Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Holland nagyvárosok után Amszterdam is korlátozza a fosszilis és húsipari hirdetéseket

Betiltja a hús és a fosszilis tüzelőanyagok reklámozását Amszterdam a klímaváltozás elleni harc részeként.

Létrehozva:

|

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

A hollandiai nagyvárosok közül utolsóként Amszterdam vezetése is úgy döntött, hogy betiltja a húsipari termékek és a fosszilis tüzelő- és üzemanyagok, mint “a klímaválsághoz hozzájáruló termékek” kültéri reklámját – tájékoztatott az alternativenergia.hu. A beszámoló szerint Amszterdam tanácsának tagjai csütörtökön szavazták meg a helyi szabályzat megváltoztatását és a tilalom bevezetését, annak ellenére, hogy Melanie van der Horst, a tanács városi közterekért felesős tagja az érvényes reklámszerződések miatt lehetséges jogi következményekre figyelmeztetett. A május elsejétől érvényes tilalom az utcákon elhelyezett óriásplakátokra, valamint a buszmegállókban és a buszokon kihelyezett reklámfelületekre vonatkozik. Nem érinti a boltoki kirakatait, ahol továbbra is megengedett lesz az érintett termékeket megjelenítő ábrázolás.

Amszterdamban a hústermékek reklámja az összes kültéri reklámfelület 0,1 százalékát, a fosszilis tüzel- és üzemanyagok reklámja pedig 4,3 százalékot teszi ki – tájékoztattak. Hollandiában elsőként Haarlem, majd a Hága, Utrecht, Delft, Leiden és Nijmegen is hasonló, a repülőutak, a benzines autók és a fosszilis üzemanyagok mellett a húsipari termékek reklámjára vonatkozó tilalmat vezetett be 2024-ben. Kutatások szerint az élelmiszertermelés a globális felmelegedést okozó károsanyag-kibocsátás harmadáért felelős, ezen belül a hús előállítása kétszer annyi emisszióval jár, mint a növényi élelmiszereké. Az Európai Unióban a jelenleg 82 kilogrammos fejenkénti húsfogyasztást 24 kilóra kellene csökkenteni ahhoz, hogy az EU elérje kitűzött célját és 2050-re karbonsemlegessé váljon. Hollandia, ahol egy főre számítva 75,8 kilogramm az éves átlagos húsfogyasztás, az EU fő húsexportőre.

Advertisement

Zöldinfó

Bővült a hazai erdővagyon: új adatok érkeztek Magyarország erdőiről

Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt tavaly Magyarország élőfakészlete.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt Magyarország élőfakészlete 2025-ben: 419 055 552 köbméterről 423 012 239 köbméterre változott az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőrendezési Főosztályának tájékoztatása szerint – írja az alternativenergia.hu. A tavalyi adatok alapján az erdőrészletek összterülete 1 960 936 hektárról 1 962 043 hektárra, ezen belül az őshonos fafajok területe 1 115 020 hektárról 1 117 574 hektárra nőtt. A kitermelt fatérfogat 2024-ben elérte a 6 946 532 köbmétert, 2025-ben a 7 546 205 köbmétert – írták. Rendeltetésük szerint a belföldi erdőkből 1 151 964 hektár gazdasági, 14 464 hektár közjóléti, 795 614 hektár különféle védelmi célokat szolgált. A védett erdőrészletek területe 428 563 hektár, a Natura 2000 erdőrészletek területe 773 672 hektár.

Fafajok szerinti megoszlásban az akác vezet 463 235 hektárral, majd a tölgy a második legelterjedtebb fafaj 395 560 hektárral, utána a cser 219 988 hektárral. A fakitermelésben az akác, a fenyő és a nemes nyár állt az élen tavaly. A teljes magyarországi erdőterületből a 19 erdőgazdasági zrt. 970 356 hektárt birtokol, 32 813 magánszemélynek összesen 422 421 hektárja van, az erdőbirtokossági társulásoknak 98 787 hektárja, a 3 HM vagyonkezelőnek 96 332 hektárja, egyéb gazdasági társulásoknak 83 487 hektárja. A nemzeti parkok igazgatóságaihoz 52 593 hektár tartozik, a fennmaradó erdőterület pedig más szervezetekhez, egyesületekhez, alapítványokhoz, szövetkezetekhez, vízügyi szervekhez tartozik, illetve önkormányzati vagy egyházi tulajdon. A gazdálkodó nélküli erdőterület nagysága 287 302 hektár volt 2025-ben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák