és új infrastruktúra építésére. A kormány további harminc akkumulátoros motorvonat beszerzését, valamint három új töltőállomás megépítését is tervezi. A dízelmotorvonatok kiváltásától a légszennyezés, a zaj, az üzemanyag-felhasználás és az üzemeltetési költségek csökkenését várják.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaSürgős vasúti járműcserére van szükség Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
