Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Indulnak az öntözésfejlesztési pályázatok – most dől el a gazdák jövője

A fenntartható vízgazdálkodás támogatására 67 milliárd forint áll rendelkezésre.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hubai Imre a Vízmegtartás a tájban a legfontosabb nemzetstratégiai, biztonságpolitikai, szuverenitásvédelmi kérdés című sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az AM már évek óta komoly figyelmet fordított a vízügyi ágazattal együtt a fenntartható vízgazdálkodási közösségek létrehozására, támogatására – tudatta az alternativenergia.hu. Hozzátette, hogy a gazdálkodók együttműködései tehetnek a legtöbbet azért, hogy a klímaváltozásra megfelelő válasz szülessen az öntözés, illetve a vízmegtartás fejlesztésével.

Az államtitkár elmondta, hogy szeptember 2-án indul az öntözésfejlesztési pályázatok következő köre, 16,5 milliárd forintos kerettel, legfeljebb 200 millió forint elnyerhető pályázati támogatással. Hozzátette, hogy annak érdekében pályázhatnak a gazdálkodók, hogy a fenntartható vízgazdálkodási közösségek, vagy akár egyéni öntözési tevékenységet folytató gazdálkodók megvalósíthassák az öntözéshez szükséges beruházásaikat. Közölte azt is, hogy szeptember 4-től 2 milliárd forintos kerettel, 75 millió forintos maximálisan elnyerhető pályázati összeggel induló felhívás jelenik meg, amely a fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek akár az építési engedély, a tervezés vagy az üzembentartási költségekre nyújt fedezetet. Szeptember 30-át követően jön az öntözésfejlesztési és a vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatását segítő pályázat következő szakasza, amelynek teljes keretösszege 49,5 milliárd forint.

Advertisement

Zöldinfó

Benzin vs. dízel: brutális különbségek az európai árrobbanásban

Az EU-ban átlagosan 12,9 százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak márciusban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kimutatás szerint szinte minden országban áremelkedést jegyeztek föl – írja az alternativenergia.hu. A legjelentősebb áremelkedés Németországban (19,8 százalék), Romániában (19,6 százalék), Hollandiában (18,8 százalék), Lettországban (18,5 százalék) és Ausztriában (17,2 százalék) volt. Árcsökkenést csak Magyarországon és Szlovéniában volt, 2,7 százalékos, illetve 5,9 százalékos. Az Európai Unióban a dízel ára 19,8 százalékkal, a benziné pedig 9,4 százalékkal emelkedett átlagosan tavaly márciussal összevetve. Februárhoz képest a dízel 19,1 százalékkal, a benzin 10,6 százalékkal drágult márciusban. Mindkét üzemanyagtípus ára az összes EU-tagállamban emelkedett havi szinten. A dízel esetében a legnagyobb növekedés Csehországban és Svédországban (27,6 százalék), Észtországban (26,8 százalék), Lettországban (25,4 százalék), Belgiumban (25,2 százalék) és Hollandiában (25,1 százalék) volt, míg a legalacsonyabb növekedés Szlovéniában (2,9 százalék), Szlovákiában és Magyarországon (7,0 százalék). Az összes többi EU-országban 10 százalék fölötti volt a drágulás.

Az uniós országok között a benzinárak emelkedése nem volt olyan magas, mint a gázolajé: a legnagyobb emelkedés Belgiumban (15,1 százalék) Svédországban (15 százalék), Ausztriában (14,8 százalék), Csehországban (14,6 százalék) Észtországban és Litvániában pedig 14,2 százalék volt. A legalacsonyabb havi áremelkedést Szlovéniában (2,4 százalék), Szlovákiában (3,8 százalék), Magyarországon (4,7 százalék), valamint Olaszországban (4,8 százalék) mérték.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák