Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Igazságos energiaátmenet nélkül nincs klímavédelem

A hazai energiaátmenet jövője és az ahhoz kapcsolódó uniós források sorsa a következő hónapokban dőlhet el.

Létrehozva:

|

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

A hazai energiaátmenet helyzetéről, a megvalósítás és szabályozások enyhítésében rejlő kockázatokról tartott sajtótájékoztatót a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) szerda délelőtt Budapesten. Az eseményen elhangzott, hogy a következő hónapokban dől el, Magyarország hozzáfér-e az energiaátmenethez rendelt uniós források érdemi részéhez, és ezekből mennyi jut ténylegesen a háztartásokra, illetve a közintézményekre – ismertette az alternativenergia.hu. A két szervezet szerint a késlekedés már most is jelentősen visszaveti a hazai energetikai korszerűsítéseket, miközben a legnagyobb hátrányt éppen azok a családok szenvedik el, melyeknek a magas rezsiköltség egyébként is a legfőbb terhet jelenti. A sajtótájékoztatón Botár Alexa, az MTVSZ éghajlatvédelem és energia programigazgatója felidézte: 2022 végén az Európai Bizottság azzal a feltétellel fogadta el Magyarország 10,4 milliárd eurós (mai árfolyamon számolva nagyjából 3900 milliárd forintos) költségvetésű Helyreállítási és Ellenállóképességi tervét, hogy a források folyósítását 27, a jogállamisághoz kapcsolódó „szuper mérföldkő” teljesítéséhez kötötte. Ezek elmulasztása miatt 2024-ben 1 milliárd euró, majd 2025 végével újabb 1 milliárd euró vált végérvényesen lehívhatatlanná. Egy közelmúltbeli kormányzati előterjesztés szerint pedig átcsoportosítás miatt már a teljes források egyharmada, azaz több mint 1000 milliárd forint veszne el az energiaátmenet számára.

Az MTVSZ programigazgatója hozzátette, még ha Magyarország azonnal teljesítené is a 27 szuper mérföldkövet, a 2026. augusztusi határidőig a tervezett beruházások jelentős részét már lehetetlen végrehajtani. A szervezet szerint a hiányt egyetlen alap vagy program sem tudja önmagában pótolni, ezért kiemelten fontos, hogy a rendelkezésre álló uniós és hazai eszközök a legnagyobb energiaátmeneti és társadalmi hasznosságú beavatkozásokra, elsősorban az épületállomány energetikai korszerűsítésére koncentráljanak, ami hosszú távon kiszámítható energiaszámla-csökkentést, jobb komfortot és alacsonyabb gázfüggőséget, energetikai (gáz) importkitettséget biztosít. Ezt támasztja alá, hogy kutatások alapján egy átlagos hazai háztartás energiafelhasználásának kétharmadát a lakótér fűtése teszi ki, elemzések alapján pedig egy komplex energetikai korszerűsítés akár 70%-kal is csökkentheti egy régebbi épület energiafogyasztását.

Szabó László, a REKK igazgatója rámutatott: energiafelhasználásban és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében a két legkritikusabb szektor az épületek és a közlekedés. Az előrelépéshez és a finanszírozási források növeléséhez fontos lenne, hogy az ETS2 szabályozási rendszer feltételeit megteremtsük. Ez ugyan növelné a lakossági energia- és üzemanyagárakat, de az Európai Unió által nyújtandó több száz milliárd forintos támogatás lehetőséget teremtene arra, hogy a rászorult lakossági csoportokat ezektől a hatásoktól mentesítsük.

Advertisement

A REKK vezetője kitért rá, hogy álláspontjuk szerint a fenntartható energiaátmenet gazdasági mérlege kedvező lehet, ha a beruházások kiszámítható környezetben, célzott támogatási logikával és megfelelő intézményi kapacitásokkal valósulnak meg.

Az esemény egyik fontos témája volt az energiaszegénység is, amely a legfrissebb adatok szerint a magyar háztartások 13%-át, vagyis több mint félmillió otthont érint. Itt a legfőbb kihívás, hogy a különböző lakossági programok gyakran piaci logikára épülnek, vagy jelentős saját forrást igényelnek, ezért jellemzően a jobb anyagi helyzetben lévők tudnak élni velük. Az MTVSZ álláspontja szerint ezért olyan célzott, rászorultsági szempontokat is figyelembe vevő megoldásokra van szükség, amelyek a legkiszolgáltatottabb családoknak hoznak tartós és mérhető energiamegtakarítást. Ezzel összefüggésben a sajtótájékoztatón megszólaló mindkét szakértő egyetértett abban, hogy az energiahatékonyság erősítése és ezzel a háztartások terheinek csökkentése egyszerre klímavédelmi, szociálpolitikai és versenyképességi ügy Magyarország számára.

Advertisement

Zöldinfó

Üzemanyagpiaci beavatkozás: egy hónapig szabályozza az árakat a cseh kormány

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szerdától Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte az alternativenergia.hu. A cseh kormány egy hete döntött arról, hogy szerdától hatóságilag korlátozza az üzemanyagok nyereségtartalmát, és csökkenti a gázolaj fogyasztási adóját. A pénzügyi tárca egy hónapig naponta meg fogja határozni az üzemanyagárak maximumát. A szerdára meghirdetett maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál. A cseh kormány döntése értelmében a kereskedők maximális lehetséges nyeresége a benzin és a gázolaj esetében 2,50 korona (40 forint) literenként. A fogyasztási adó a gázolaj esetében literenként 1,35 koronával (21,60 forint) csökken, a benzin esetében nem változik. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány igyekszik korlátozni az üzemanyagpiacon megjelent extrém árakat. Az intézkedés egy hónapra szól, azután a kormány újra foglalkozik a kérdéssel.

Csehországban az üzemanyagárak három és fél éve-négy éve nem látott magas szintre emelkedtek a közel-keleti helyzet miatt – közölte az állami CCS ügynökség, amely az árak alakulását figyeli. Az Irán elleni amerikai-izraeli légicsapások február végi kezdetén érvényes árakhoz viszonyítva a benzin átlagosan mintegy nyolc koronával, a gázolaj pedig mintegy 15 koronával drágult Csehországban. A CCS adatai szerint kedden a gázolaj literenkénti átlagára 48,51 korona, a 95-ös benziné 41,61 korona volt. A kormány intézkedésének betartását a pénzügyi tárca külön erre a célra létrehozott bizottsága ellenőrzi. Amennyiben valaki a hatósági árat túllépi, büntetést kell fizetnie, amely elérheti az ötmillió koronát is (80 millió forint). A független üzemanyagforgalmazók szövetsége kedden közleményben kifogásolta a szerdára megállapított maximális árakat, a gázolaj esetében például az ő számításaik szerint két koronával magasabb árat kellett volna megállapítani.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák